Hamarosan érkezik Mike Shinoda új lemeze, amelynek munkálatait a rajongók nap mint nap élőben kísérhették figyelemmel a Twitch felületén keresztül. A zenész ennek kapcsán adott interjút, közben pedig azt is elárulta, hogy a Linkin Park idén 20 éves debütáló lemeze kapcsán is készülnek valamivel. Az In the End nézettségi rekordja is szóba került, illetve az is kiderült, hogy Shinoda három évvel Chester Bennington halála után még mindig küzd magában a gyásszal.
"Az élő közvetítések, és az ezek során készített zenék tényleg nagyon sokat segítettek, hogy egészségesen átvészeljem ezt az egészet" - kezdte Mike Shinoda az NME oldalán megjelent interjúban. A zenész a karantén alatt a Twitch-en ütötte el az időt, ami végül a július 10-én érkező Dropped Frames Vol. 1 című kiadvány megszületéséhez vezetett. Tulajdonképpen az élő bejelentkezéseit követő rajongókkal együtt állította össze Shinoda az albumon szereplő dalokat - Los Angeles-i idő szerint minden reggel beköszönt a Twitch felületén, hogy kapcsolatba lépjen velük.
A zenész azt mondja, mindez neki is jót tett, hiszen adott egyfajta rendszerességet, egy viszonyítási pontot a bezártság alatt - így azt sem felejtette el, hogy épp milyen nap van, ami egyébként igen könnyen megesik az emberrel a karanténban. A projektet nagyon élvezte, azt mondja, egy csomó fura zene született abból, hogy a rajongók kéréseinek megfelelően alakította a dallamokat.
Arra a kérdésre, hogy emellett mostanában mi mindent csinált, annyit mondott:
"Véletlenszerű volt, hogy épp min dolgoztam, Én egy kicsit lassabb vagyok a karanténban. Vannak dalok, amiket magamnak csináltam, de olyanok is, amiket másoknak. Egyelőre kísérletezek, és próbálom kitalálni, minek fussak neki legközelebb. Úgy érzem, mintha egyszerre 20 különböző úton haladnék. Ha lesz bármi említésre méltó, a saját csatornámon fogok beszélni róla."
Szóba került az is, hogy nemrég azt mondta, van még olyan dal, amit Chester Bennington hangjával rögzítettek, ám még senki sem hallotta ezelőtt. Shinoda erre úgy reagált: minden albumnál voltak olyan nóták, amelyek különféle befejezettségi szinten maradtak. Egyelőre nem tervezik, hogy ezeket kiadják.
"Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy idén 20 éves a Linkin Park Hybrid Theory lemeze. Tervezzük, hogy ennek kapcsán csinálunk majd valamit. De ennél többet nem szeretnék erről mondani. Legyen elég ennyi."
Az interjúból nem maradt ki az sem, hogy Chester Bennington első zenekara, a Grey Daze nemrég Amends címmel jelentetett meg egy lemezt, amin a 2017-ben elhunyt énekes hangja hallható. Hogy a kiadványhoz mit szólt Shinoda?
"Nem hallgattam meg. Ők ezt maguk csinálták. Képtelen vagyok meghallgatni. Nem akarom hallani a hangját. Épp elég nehéz nekem a Likin Park lemezeket hallgatni. Ennek a megfelelő napon kell megtörténnie. Viszont nézegettem a fiának, Jaime-nek a videóját. Két percig bírtam, mielőtt azt kezdtem érezni, hogy ez egy kicsit már túl sok nekem..."
Egy másik, a Rocksound.tv-nek adott interjúban Shinodát a Linkin Park "In The End" című számának sikeréről faggatták. A dal a Numb című nótájukat követve múlt héten lépte át ugyanis az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on, ami rock/metál műfajban meglehetősen ritkaságnak számít. A zenész elmondta, hogy ezt a számot egy olyan éjszakán írta, amit a hollywoodi próbatermükben töltött, és az első, akinek megmutatta, Rob Bourdon volt, a Linkin Park dobosa. Hogy mitől lett később ekkora sikere? Shinoda szerint talán azért, mert a dal egyfajta, a reménytelenséggel vívott furcsa harcról, az idő és az életünk múlandó természetéről szól, és miközben ezekről beszél, nem ad válaszokat.
"Egy dal általában nem arról szól, hogy nincsenek válaszaink, igaz? Csak egyfajta lírai körben járatja magát. Főleg fiatalként pont így éreztem magam, sőt mindnyájan így éreztük magunkat - nem tudtuk, mi a magyarázata a dolgoknak. Bizonyos értelemben ma is ez megy, ez egy időtlen, univerzális történet."
Shinoda azt is hozzátette, hogy soha nem lehet előre megjósolni, melyik dal lesz igazán népszerű. Ez mindig utólag derül ki. De tény, hogy az In The End az egyik legnagyobb slágerük, és ez már régóta igaz a dalra.
Shinoda új albuma tehát július 10-én, azaz pénteken érkezik. A lemezről már felkerült néhány szerzemény a YouTube-ra. Az Open Door, amiben fanok is énekelnek, az egyetlen ilyen nóta - a többi instrumentális szerzemény.
/Nyitókép: Frank Maddocks, Warner Bros Press
.