fuli

Idén is lesz Fülesbagoly Tehetségkutató

Újra megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatót, mely a tavalyi év legnépszerűbb könnyűzenei versenye volt itthon. A díjak között fesztiválokon való és népszerű zenekarokkal közös fellépések, valamint stúdiózás és sajtómegjelenések szerepelnek. Az előválogatót követően a döntőt április 22-én tartják Martonvásáron, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban.

A Fülesbagoly Tehetségkutatót tavaly rendezték meg először, és a Cseh Tamás Program valamit az Öröm a Zene rendszerében létrejött könnyűzenei versenyek közül ez volt a legnépszerűbb a maga 151 jelentkezőjével. A könnyűzenei versenyre, amit idén is megrendeznek, ezúttal is olyan magyarországi és határon túli magyar együttesek, előadók jelentkezését várják, akik élőben, hangszerekkel zenélnek, vannak saját dalaik és nem rendelkeznek lemezkiadói és országos rádiós múlttal.

Stílusát tekintve bármilyen lehet az induló: pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. A beküldött hanganyagokat előzsűrizik, majd a legjobbakat április 22-én meghallgatják a martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A produkciókat egy szakmai zsűri véleményezi és díjazza, nevezetesen: Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Horváth Gergely, az NKA Hangfoglaló Program kuratóriumi tagja, valamint Warnusz Zsuzsa zenész, a Budapest Voices művészeti vezetője.

Az ítészek értékes nyereményeket adnak át a martonvásári döntőn. A nyertes felléphet az idei Szegedi Ifjúsági Napokon és a Budapest Music Expón, 5.000.000 forint értékben kap sajtómegjelenéseket, elkészíthet egy kislemezt Magyarország legjobb stúdiójában, a SuperSize Recordingban, és részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3.000.000 forint. A további helyezettek, különdíjazottak is komoly ajándékokat kapnak, például fellépést a Margaret Island, az Ocho Macho és a Depresszió zenekarok előtt, koncertezést a martonvásári Magyar Népdal Napján, illetve egyéb médiamegjelenéseket biztosítanak számukra. A szervezők ezúttal a tehetségkutató legjobb énekesét és énekesnőjét is jutalmazzák, Audio-Technica mikrofonokkal.

A jelentkezési határidő 2018. április 4. éjfél. A Fülesbagoly Tehetségkutató idén is az Öröm a Zene rendszerében, a Hangfoglaló Program és Martonvásár Önkormányzata támogatásával jött létre.

További információ:

fulesbagoly.blog.hu

Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/342323616176019/

fuller

 

Hozzászólások