Pénteken debütált az AWS legújabb videoklipje, amit a zenészek a most megjelent Fekete részem lemezük címadó dalához forgattak. A banda ezúttal a Pixel Film rendezőjével, Tokay Péterrel dolgozott, aki a tavasszal indított vlogjában a közös munkáról részletesen is beszámol.
Új albumának címadó dalához forgatott klipet az Eurovíziót megjárt AWS zenekar. A Fekete részem című szám videója pénteken debütált és már csaknem 80 ezres megtekintésnél jár, ami nem csoda, hiszen maga dal és a kisfilm is elég erős lett. A srácok ezúttal Tokay Péterrel dolgoztak, aki a tavasszal indított videóblogjában részletesen is beszámol a közös munkáról. A több díjnyertes alkotást jegyző rendező, aki korábban készített már klipet például a Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega, az Ocho Macho, a Depresszió, a Bon-Bon és a Paddy and the Rats csapatának is, a MR PXL legújabb epizódjában a kisfilm koncepciójáról, illetve a forgatási előkészületekről beszél.
"A zenekar már jó régóta pedzegette, hogy szeretnének velem forgatni, aminek én nagyon örültem, hisz azonkívül, hogy ismerem a munkásságukat, a zenekar egy részével ténylegesen jó haveri kapcsolat alakult ki, közös baráti társaságunk van, ezért egy jó pár italozás alkalmával mélyebben is elbeszélgettünk az élet nagy értelmeiről" – kezdi videójában Tokay, hozzátéve: szereti a banda zenéjét, és hogy már az Eurovíziós Dalfesztivált megelőzően is követte a munkásságukat. Azt is hangsúlyozza, hogy a Fekete részem című dal, amit a forgatás előtt egyébként rengetegszer meghallgatott, szerinte rettentően erős lett, ennek ellenére nem érzi úgy, hogy nagyon nehéz dolga lett volna - csupán egyvalami okozott fejtörést.
"Amin sokat kellett agyalni, hogy nem szerettem volna elmenni egy közhelyes, általános problémákat, vagy dolgokat feszegető kliséhalmazba" – magyarázza. "Minden embernek megvan a normál hétköznapi élete mellett az a fajta sötétsége – életvitel, azok a fajta gondolatok, azok a fajta érzések -, amelyek igazából vagy el vannak nyomva, vagy amitől retteg az ember, és én ezekre támaszkodva egy olyan koncepciót építettem fel, ahol az öt zenészünk öt különböző szituációban, öt különböző helyszínen található."
A rendező szerint egy igen sokatmondó, picit művészi, picit szürreális, viszont nagyon sok társadalomkritikát és problémát taglaló forgatókönyv született, ami az ő olvasatában a dal mondanivalóját jól alátámasztja. Úgy fogalmaz: egy rock and roll, sötét hangulatú klip született, ami ténylegesen mély gondolatokkal bír.
"Az, ami engem még nagyon foglalkoztat és szerintem nagyon fontos, szintén a zenekar egyik karakterében és szituációjában elevenül meg. Mégpedig az, hogy már nincsenek titkok. Nincs igazából magánügy. Ezért az egyik karakter mondjuk úgy, hogy online kukkoló. Nincs számára olyan dolog, amit ne tudhatna meg bárki másról. Ez, ha tetszik, ha nem, így van a világban is" – mondja Tokay, hozzátéve: van olyan karakter, amelynek a klipen keresztül az elnyomott vágyait, illetve olyan is, amelynek a médiával szembeni aggályait mutatja be, ám azt, ahogy a zenészek feltűnnek a különböző szituációkban, a kreativitás szülte, tehát ezek nem valós történetekből merített ötletek.
A vlog 22. epizódjában a klip koncepcióján kívül szóba kerül a gyártási előkészítés, illetve, hogy milyen helyszíneken vették fel az anyagot, végül néhány képkocka erejéig a rendező betekintést enged a forgatásba is, ám ennek részletes bemutatása a MR PXL jövő vasárnap érkező videójában várható.
Az AWS egyébként október 13-án mutatja be új lemezét a Barba Negrában, a buli viszont már régóta telt házas.