csapda2

Till Attila rendezi a Tankcsapda új klipjét - Szereplőket keres a zenekar

Felhívást tett közzé a készülő videoklipje kapcsán a Tankcsapda.

Még csak két hete jelent meg a Tankcsapda Szüless meg újra című dalának klipje, de már új videó forgatását tervezi a zenekar. A banda legfrissebb Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a kisfilmet Till Attila rendezi majd, és június 29., illetve július 1. között veszik fel a jeleneteket Debrecenben. Ahogy az előző klipben, ebben is szerepelhetnek rajongók - aki kedvet érez hozzá, az alábbi felhívásban megadott e-mail címen június 18-áig jelentkezhet.

"Hamarosan ismét forgatunk, szereplőket keresünk!
A Tankcsapda következő, Till Attila rendezésében készülő, nagyszabású videoklipjének forgatásához keresünk Debrecenben, vagy közvetlen környékén élő rajongókat. Fiúk, lányok, idősek, fiatalok, gyerekek és párok, vagy akár baráti társaságok jelentkezését egyaránt szeretettel fogadjuk - egy igazán lokálpatrióta videoklipet szeretnénk készíteni a részvételetekkel. Jelentkezési határidő: 2020. 06. 18.
Forgatás helye és ideje: Debrecenben (külső helyszíneken), tervezetten június 29. és július 1. között, előre egyeztetett időpontban (néhány órás elfoglaltság).
Jelentkezés és minden további információ: kizárólag a tankcsapdacasting@gmail.com e-mail címen (Bekes Flóra casting asszisztensnél). Friss fotót, és lehetőleg egy rövid kis videót várunk, amiben pár szót meséltek magatokról (életkor, foglalkozás, hobbi stb.), akár a Debrecenhez, vagy a zenekarhoz fűződő emlékeitekről. Hajrá!!"

/ Nyitókép: Pogonyi Nóra, New York

 

 

 

Hozzászólások