Junkies

Amerikába készül a Junkies – A Tankcsapda vendégeként lép fel Hollywoodban és San Franciscóban

A negyedszázados jubileumot ünneplő Junkies játszik Amerikában az idén 30 éves Tankcsapda előtt. A két banda október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel, ahol a debreceni zenekar a hivatalos születésnapi koncertjét tartja. A hollywoodi eseményhez a somorjai Rómeó vérzik csapata is csatlakozik.

Tavaly ősszel jelentették be a Tankcsapda tagjai, hogy a 2015-ös, hétállomásos USA-Kanada turné, illetve a 2017-es Toronto-New York kanyar után 2019-ben visszatérnek az Egyesült Államokba. Az idén három évtizedes jubileumot ünneplő zenekar október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a Whisky a Go Go-ban lép fel – ahogy azt már korábban kihirdették, a hollywoodi klubban kerül sor a banda hivatalos születésnapi koncertjére. A kiemelt eseményként számon tartott bulikra ezúttal a Junkies tagjai is elkísérik a csapatot – a 25 éves punk rock zenekar mindkét klubban a Tankcsapda produkciója előtt mutatkozik be a kinti közönségnek.

Az idei fontos év a zenekar számára, amit igyekszünk a rajongóinknak is emlékezetessé tenni. Örülünk, hogy a nyáron ismét volt lehetőségünk Dél-Koreában koncertezni, az pedig, hogy a pályafutásunk során először az Egyesült Államokban is felléphetünk, mondhatni, megkoronázza a jubileumi évet. Minden rockzenész álma, hogy egyszer Amerikában is színpadra álljon, a Tankcsapdának köszönhetően nekünk most ez összejött. Nagyon készülünk, hiszen a Whisky egy legendás hely, ahova nincs túl sok lehetősége magyar zenekarnak bejutni” – mondja Szekeres András, a Junkies frontembere.

Junkies / Keresztes Viktor, Riki Church, Szekeres András, Barbaró Attila

Junkies / Keresztes Viktor, Riki Church, Szekeres András, Barbaró Attila

A San Franciscó-i DNA Lounge és a hollywoodi Whisky a Go Go a Tankcsapdának már ismerős terep – a 2015-ös USA-turnéjuk során léptek fel a két klubban először a zenészek. Az akkori bulik olyan jól sikerültek, hogy a mostani koncerteket már viszonylag könnyedén le tudták szervezni, ráadásul a korábbi, vasárnapi időpont helyett ezúttal szombaton, azaz „főnapon” játszanak Los Angelesben.

„A zenekar története során sok olyan nagyszabású bulink volt, amire tényleg büszkék vagyunk, elég csak a körszínpados koncertre gondolni, amilyet nem csak Budapesten, hanem Debrecenben is csináltunk már. De nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy mindig nagyobbat akarjunk az előzőnél, ezért arra gondoltunk, a 30 éves születésnapunkat tartsuk egy klubban. Ez ugye megint egy meglepő sztori, olyasmi, amilyet még nem csinált a zenekar azelőtt” – magyarázza Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa. A Whisky egy kultikus hely, a rockzene melegágya, azok a zenekarok, amiken felnőttünk - Metallica, Mötley Crüe, Guns N’ Roses -, mind onnan indultak. Azt gondolom, egy ilyen emblematikus helyen ünnepelni nagyon elegáns és jópofa dolog.”

Tankcsapda, Whisky a Go Go, 2015. / Fotó: Pogonyi Nóra

Tankcsapda, Whisky a Go Go, 2015. / Fotó: Pogonyi Nóra

A kétállomásos miniturnéra a születésnapos Tankcsapda mellett a Junkies is nagyon készül, hiszen nem sok magyar banda büszkélkedhet azzal, hogy amerikai klubokban koncertezik. A Los Angeles-i Whisky a Go Go ráadásul tényleg az egyik legnagyobb múlttal rendelkező klub a Sunset Strip vonalán – a világhírű hollywoodi szórakozóhelyen 1964 óta a rockzene legfontosabb képviselőivel találkozhatott a közönség. A Junkies tagjai közül mindez Riki Churchnek azért is izgalmas, mert a basszusgitáros Los Angelesben nőtt fel, és biztos, hogy a kinti barátai is megnézik a produkciójukat. Bár nem lesz egyszerű menet egymást követő napokon színpadra állni két olyan városban, amely ennyire messze van egymástól, a zenészek nem tartanak attól, hogy ne bírnák a tempót, sőt még arra is szakítanak időt, hogy egy kicsit körülnézzenek.

Érdemes lesz figyelni a zenekarok közösségi oldalát - biztos, hogy egy-egy fotóval vagy rövid videóval időnként bejelentkeznek majd. A Tankcsapda születésnapi koncertjét ráadásul a tervek szerint itthon is nyomon követhetik élőben a rajongók.

Facebook-esemény San Francisco: https://www.facebook.com/events/2278750345531685/

Facebook-esemény Los Angeles: https://www.facebook.com/events/163219787939732/

Junkies új klip:

Tankcsapda új klip:

 

 

Hozzászólások