Fotó: Pogonyi Nóra

Majkánál kiverte a biztosítékot az újabb szigorítások híre: üzent a kormánynak és a zenészeknek

Élő videóban fejtette ki véleményét Majka az újabb szigorítás híréről, amit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lengetett be abban az interjúban, ami hétfőn jelent meg a Világgazdaságban. A rapper üzenetet fogalmazott meg kollégáinak és a döntéshozóknak. 

Ahogy a korábban az Onstage.hu is megírta, Palkovics László interjút adott a Világgazdaságnak, amelyben arra is kitért, hogy a kormány lát arra esélyt, hogy Magyarországon is megnő a koronavírus-fertőzöttek esetszáma, miután a környező országokban is ez tapasztalható. Az innovációs és technológiai miniszter szerint ebben az esetben a korlátozások egy részét vissza kell vezetni, persze nagyon fontos, hogy addig is mindenki betartsa az alapvető óvintézkedéseket, mint a távolságtartást, illetve az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön a maszkviselést. Palkovics közölte, hogy várhatóan nem lazítanak tovább a korlátozásokon, ami azt jelenti, hogy továbbra sem engedélyezik az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, sőt akár olyanokat is megtilthatnak, amelyeket korábban újból engedélyeztek.

A miniszter szavai elég nagy felháborodást okoztak a szórakoztatóiparban dolgozók körében. Úgy tűnik, hogy a tömegrendezvények további korlátozásának, esetleg ismételt szigorításának híre Majkánál is kiverte a biztosítékot, holott ő korábban egyike volt azoknak, akik nyilvánosan is felszólaltak amellett, hogy igenis mindenki tartsa be a járvány megfékezésének érdekében hozott rendeleteket. A rapper hétfőn éjjel élő videóban fejtette ki véleményét arról, miért érzi most mégis igazságtalannak a zene-, illetve szórakoztatóiparban dolgozók helyzetét.

"Felkeltem reggel és nagyon-nagyon rossz kedvem lett. Elolvastam a híreket és azt láttam, hogy Palkovics úr valamilyen úton-módon megszellőztette azt, hogy augusztus 15. után sem lehet majd az országban 500 főnél nagyobb rendezvényeket rendezni. Az az igazság, hogy most először érzem az a karantén és az intézkedések óta, hogy valamit mondani kell ezzel kapcsolatban, merthogy ez így nagyon nem korrekt" - kezde Majka, majd még mielőtt rátért volna a dolog lényegére, leszögezte, hogy ő a vírusról és a járványhelyzetől mindig is azt gondolta, hogy nagyon komoly dolog. Elsőként vonult karanténba és bár emiatt sokakkal nyivánosan is összeszólalkozott, mindig is hangoztatta, hogy be kell tartani az intézkedéseket, mert azt gondolja, hogy az egyéni felelősségnek óriási szerepe van abban, hogy meggátolják a vírus terjedését. Szerinte egyébként a magyar lakosság példásan viselkedett ebben a mindenki számára új és idegen helyzetben.

"Az viszont, hogy a könnyűzenei iparág ilyen mértékben van megszívatva, tényleg megér egy misét. Semmi bajom nem lenne ezzel az egésszel akkor, hogyha mondjuk a német elv szerint azt mondanák a nagyfejek, hogy nem szabad csinálni semmit és akkor valójában tényleg nem szabad csinálni semmit. Azonban ebben az országban tökéletesen működik az a kettős mérce, amit az elmúlt hetekben, meg hónapokban láthattunk: van, akinek szabad tömegrendezvényt szervezni, van, akinek meg nem. És ez felháborító szerintem" - jelentette ki Majka, majd hosszasan magyarázta, mit ért ez alatt. A rapper nonszensznek tartja, hogy míg egy meccsre beengednek 22 ezer embert, vagy egy rallyra közel 20 ezret, vagy egy zártkörű, A38-as rendezvényre annyit, hogy úgy állnak, mint a heringek, addig például az ő koncertjük, ami a Budapest Parkban lesz, és már eleve májusban kellett volna megtartaniuk, veszélyben van.

"Azt gondolom, hogy így az egésznek van egy ilyen borzasztó keserű íze. És azt azért hozzá kell, hogy tegyem, hogy itt most már mindenki csinálhat mindent, egyedül a könnyűzenei iparág az, ami most totálisan ki van véreztetve. Tudjátok, hogy én vagyok az egyeten olyan ember, aki azonnal felszólal, ha valami nem tetszik neki, azonnal elmondom a véleményem. A járvánnyal kapcsolatban is elmondtam a véleményem, azokrol, akik nem tartották be az intézkedéseket, akik okosak voltak, azokkal kapcsolatban is elmondtam, akik felvettek mindenféle állami támogatást, pedig nem szorultak rá. Mindig elmondom a véleményem, mindig sírok, legalábbis így vagyok beállítva, de saját magam és az emberek igazát védem nagyjából, de hogy jelen esetben egy egész iparág van most úgy megszopatva, hogy ez most nagyon rosszul esik mindenkinek" - mondta Majka, hozzátéve, itt nem feltétlenü magáról beszél, hiszen vannak olyan zenészek, akik az elmúlt években jól kerestek és van annyi tartalékuk, hogy még év végén, vagy akár jövőre is otthon tudnak ülni - "Nem ez a lényeg" - jelentette ki. "Nekünk ez a munkánk, a szerelmünk. Tehát gyakorlatilag ezt nem lehet tőlünk elvenni úgy, hogy másnak meg meg van engedve, ami nekünk nincs."

Azt is hangsúlyozta: vannak olyan emberek ebben a szakmában, akik egyáltalán nem állnak úgy, mint a forntemberek, vagy a zenészek a zenekarban, ilyenek például a roadok és a háttéremberek, akik Majka szerint biztos, hogy nem fogják túlélni, ha még egyszer olyan korlátozásokat vezetnek be, mint korábban. "Hozzáteszem: ha bevezették volna mindenkinek, és gyakorlatilag nem lenne ez e kettős mérce, akkor egy szavam nem lehetne. Akkor azt mondanm, hogy ez van szopik az egész világ és sajnos nekünk is, mi is ráültünk erre a szopórollerra és ezt el kell fogadni. De amikor tényleg azt látom, hogy mintha kifejezetten, speciálisan ránk íródott volna ez a szivatási törvény, vagy ezek az intézkedések, akkor viszont nagyon-nagyon rosszul érzem magam tőle."

Majka ezek utána  kollégáihoz szólt, felkérve őket arra, hogy próbálják eljuttatni a kormánynak azt az üzenetet, hogy egy picit fontolják meg ezt a dolgot a szigorítások kapcsán.

"Minden zenész kollégámat és minden könnyűzenében dolgozó embert megkérek, hogy valamilyen úton módon juttassuk el a kormánynak azt az üzenetet, azoknak, akik döntenek a sorsunkról szerdán, hogy egy picit fontolják meg ezt a dolgot, és hogy próbálják meg ezt az iparágat egy picit valahogy inkább segíteni az elkövetkezendő időszakban, minthogy megbénítani, mert én azt gondolom, ha az emberek elvesztik a munkájukat, annak sokkal súlyosabb következményei lesznek, mint a járványnak, amit eddig sikerült fékentartani. Azok a számok, amelyek jelenleg Magyarországon vannak, szerintem semmiféle olyan intézkedést nem igényelnek, ami miatt megint nekünk kellene felülni erre a bizonyos szopórollerre. Úgyhogy minden kedves kollégámat kérem, akinek számít az, hogy elinduljon, akinek az élete az, hogy fellépjen a színpadra, akinek az élete, hogy zenélhet, tegyen meg mindent az érdekében, hogy szerdán egy olyan döntés szülessen, ami végre nekünk kedvez" - mondta a rapper, aki gyakorlatilag már december óta nem zenélt, és csak annyit szeretne, hogy végre szórakoztathassa az embereket, azaz tehesse a dolgát.

"A színész hadd menjen a színházba, az ápolónő hadd menjen be a kórházba, akinek van egy olyan munkahelye, az menjen be arra a munkahelyre, és nekünk is van egy ilyen munkahelyünk - arra kérjük őket, hogy ezt tartsák tiszteletben és hozzanak egy olyasfajta bölcs döntést, amivel mindenki jól jár. Köszönöm szépen"

- zárta mondandóját a videóban Majka.

/Kiemelt kép: Pogonyi Nóra, 2019.

A bejelentkezést itt tudja visszanézni:

Hozzászólások