10265386_10204492176450519_1365547453828818002_o

Új klipes dalt mutatott be Jonathan Davis

Május 25-én érkezik Jonathan Davis szólóalbuma. A korongon szereplő dalok közül már az Everyone című nóta klipje is elérhető a YouTube-on.

A Korn frontembere, Jonathan Davis tavaly év végén jelentette be, hogy szólóalbum kiadását tervezi. A Black Labyrinth május 25-én, a Sumerian Records gondozásában jelenik meg, olyan dalokkal, amelyeken immáron 10 éve dolgozik az énekes.

A korongon szereplő számok közül elsőként a What it is című nótát ismerhette meg a közönség, mely az American Satan című mozi betétdalaként annak filmzenei albumára is felkerült. Az ehhez készült videoklip, mely egy börtönben játszódik, január végén debütált a Sumerian Records YouTube csatornáján.

Davis egyik korábbi közleményéből kiderül, az albumot tematikailag elsősorban a vallás, a konzumerizmus, az  apátia és a parapszichológiában alkalmazott Ganzfeld-vizsgálat inspirálta. A korong összesen 13 dalt tartalmaz majd, melyek közül a What it is klipje után most az Everyone című dalhoz készült videót is közzétette az énekes. A Stephen Steelman által rendezett kisfilm egy vallási vezetőt követő, fiatalokból álló csoportot mutat be - a videoklip meglehetősen hátborzongató, véres jelenettel zárul.

Jonathan Davis a májusban érkező szólólemezét támogatván április 6-án turnézni indul Észak-Amerikában.

A Black Labyrinth című albumon szereplő dalok:

1. "Underneath My Skin"
2. "Final Days"
3. "Everyone"
4. "Happiness"
5. "Your God"
6. "Walk On By"
7. "The Secret"
8. "Basic Needs"
9. "Medicate"
10. "Please Tell Me"
11. "What You Believe"
12. "Gender"
13. "What It Is"

 

Hozzászólások