Ismét egy ritkasággal jelentkezett a Linkin Park, a zenekar debütáló lemezének 20. évfordulója alkalmából.
Ahogy korábban az Onstage.hu is megírta, különleges kiadványcsomaggal ünnepli a Hybrid Theory megjelenésének 20. évfordulóját a Linkin Park. Nem túlzás azt állítani, hogy a zenekar debütáló albuma egy egész generáció életét változtatta meg, hihetetlenül gyorsan fogyott, világszerte mintegy 25 millió példányt adtak el belőle, tizenegyszeres platina lett, a rádiók pedig rommá játszották a korongon szereplő dalokat. A sikerlemez által a csapat a kis klubok színpadáról egy szempillantás alatt az arénákba került, majd hihetetlenül gyorsan a legnagyobb fesztiválok headlinerei között találta magát. Magyarországon csupán egyszer, a 2017-es VOLT Fesztiválon léptek fel, amire már az esemény előtti hetekben lehetetlenség volt jegyet szerezni. A fesztiválkoncert egyike a zenekar utolsó fellépéseinek – a Linkin Park énekese, Chester Bennington ugyanis 2017. július 20-án meghalt.
Bár a tragédia után a banda teljesen leállt - egyedül Mike Shinoda maradt színpadon a szólóprojektjével -, azt már régóta sejteni lehetett, hogy a debütáló lemezük kiadásának 20. évfordulójáról valamilyen formában megemlékeznek majd a tagok. Augusztus közepén aztán meg is érkezett a bejelentés: a jubileum alkalmából a Linkin Park egy exkluzív box settel lepi meg a közönségét, amelyben összesen 80 dal, köztük 12 kiadatlan felvétel, 4 órányi videó, 3 teljes koncertfelvétel, illetve egy 80 oldalas könyv is helyet kapott, eddig soha nem látott fotókkal. Az október 9-én érkező különleges kiadványcsomag előfutáraként már közzétettek egy eddig kiadatlan, még 1999-ben rögzített dalt, mostanra pedig a második meglepetés is megérkezett: a She Couldn't című szám után a zenekar egyik legnépszerűbb, In The End című dalának demója is felkerült a YouTube-ra.
Hallgatván a nóta korábbi verzióját, a legérdekesebb, hogy Mike Shinoda a mindenki által ismert szöveg helyett teljesen mást rappel.
Az In The End című dal mindenki által ismert klipjét itt érheti el: