ImagineDragons_2024 (1)

Budapesten koncertezik az Imagine Dragons

Június 14-én a Puskás Arénában lép fel az Imagine Dragons. A zenekar a nyár elején megjelent, sorban hatodik, LOOM című albumával érkezik Budapestre.

A GRAMMY®-díjas, többszörös platinalemezes Imagine Dragons bejelentette a LOOM című albumát támogató világkörüli turnéjának európai szakaszát. A Live Nation által szervezett körút a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, melynek során 16 országban, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában is játszanak majd. A turné Magyarországot is érinti, az Imagine Dragons június 14-én, a Puskás Arénában lép fel.

A zenekar fennállása óta eddig négyszer járt hazánkban: 2014-ben a Sziget Fesztiválon, 2016-ban a Budapest Arénában, 2017-ben a VOLT Fesztiválon, 2023-ban pedig ismét a Sziget Fesztiválon játszottak. A nyár elején kiadott hatodik, LOOM című lemez, amellyel most turnéznak, a zenekar művészi önfelfedező útjának csúcspontját jelenti, és az eddigi legjobb munkájuk is egyben. Az albumot a zenészek régi munkatársaikkal, a svéd slágergyárosokkal, Mattmannal és Robinnal készítették, megtalálva a tökéletes egyensúlyt a bandát szupersztárokká emelő klasszikus hangzás és azok a friss dolgok között, amelyek örömet okoztak nekik a stúdióban.

Siker számokban

Az összesen 74 millió eladott albumnak megfelelő, 65 millió digitális dalt és több mint 160 milliárd lejátszást magáénak tudó együttes „az egyetlen olyan zenekar, amely négy kislemezével is RIAA gyémántlemezt ért el”, nevezetesen a „Radioactive” (16x platina), a „Believer” (13x platina), a „Thunder” (12x platina) és a „Demons” (11x platina) című dalokkal. 2009-es felbukkanásuk óta egymás után ötször debutáltak a Billboard Top 10-es albumlistáján, a Night Visions [2012] (7x-platina), a Smoke+Mirrors [2015] (platina), az Evolve [2017] (tripla platina), az Origins [2018] (platina), és a Mercury - Act 1 [2021] című lemezekkel. 2022-ben a Mercury - Act 2 megjelenésével befejezték első dupla albumos opuszukat, amelynek producere a legendás Rick Rubin volt. A Mercury Act 2-ön szereplő „Bones” című sláger a rádiós listák első helyére került, és még mindig a Spotify Global Top 50-es listáján szerepel.

A zenekar a kelet-atlantai rapperrel, J.I.D-vel közös „Enemy” című slágere világszerte több milliárd letöltést gyűjtött be, és a 6. helyen landolt az IFPI 2022-es kislemezlistáján. A rádiókat uralva a banda továbbra is egyike annak a négy zenekarnak, akik egymás után folyamatosan top 5-ös helyezéseket érnek el dalaikkal a rádiós listákon, a Spotify-on pedig történelmet írtak, mivel a „Bad Liar” lett a 10. daluk, amely meghaladta az 1 milliárd streamelést. A zenekar így mostantól a legtöbb egymilliárdos dallal rendelkező együttes címét is birtokolja, és a platform történetében elsőként az ő tíz daluk érte el ezt a mérföldkövet.

Mindeközben a YouTube-on is kiválóan szerepelnek, a „Thunder” és „Believer” című slágereikhez készült klipek már meghaladták a 2 milliárdos megtekintést, míg a „Radioactive” és a „Demons” című dalok videói több mint 1 milliárdos lejátszásnál tartanak. Kendrick Lamartól, Lil Wayne-től és Wiz Khalifától kezdve Avicii-ig és Hans Zimmer filmzeneszerzőig szinte mindenkivel volt már együttműködésük. Jótékonysági tevékenységükkel milliókat gyűjtöttek különböző célokra, többek között a gyermekrák elleni jótékonysági szervezetük, a Tyler Robinson Foundation, valamint a frontember, Dan Reynolds LOVELOUD Alapítványa számára.

Figyelemre méltó az is, hogy az Imagine Dragons négy jelölést is szerzett a 2022-es American Music Awards-on, a „Kedvenc popduó vagy -együttes”, a „Kedvenc rockelőadó”, a „Kedvenc rockalbum” és a „Kedvenc rockdal” kategóriákban. A zenekart a 2022-es People's Choice Awards-on a „2022 Zenekara” címre is jelölték, legutóbb pedig az MTV VMA „Video For Good” jelölést kapta meg a „Crushed” című daluk klipje.

A LOOM európai állomásaira jegyek elsőként a zenekar regisztrált rajongói számára lesznek elérhetők szeptember 10-től. A Live Nation tagok szeptember 12-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljeskörű jegyértékesítés szeptember 13-án, pénteken 10 órakor indul, a budapesti koncertre Live Nation honlapján.

 

Hozzászólások