Photo: Harry Reese

BENNINGTON NÉLKÜL FOLYTATJA A STONE TEMPLE PILOTS!

Két és fél évvel azután, hogy Scott Weiland helyébe lépett, Chester Bennington elhagyja a  Stone Temple Pilots zenekart. A döntést ma reggel hozták nyilvánosságra az együttes Internetes oldalán, hangsúlyozva, hogy az énekes barátsággal vált ki a csapatból. 

Szombaton röppent fel a hír, miután az Alternative Nation oldalán megjelent, hogy a Stone Temple Pilots korábbi frontembere, Scott Weiland azt nyilatkozta, utódja Chester Bennington nincs már a zenekarral. November 9-én, hétfőn reggel a rockbanda honlapján Chester végül kihirdette: elhagyja a zenekart.

Bennington elmondása szerint csodálatos élményként élte meg az STP csapatával töltött időt, hogy generációjának egyik legnagyszerűbb rockbandájával dolgozhatott. A Linkin Park énekeseként, illetve családapaként viszont úgy érzi nem képes annyi időt tölteni az STP-vel, mint amennyit érdemel. Barátaikra, rajongóikra és a zenekar örökségére való tekintettel a csapat tagjaival, Robert-tel, Eric-kel és Dean-nel közösen hozta meg a döntést, figyelembe véve, hogy az együttes több időt igényel, mint amennyit családja és a Linkin Park mellett képes rászánni.  Bennington úgy érzi, hogy a családjával és zenésztársaival szemben ez a legkorrektebb lépés, így a jövőben egyedül a Linkin Parkra koncentrál majd, 100%-osan hozzájárulva a zenekar sikeréhez.

A szétválás ellenére, mely a nyilatkozatok szerint baráti viszonyban történt, a Stone Temple Pilots tagjai optimistán tekintenek a jövőbe és ugyanúgy zenélnek majd tovább. A csapat tagjai megtiszteltetésnek vették, hogy Chesterrel dolgozhattak és nagyon élvezték a közösen eltöltött időt, nem csak szakmai tudása, hanem személyisége okán is. Sajnos mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az idő - beosztás tekintetében - ellenük dolgozott. A banda most egy új kezdet elé néz - nagyon sok új daluk van, közülük néhányat már rögzítettek. Szerencsére volt alkalmuk jópár tehetséges énekessel dolgozniuk az elmúlt hónapok alatt - ezt kívánják folytatni majd addig, amíg megtalálják a megfelelő személyt Chester helyére.

Bennington még 2013-ban csatlakozott a Stone Temple Pilots-hoz, nem sokkal Weiland kiválása után. A zenekarral közösen High Rise címmel kiadott egy EP-t, és számos helyen koncertezett. Chester Bennington kiválásának azonnaliságát mutatja, hogy a banda ma este már nélküle lép fel a Jimmy Kimmel's Mashup Monday's-ben.

(forrás: rollingstone.come, Stone Temple Pilots

fotó: Harry Reese)

Hozzászólások