image-2

Ütős bulikkal indított a Campus Fesztivál, és a java csak most kezdődik! - fotók

Új főbejárattal, nagyobb fesztiválterülettel, minden eddiginél több programhelyszínnel és attrakcióval indult el a 2018-as Campus Fesztivál. Tavaly 105 ezer érdeklődőt vonzott a rendezvény, idén ez a szám is megdőlhet. 19 programhelyszín, 18 közérdekű helyszín, 30 attrakciós pont, tehát összesen közel 70 helyszínnel készülnek a szervezők, hogy megvalósuljon minden idők legkomfortosabb és modernebb debreceni fesztiválja.

Szerdán már a legtöbb helyen beindultak a programok, melyek közül a Debrecen 2023 Európa Kulturális Fővárosa Programiroda 'Fessük közösen színesre a Campust!' - felhívására, amely arra buzdított mindenkit, hogy a nyitás előtt az Aquaticum-CampusFeszt nevű villamosmegállótól, a fesztivál új főbejáratáig színes, környezettudatos festékekkel a Programiroda arculatában is megtalálható nyilakat fessenek, a Tankcsapda zenészei is csatlakoztak, akik ezzel az akciójukkal egyben megnyitották a 2018-as fesztivált. A Lukács 50 programmal érkező zenekar egyébként pénteken lép fel szülővárosában.

"A kihívás nagy, hiszen a Tankcsapdától mindenhol jó koncertet várnak az emberek, Debrecen ilyen szempontból még inkább megfejeli ezt, így aztán ez nekünk is egyfajta plusz inspiráció, egy motiváció, azt illetően, hogy a lehető legjobban csináljuk."- nyilatkozta a zenekar.

Késő délután kezdődtek az első koncertek, itt volt többek közt a The Qualitations, a Junkies, a 30Y, Ganxsta Zolee és a Kartel és Lovasi András is, Midlife Crisis nevű formáció pedig Pachmann Péterrel kiegészülve állt színpadra az Egyetem téren.

Junkies / Fotó: Pogonyi Nóra

Junkies / Fotó: Pogonyi Nóra

Ganxsta Zolee és a Kartel / Fotó: Pogonyi Nóra

Ganxsta Zolee és a Kartel / Fotó: Pogonyi Nóra

Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, a fesztivál főbejárata idén az Ady Endre úton, az Állatkert bejáratához közel lesz. A bejárat áttelepítésével együtt nő a fesztivál befogadóképessége is, nagyjából 20%-kal. A programhelyszínek száma is változott: immár 19 helyen lesznek élvezethetők a koncertek, előadások.

A megújuló terek és terület mellett a program is nagyon erősre sikerült idén: első alkalommal érkezik Magyarországra AKON, de óriási érdeklődés várható majd a Scooter, a SigmaR3HAB vagy az amerikai Ignite fellépése kapcsán is. A holland MY BABY Budapesten már bizonyított, most első hazai vidéki fellépésükre készülnek. A magyar vonal talán még ennél is grandiózusabb lesz: tripla születésnapi nagykoncert várható: szerdán Lovasi András hozza el a tavaly bemutatott Lovasi 50 programját, ami egyszerre lesz Kispál és a Borz és Kiscsillag koncert is a szólódalok előadása mellett. Pénteken a Tankcsapda mutatja be Lukács Félévszázad nevű programját, szombaton pedig Ákos 50 turné is eljut Debrecenbe. A nagy ünneplések mellett természetesen jelen lesznek az ország kedvencei is a Kowalsky meg a VegaMajka & Curtis, aPunnany Massif, a Margaret Island és a Halott Pénz személyében.

Junkies / Fotó: Pogonyi Nóra

Junkies / Fotó: Pogonyi Nóra

Nem csak zenében lesz erős a 2018-as Campus. Látványos kísérletekkel, különleges programokkal és színes előadásokkal készül a Debreceni Egyetem. A legokosabb fesztiválhelyszín, az „Egyetem Tér” a főbejárat közelében, több mint ezer négyzetméteren, ligetes területen várja a látogatókat. A tavalyi évhez hasonlóan kitelepül a Csokonai Színház, ami színházi programmal, sanzon, operett válogatással, jazz programokkal készül a színházi sátorban. Lesz egy nagyon komplex játszóliget is, a Campus kópé, ahol rengeteg játék, artisták, zsonglőriskola, bábszínházi előadások, interaktív tudományos játékok, óriástársasjáték, kézművessátor és szimulátorok is lesznek. Természetesen irodalmi és mozi program is lesz a Nagyerdei Víztorony aljában: a kulter.hu szerkesztősége állított össze egy könnyed és nagyon izgalmas beszélgetős, felolvasós, slammelős irodalmi programot, esténként pedig 3-3 mozifilm vetítésére kerül majd sor.

Ganxtsa Zolee és a Kartel / Fotó: Pogonyi Nóra

Ganxsta Zolee és a Kartel / Fotó: Pogonyi Nóra

A fesztivál részletes programja megtalálható az applikációban és a weboldalon itt:

www.campusfesztival.hu

facebook.com/campusfesztival

Hozzászólások