Liliput Hollywood front cover

Indul a körszínpados turné - Gőzerővel próbál a Tankcsapda

Gőzerővel készül a Tankcsapda a szombaton induló körszínpados arénaturnéjára.

Az idén 30 éves zenekar több nagy dobással is előállt már ebben az évben - nyár elején megjelent egy könyv a bandáról Lilipus Hollywood (A kendőzetlen igazság) címmel, ősszel felléptek San Franciscóban és Los Angelesben is, október 14-én pedig kiadtak egy új stúdióalbumot. A zenészek most is nagy munkában vannak, hamarosan ugyanis újabb turnéra indul a csapat, 6 vidéki nagyvárost érintve. A koncertkörút Győrben startol november 16-án, ahol az Audi Arénában áll színpadra a zenekar, méghozzá egy igen különleges, körszínpados produkcióval.

Ahogy már megszokhattuk, a Tankcsapda közösségi felületein olykor betekinthetünk a kulisszák mögé - legutóbb egy rövid videóban jelentkezett be Sidi, hogy megmutassa, bizony már nagyban próbálnak a szombati koncertre.

"Sziasztok, mennek a körszínpad-főpróbák most három napig. Mindent végigjátszunk naponta kétszer" - mondja a gitáros a felvételen.


View this post on Instagram

Körszínpad főpróba ON! 💪🏻🤟🏼😎 #tankcsapda #rockmafiadebrecen #körszínpad

A post shared by Sidi (@sidi.official) on

A Tankcsapda Facebook-oldalára egy fotó is felkerült:

Helyszínek és időpontok:

Győr Audi Aréna - 2019. november 16.

Veszprémi Aréna - 2019. november 22.

Pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok - 2019. november 29.

Szombathely - Savaria Aréna - 2019. december 7.

Szeged, Városi Sportcsarnok - 2019. december 14.

Debreceni Főnix Csarnok - 2019. december 28.

Hozzászólások