Fotó: Pogonyi Nóra

Őrült tombolda: jól megtáncoltatta a közönséget a Parkban a Sum 41 - fotók

A Budapest Parkban indította európai turnéját a Sum 41! A kanadai pop punk zenekar rendesen megtáncoltatta a közönséget.

Nem először járnak Magyarországon a Sum 41 tagjai, és a Parkban sem először csapnak a húrok közé - utoljára 2017-ben láthatta őket a fővárosi szórakozóhelyen a közönség, az akkori koncertjüket pedig azóta is az év egyik legjobb bulijaként emlegetik. Épp ezért volt nagy öröm a magyar rajongók számára, mikor bejelentették, hogy idén nyáron visszatérnek Budapestre: a zenekar európai turnéja a Park színpadán startolt június 12-én.

Már az előzenekar, a Grenma koncertjén is nagyon sokan voltak, de mire a Sum 41 következett, olyan szinten megtelt a szórakozóhely, hogy öröm volt nézni. A banda a legnagyobb slágereivel érkezett - nem maradt ki a Walking Disaster, az Underclass Hero, a No Reason és az In Too Deep sem -, így szinte azonnal beindult a tombolda:ritkán lát ilyet az ember, de bizony ezen a bulin nem a mobiltelefonoké volt a főszerep - élőzés helyett, mindenki ugrált, táncolt és az énekessel együtt üvöltötte a dalszövegeket. Az Out for Blood című friss nóta is elhangzott, mely a zenekar júliusban érkező lemezén szerepel, de egy Queen-feldolgozás, sőt Zummo parádés dobszólójában két Linkin Park sláger is előkerült. Deryck Whibley zseniális frontember, aki amellett, hogy végigugrálja a koncertet, a közönséggel is folyamatosan kommunikál - a show az elejétől a végéig hihetetlenül látványos és energikus volt, tökéletesen megalapozta a nyári fesztiválok hangulatát.

Fotók: Pogonyi Nóra

Hozzászólások