mikrofon

AWS, Road, Szekeres, Vad Fruttik - Megvannak a 2019-es Fonogram-jelöltek

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2019. április 4-én, csütörtökön este rendezi a legrangosabb hazai könnyűzenei díjátadót, a Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaestet, a magyar zenei élet legnagyobb, az alkotókat és a háttérszakembereket egyaránt felvonultató eseményét.

A Rockmúzeumnak is otthont adó RaM Colosseumban tartandó eseményen szakmai szavazatok alapján vehetik át az elismeréseket a tavalyi év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek – olvasható a Fonogram – Magyar Zenei Díj oldalán.

A szavazás során 18 különböző zenei mezőnyben hirdetnek győzteseket.

A jelöltek névsora a zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló – összesen 25 fős – zsűri tagjainak szavazatai alapján alakult ki. A második fordulóban a nyerteseket a szűk körű, 5-5 fős Fonogram-bizottságok tagjai választják ki az elkövetkező két hét során.

A szavazás első fordulója után a 2019-es jelöltek a következők:

1. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

CARAMEL - Átutazók / Szabadesés (Gold Record)

DÉS LÁSZLÓ - Az éjféli járat (Tom-Tom Records)

FISH! - Felemás / Be kell adni / Egyáltalán / Felületes / Zenéd is milyen? (Gold Record)

IVAN & THE PARAZOL - Nr. 1003 (Modernial Records, exclusive licence to Butler Records)

JETLAG - Szállj velem / Égen át / Ami itt történik, itt is marad / Emlékbe (Schubert Music Publishing)

2. Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

LADY GAGA - A Star Is Born (Universal Music)

MANIC STREET PREACHERS - Resistance Is Futile (Sony Music)

PAUL McCARTNEY - Egypt Station (Universal Music)

ROBERT PLANT - Carry Fire (Magneoton / Warner Music)

STING & SHAGGY - 44/876 (Universal Music)

3. Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

FOLLOW THE FLOW - Hagyod menni / Anyám mondta / Érdekemberek / Holdfény a tanúm / Maradok távol / Nem fogadok szót / Nem tudja senki / Ott hagyom az autóm / Plátói / Valami baj van az éggel (Supermanagement)

KOWALSKY MEG A VEGA - Mint egy jel / Lehetetlen nincs - Velünk kerek a világ! (x Lotfi Begi) (MFM / Universal Music)

MARGARET ISLAND - III / Hóvirág / Legszebb szavak (Gold Record)

NOMAD - Új remény (Keytracks Hungary)

RANDOM TRIP - Zenehíd (AM/PM)

4. Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

CHARLIE PUTH - Voicenotes (Magneoton/Warner Music)

IMAGINE DRAGONS - Origins (Universal Music)

JUSTIN TIMBERLAKE feat. CHRIS STAPLETON - Say Something (Sony Music)

LINKIN PARK - One More Light (Magneoton / Warner Music)

PORTUGAL. THE MAN - Woodstock (Magneoton / Warner Music)

5. Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

HIPERKARMA - Napsütötte rész / Belekerültél / Kanyargó ösvény (Interwurlitzer)

MÖRK - The Death Of Mörk / SuperSize Live Session (Schubert Music Publishing)

SZEKERES ANDRÁS - A túlon innen (Munkies Music)

THE QUALITONS - Echoes Calling (Szerzői kiadás)

VAD FRUTTIK - Szabad.vagy (O.S. Menedzsment)

ZAPOROZSEC - Pixelek (ko records)

6. Az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

CHVRCHES - Love Is Dead (Universal Music)

FLORENCE + THE MACHINE - High As Hope (Universal Music)

GRETA VAN FLEET - Anthem Of The Peaceful Army (Universal Music)

LAURIE ANDERSON, KRONOS QUARTET - Landfall (Magneoton / Warner Music)

MUSE - Simulation Theory (Magneoton / Warner Music)

7. Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

ANNA AND THE BARBIES - Karjaidban (Sean Darin Remix) (Supermanagement)

BELAU feat. SOPHIE LINDINGER - Breath (Szerzői kiadás)

BRAINS - Viharban születtünk (Beats Hotel / MMM Records)

CARAMEL x NIGEL STATELY - Szabadesés (Gold Record)

WILLCOX - Tequila / In My Head / Let It Go (Remixes) / Remember (Gold Record)

8. Az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

CALVIN HARRIS - One Kiss (& Dua Lipa) / Promises (& Sam Smith) (Sony Music)

CLEAN BANDIT - What Is Love? (Elephant House / Warner Music)

JEAN-MICHEL JARRE - Equinoxe Infinity (Sony Music)

JUNGLE - Forever (XL Recordings)

KYGO & IMAGINE DRAGONS - Born To Be Yours (Sony Music)

9. Az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

ANIMAL CANNIBALS - Indul a vakáció! / Tarolnak az emszík / Vissza! (Magneoton)

DENIZ - Ösvények mentén / Bakancslista / Hol volt hol nem volt / Ide várnak vissza / Veled (DENIZ Music)

HŐSÖK - Kilépő / Egyszer / Kiskancsó / Mondd el mit látsz (feat. Essem) / Lassul a gép (feat. Tkyd) (Gold Record)

KRÚBI - Nehézlábérzés (Universal Music)

MAJKA x CURTIS - Füttyös (x Király Viktor) / Valami Rap (& Pásztor Anna) / Irány Sopron! (feat. Pápai Joci) (Magneoton)

10. Az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

DRAKE - Scorpion (Universal Music)

IBEYI - Ash (XL Recordings)

KANYE WEST - ye (Universal Music)

KENDRICK LAMAR - Black Panther The Album Music From And Inspired By (Universal Music)

POST MALONE - beerbongs & bentleys (Universal Music)

11. Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

ATTILA TALAN - TLN (Silverhill Edition)

AWS - Fekete részem (EDGE Records (HMR Music Kft.))

OZONE MAMA - Cosmos Calling (Ripple Music)

ROAD - A tökéletesség hibája (EDGE Records (HMR Music Kft.))

UZIPOV - Temetőben (Gold Record)

12. Az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

DISTURBED - Evolution (Magneoton / Warner Music)

HALESTORM - Vicious (Magneoton / Warner Music)

JOE SATRIANI - What Happens Next (Sony Music)

JUDAS PRIEST - Firepower (Sony Music)

SHINEDOWN - Attention Attention (Magneoton / Warner Music)

13. Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele

CSÓKA SZABI BANDÁJA - Szép a babám fekete szeme (ko records)

DUPLA KÁVÉ - Boszorkány a feleségem (Stefanus Kiadó)

KIS GRÓFO - #LÁVKÓMA / Tiki-taka (BuliMaffia / Magneoton)

POLGÁR PÉTER (SUKÁR PETRO) - Éljen a nyár! (GrundRecords)

SZENES IVÁN - Szervusz Szenes Iván tér (Szenes Művészeti Kft)

14. Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele

100 FOLK CELSIUS - Omega Country (Hunnia Records)

FOOL MOON - Return 2 Acappelland (Schubert Music Publishing)

GALLA MIKLÓS - Bélát itt ne keressék - Elektomiklós Gallantológia (GrundRecords)

IRIGY HÓNALJMIRIGY - Mindenki táncol (Gold Record)

RUBY HARLEM - Forró / Aludj...aludj / Legyen úgy ahogy nem volt még / Megbocsájtanék (Tom-Tom Records)

15. Az év hazai gyermekalbuma vagy hangfelvétele

ALFÖLDI RÓBERT - Micimackó - hangoskönyv (Móra Könyvkiadó és Hungaroton közös kiadása)

BELVÁROSI BETYÁROK - A Tündértó partján (Gryllus Kft.)

KICSI GESZTENYE KLUB - A kaland folytatódik (Seven Entertainment Kft)

MAJOR ESZTER és BARÁTAI - Napraforgók (Magneoton)

RUTKAI BORI BANDA - Űrdöngölők (Kolibri Kiadó)

16. Az év hazai dzsesszalbuma vagy hangfelvétele

BARABÁS LŐRINC QUARTET - Other Than Unusual / Keys / Maps (Szerzői kiadás)

BORBÉLY-DRESCH QUARTET - Körbe-körbe (Fonó)

DJABE - Flow (Gramy-H Kft.)

GÁSPÁR KÁROLY TRIO - The Outsider (Hunnia Records)

MODERN ART ORCHESTRA PLAYS BÉLA BARTÓK - 15 Hungarian Peasant Songs (BMC Records)

17. Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele

AUREVOIR. - Kikötő (MZK Publishing)

FERENCZI GYÖRGY és az 1-SŐ PESTI RACKÁK, SZALONNA és BANDÁJA - Mindenek szerelme (Gryllus Kft.)

FIRKIN - We Are The Ones (Pump Jump Records)

HERCZKU ÁGNES - Hozomány (Fonó)

PALYA BEA - Hazatalálok (Palya Bea Production Kft.)

18. Az év felfedezettje

AUREVOIR. (MZK Publishing)

AWS (EDGE Records (HMR Music Kft.))

FOLLOW THE FLOW (Supermanagement)

KRÚBI (Universal Music)

MÖRK (Schubert Music Publishing)

PLATON KARATAEV (Szerzői kiadás)

Hozzászólások