Non-stop nyüzsgő kaszinók, luxushotelek, csillogás - mindez a sivatag kellős közepén - igen. Ez Vegas! A közel kétmilliós város a földkerekség egyik legfelkapottabb és legdrágább turista látványosságának számít - a hely, mely egy szürreális világot teremtve épült Nevada állam néptelen, kiszáradt hegyei közé.
Május 6-án szállt le a gépem Los Angelesben, ahonnan egyéjszakás pihenő után utaztam át Las Vegasba. Busszal mentem, mert egyrészt így olcsóbb, másrészt a luxusjárat emeletének első ülését lefoglalva egész úton zavartalanul nézelődhettem. A buszon volt wifi és csatlakozó, hogy a telefonját feltölthesse, akinek muszáj, illetve tartottunk egy rövid pihenőt is a nagyjából 5-6 órás út alatt.
Sosem gondoltam, hogy egyszer eljutok ide. Tulajdonképpen a Rock in Rio USA fesztivál miatt jöttem át Los Angelesből - a brazil rendezvény első, rockzenei hétvégéjén ugyanis a Linkin Park is fellépett. A koncert okán több LPU tag is eljött Vegasba - előzetes egyeztetés után végül összeálltunk kilencen és közvetlenül a helyszín mellett, a Circus Circus Hotelben foglaltunk 2 ikerszobát magunknak. A fesztiválon a zenekar 2005-ben alapított segélyszervezete, a Music for Relief is jelen volt - még otthonról jelentkeztem náluk önkéntesnek a második, popzenei hétvégére, és annak ellenére, hogy Magyarországról érkeztem, engem is kiválasztottak.
Miután elmentem a fesztivál nyitását megelőző LPU fanclub találkozóra, melynek a helyi Hard Rock Cafe adott otthont, már ott megkaptam a Staff Pass-omat, ami nagy meglepetésemre nemcsak a második hétvégére, hanem a fesztivál egész idejére szólt. Ráadásul engem a VIP szektorba osztottak be, ahol a munka mellett ingyen ehettünk-ihattunk, amennyi csak belénk fért - így ha jól számolom, a Staff belépő értéke nagyjából 2000 dollár lehetett... ha tudom, hogy odaadják előre, nem veszek jegyet a rock weekendre... de igazából így is jól jártam. Amerikában ugyanis még a szabadtéri rendezvényekre sem lehet bevinni professzionális fényképezőgépet, ezzel a passal pedig engem a kutya nem állított meg a bejáratnál. Sőt, mi több, nekünk külön kaput tartottak fenn, melyet akármikor használhattunk - így még azt megelőzően beállhattam az első sorba a színpad elé, hogy a látogatók előtt délután 3-kor megnyitották volna a fesztivált... szegény barátaim már reggel hatkor letáboroztak a bejáratnál, annak reményében, hogy elsőként érjék el a pódium elé húzott barrikádokat, a Metallica rajóngói közül pedig voltak, akik már hajnali fél négykor kimentek a főkapuhoz.
A fesztivál egyébként nagyon rendben volt, igazi prémiumkategóriás rendezvényként könyvelhető el - igényes kivitel, tisztaság, tökéletes hangzás - azaz minden adott volt ahhoz, hogy jól érezze magát az ember. Az árakat persze amerikai pénztárcához igazították - az általános belépő 167 dollár, a VIP 500 dollár volt egy napra, ha pedig az ember megszomjazott, 12 dollárért ihatott egy sört. Fizetni egy, a karszalagra rögzített chippel kellett, melyre pénzt online, a bankszámlájáról tölthetett fel az ember. A fesztiválon voltak a koncerteken kívül egyéb szórakozási lehetőségek is, mint pl egy óriáskerék, illetve a színpad előtt feszülő zipline, melyet ingyenesen próbálhattak ki a látogatók.
A Music for Relief egyébként egy gitár aukcióval volt jelen a fesztiválon - az énekesek, akik felléptek, aláírtak egy-egy hangszert, melyekre online lehet licitálni egészen május végéig a charitybuzz.com/rockinrio oldalon. A pénzból fákat fognak ültetni az erdőtüzek pusztította kaliforniai területeken. Az önkéntes munkának köszönhetően, melyre eszméletlen büszke voltam, hiszen tulajdonképpen a kedvenc együttesemnek dolgoztam közvetlenül, volt időm kicsit szétnézni Las Vegasban. Összesen 8 napot töltöttem a városban, ami persze nem volt elég mindenre, amit a hely nyújtani tud, de nagyon sok dolgot láttam, átéltem, amit korábban sosem hittem, hogy megtörténik valaha.
Vegas egy nyüzsgő kavalkád. A város ütőerének számító sugárút vonalán egymásba érő luxushotelek, kaszinók, pazar éttermek és áruházak sorakoznak, szökőkutakkal, dús, formára nyírt növényzettel, és villózó neonfényekkel fokozva a vizualitást. A város világszerte ismert szimbólumokat megjelenítve tömöríti magába a Föld különböző országait - a New York-i szabadságszobor, a párizsi Eiffel torony mása, de még az olasz gondolák is jelen vannak Vegasban. Minden egyes hotelnek saját stílusa, mondhatni "témája" van - egyetlen dolog viszont közös bennük: hatalmas kaszinótermekkel várják a turistákat. Elképzelésem sincs, mennyi pénz folyhat be egyetlen este alatt szerencsejátékból, de egy biztos, a zenélő csodagépek és a rulettasztalok szinte megállás nélkül működnek. A kaszinók mellett az esti showműsorok is rendkívül népszerűek - a világhírű Cirque du Soleil társulata egymással párhuzamosan több műsort is futtat a különböző hotelekben. Jómagam a Michael Jackson ONE című előadást láttam a Mandalay Bay színháztermében, illetve a The Beatles LOVE showt a The Mirage épületében. Az előadások nem olcsók, durván 70 és 200 dollár között mozognak a jegyek, de ehhez foghatót sehol a világon nem láthat az ember. Mindvégig tátott szájjal néztem a légtornászok bámulatos produkcióját, az a félelmetes összhang, professzionalitás, tökéletes audiovizualitás olyan szinten magával ragadja az embert, amilyet korábban soha nem tapasztaltam. Hiba lett volna kihagyni ezt az élményt.
Amit még mindenképp muszáj látnia az embernek, a világ 7 csodája közül Vegashoz közel húzódó Grand Canyon. Egy teljes napot áldoztam arra, hogy eljussak a Hoover Damhoz, lássam a gát mögött duzzasztott Mead-tavat, a Mike O'Callaghan–Pat Tillman Memorial (Bypass) Bridge Colorado folyó felett feszülő ívét, mely Nevadát és Arizonát köti össze az Egyesült Államokban, illetve hogy a Grand Canyon déli pereméhez tartozó sziklás vonulatait megmászva lenézhessek többezer méteres mélységbe... (később fura volt mindezt viszont látni a hollywoodi Chinese Theatre vásznán, ahogy a San Andreas című film egyik kezdő jelenetében egy földrengés hatására megsemmisül...) Többféle Canyon-túrát is hirdetnek a különböző cégek, eltérő árakon - én reggeli-ebéddel nagyjából 120 dollárt fizettem ezért az egynapos kiruccanásért, ami olcsónak mondható, hiszen a hotelben ugyanezt 230 körül akarták rám sózni. Fontos, hogy ne az első helyen vegye meg az ember a jegyét, hanem szánjon időt rá, és több helyről is kérjen ajánlatot. Először egyébként a Skywalk-ot akartam megnézni, de azon a túrán túl sok a parasztvakítás - elviszik az utasokat külön erre a célra kialakított indián falvakba, ahol a "helyi törzsek" szórakoztatják őket, borravalót várva... A Skywalk-ra pedig (mely a szakadék fölé félkörívben kinyúló "üvegépítmény") 35 dolláros extra összegért hosszú sorbanálás után bárki kisétálhat - de például fényképezőgépet és egyéb holmit nem vihet magával - a helyiek fotózzák a turistákat ismét extra pénzért. Aki jól áll anyagilag az 4-500 dollárért helikopterrel vagy kisrepülővel is bejárhatja a Canyont, illetve a bátrabbak részt vehetnek vadvízi evezésen.
Persze rengeteg ingyenes, illetve csekélyebb összegért is elérhető látványossággal is kecsegtet a város, melynek szinte minden szögletében non-stop szóló a zene. A Stratosphere Hotel egekbe nyúló tornyába, melyet a város legmagasabb pontjaként tartanak számon, 20 dollárért bárki felmehet, hogy a 109-edik emelet nyitott körteraszáról megcsodálja Vegas fényeit. A hotel a vakmerő turistákat adrenalinbombaként funkcionáló kalandokkal is várja - a torony csúcsáról kilövetheti magát az ember, a bungi jumpingra benevezve 110 emelet magasságból levetheti magát a villózó neontengerbe, vagy akár körhintázhat is a város felett, illetve beülhet egy kocsiba, mely a mélység felé robogva az utolsó pillanatban megáll. Én nem tartozom Las Vegas vakmerő látogatói közé.
Számomra az egyik legizgalmasabb látványosság az óváros területén található Fremont Street volt. A kaszinókkal, szórakozóhelyekkel, illetve egyéb vendéglátó egységekkel övezett utcát a Viva Vision Lights 90 láb magasan, illetve 1500 láb hosszan elnyúló, a világ legnagyobbjaként számon tartott kivetítője fedi. A durván 5 futballmezőnyi, blokkonként 180 stroboszkóppal, valamint 8 távvezérelt tükörrel együtt összesen 12,5 millió összehangolt LED lámpából álló felületen óránként egy-egy 6 perces fényshowval kápráztatják el a turistákat, 550,000-wattos, igazi koncert minőségű hangzással egybekötve. Olyan előadásokat csodálhatunk meg, mint például az "A Tribute to Queen", a "KISS Over Vegas", "Bon Jovi's Cosmic Concert", "Heart", "The Doors", és a legújabb "The Who – Miles Over Vegas." Az egyedülálló élmény persze még így is fokozható, ha például a kivetítő alatt hosszában feszülő óriás zipline-on pont egy zenés fényelőadás alatt csúszik le az ember.
A Las Vegas Strip-en is vannak ingyenes csodák - a The Bellagio épülete előtti mesterséges tavon kora délutántól éjfélig minden félórában különféle zenei aláfestés kíséretében parádés vízsugarak emelkednek az ég felé - a híres Dancing Fountains, azaz táncoló szökőkutak showját bárki megtekintheti nappali fénynél vagy akár éjszakai kivilágításban. A nem sokkal arrébb épült The Mirage kaszinóhotel előtt pedig minden egyes órában egy igazi vulkánkitörésnek lehetünk szemtanúi - a tűz, fény és muzsika kombinációjának segítségével imitált természeti jelenség, a Mirage Volcano igazi kuriózumnak számít a Las Vegas Strip forgtagában.
Én egyébként busszal illetve gyalog jártam mindenhova - a busz 24 órán keresztül folyamatosan jár a sugárúton egészen a downtownig és jóval olcsóbb, mint ha mindenhova taxival menne az ember. Egyszer egyébként legyalogoltam a stripet a Mandalay Bay-től a Circus Circus hotelig - észre sem vettem, mennyit mentem, úgy elvarázsolt a látvány - csak sétáltam, fotóztam, nézelődtem valami 3-4 órán át. Sötétben értem haza, de mivel a fényárban úszó utcákon nonstop zajlik az élet, egyáltalán nem éreztem még így egyedül sem veszélyben magam. Olyannyira nem, hogy egyik este egy éjszakai bárba is befizettem magam - véletlenül láttam meg a buszról a Ceasar Palace épületéhez tartozó, nemrég nyílt Omnia Nightclub hirdetését, hogy Armin Van Buuren lép fel hamarosan a szórakozóhelyen. Nem hittem a szememnek, a holland lemezlovas a kedvenc dj-m az elektronikus szférában - azonnal rákerestem a neten, sőt mi több, be is mentem a clubba, mielőtt megvettem volna a kb 24 dolláros belépőt. Armin azon a pénteken lépett fel, mikor a Rock in Rio fesztiválon is dolgoztam - de hála az égnek csak este 7-ig osztottak be, így fél tízkor már ott álltam a klub bejárata előtt, ahol a különféle belépőkkel rendelkező vendégek külön ajtóknál sorakoztak fel. A dresscod miatt még a beengedés előtt csekkolták a ruházatunkat (például papucsban, rövidgatyában, pólóban nem mehet be az ember...), illetve elkérték a személyinket, és a jegyek ellenőrzése után lepecsételték a jobb karunkat. Utána hosszú várakozás következett a monumentális, kétszárnyú kapuk előtt, míg végül az öltönyös biztonságiőrök, akik közül egyik sem volt 2 méter 20-nál alacsonyabb, beengedtek minket a terembe. Eszméletlen igényes az Omnia - egy főterem, körben VIP asztalokkal, tükrös DJ pulttal, félemeleti erkélyes résszel, bárokkal, illetve egy külön dj pulttal rendelkező, a strip nyüzsgő forgatagára kitekintést nyujtó nyitott terasz tartozik a szórakozóhelyhez. Az árkról nem nagyon tudok nyilatkozni - egy baccardi coláért, ha jól emlékszem 16 dollárt fizettem. Kapunyitás után a sármos house-dj-nek köszönhetően már szólt a zene a klubban - Arminra azonban egészen hajnali egy óráig várni kellett még. Addig egy orosz és két szerb sráccal bandáztam, akikkel a kapuban ismerkedtem meg, később azonban elváltak útjaink, mert be akartam fúrni magam a DJ pult elé. Annyira más élmény volt egy ilyen közegben látni a kedvencemet. A fesztiválokon szinte áthághatatlannak tűnő távolság centiméterekre zsugorodik a nightklubban - konkrétan egy karnyújtásnyira vigyorgott Armin az orrom előtt.
Mit is mondhatnék - a Vegasban eltöltött 8 nap egyik legzsúfoltabb, leginkább élményekkel teli és valószínűleg az egyik legemlékezetesebb időszaka lesz az életemnek. Több hetet is el lehetne tölteni itt, ám egy valamit nem szabad elfelejteni, amilyen pazar olyan drága is az élet itt a kaszinóvárosban. Sokszor eltöprengtem, vajon azok, akik éjjel-nappal a játékgépek előtt ülnek, hogy csinálhatják? Hiszen a legkisebb összeg 10 dolár, amivel benevezhet az ember és kábé fél másodperc alatt el is tűnik az a pénz. A másik ami fura, hogy itt aztán tényleg mindenhol rágyújthat az ember - én dohányzom, de engem zavart, ahogy végigmentem a plázanagyságú hotel beltéri, éttermekkel, boltokkal, kaszinókkal övezett utcáin és minden második szembejövő embernek füstölt a szája. Egyszer én is rágyújtottam az egyik kaszinóban, de iszonyú kellemetlenül éreztem magam - konkrét bűntudatban feszengve tapadtam a kihelyezett hamutál-állványhoz. Soha többet benn azután! A hotel is egy érdekes sztori - mi első körben két szobát foglaltunk négy főre, de valójában kilencen aludtunk ott, ami senkit nem érdekelt. Ránk se néztek. A kicsekkolás is annyi, hogy az ember becsukja maga után az ajtót, kisétál a kapun és eldobja a kártyát, amivel korábban az ajtót nyitotta (a foglalás lejárta után úgysem működik többé). Viszont a hotelek árai közt hatalmas különbségek vannak, illetve hétvégén és hétköznap is más tarifával lehet szobához jutni. A határ a csillagos ég. Ahogy az álmoké is - csak hinni kell bennük és az ember bármit elér... Nem tudom, hogy visszamegyek-e valaha Vegasba - hatalmas élmény, de nagy valószínűséggel élni nem tudnék ott. Bármilyen különleges, bármilyen nyüzsgő, bármilyen pazar, mégiscsak a sivatag közepén épült, elzárva a világ egyéb, számomra ennél a városnál sokkal izgalmasabb részeitől.
Egyszer viszont mindenképp látni kell...
Fotók:
