quimby_2017_2_by_sinco_web

Hallássérülteket támogat a Quimby

Idei utolsó hangos fővárosi nagykoncertjére készül a Budapest Parkban szeptember 7-én a Quimby, melyhez egy  érdekes kiállítás is kapcsolódik. Kilenc fiatal grafikus formált képpé egy-egy Quimby-dalt, hogy azokhoz is eljusson a szerzemény üzenete, akik nem hallhatják azokat. A képre licitálni is lehet, a befolyt összeggel pedig a hallássérülteket segítő JEL Alapítványt támogatják.

A Quimby lassan hagyományosnak számító nyárzáró koncertjére készül szeptember 7-én a Parkban, ráadásul idén hasonló nagyszabású koncertet nem is láthatunk tőlük Budapesten. Az estére ezúttal legújabb, az Árnyék a szoba falán c. daluk mellett a közönség kérésére elővesznek egy-két régen játszott slágert is.

Miután a zenekar szívesen kollaborál különféle társművészetekkel, a képzőművészet pedig különösen közel áll a szívükhöz, idén képként is láthatja a közönség a dalaikat. A Budapest Park felkérésére kilenc progresszív, fiatal grafikus álmodta meg, milyen lenne egy-egy ismert Quimby-dal képként, ezáltal eljuttatva azok hangulatát olyanokhoz is, akik nem hallhatják a zenét. A Dallamképek kiállítás a koncert napjáig, szeptember 7-ig a Park Retro Kertjében kapunyitástól meg is tekinthető, a részletes nyitva tartás az esemény Facebook-oldalán érhető el.

Fotó: Rosta Márk

Fotó: Rosta Márk

Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna Kata, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika alkotásaira a Vatera oldalán lehet licitálni, a befolyt összeggel a hallássérülteket segítő JEL Alapítványt támogatják.

Kalász Benjámin: Otthontalanság Otthona

Kalász Benjámin: Otthontalanság Otthona

Hozzászólások