Fotó: Pogonyi Nóra

Budapesten koncertezett a Scorpions - fotók

Hétfőn este a Budapest Arénában lépett fel a Scorpions. Az 54 éve létező német hard rock csapat  Crazy World Tour névre keresztelt koncertsorozata keretében érkezett Magyarországra.

Az 1965-ben Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions az elmúlt több mint öt évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált. Több mint 100 millió albumot adtak el, több ezer koncertjük volt, a világ szinte minden részét bejárták, felléptek többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubaiban, Párizsban és Berlinben is. Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down és a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.

IMG_5395

Fotó: Pogonyi Nóra

1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül.

A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Klaus Meine énekes és Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén: Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-et. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt; a két együttes 2014 júniusában, a rendszerváltoztatás 25. évfordulóján, több tízezer ember előtt ismét együtt lépett fel a budapesti Hősök terén.

IMG_5434

Fotó: Pogonyi Nóra

 

Fotó: Pogonyi Nóra

Fotó: Pogonyi Nóra

A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, Mikkey Dee dobol. A csapat november 18-án a Crazy World Tour keretében tért vissza Magyarországra és adott fergeteges koncertet aznap este a Budapest Arénában. A banda előzenekar nélkül állt színpadra - az előre meghirdetett 8 órás kezdéshez képest némi csúszással indították a bulit a zenészek. A koncert az első perctől ütött, ami nem csak a daloknak, hanem annak a pozitív kisugárzásnak is köszönhető, ami a csapat tagjaiból áradt - szinte folyamatosan vigyorogtak, az ember tényleg elhitte, hogy milyen borzasztóan élvezik ezt az egészet. Már a második számnál előkerült a magyar trikolór, amivel a zenészek azonnal belopták magukat a közönség szívébe, és Budapestet is gyakran emlegették a koncert alatt, ráadásul az énekes rögtön az elején kiosztott a rajongók közt egy csomó dobverőt, aminek természetesen mindenki nagyon örült. A bulin a hangzás mellett, ami egyébként szerintem teljesen rendben volt, a látványra sem lehetett panasz - a fényekkel egyáltalán nem spóroltak, és igen ötletesen is bántak velük - a Send me an Angel című számnál például egy sugároszlopot varázsoltak a kifutó és a mennyezet közé -, persze olyan is volt, hogy a dobost emelték a felszerelésével a magasba, az élményt pedig a hatalmas ledfalakon futó parádés vizuállal tették teljessé.

Fotó: Pogonyi Nóra

Fotó: Pogonyi Nóra

 

Fotó: Pogonyi Nóra

Fotó: Pogonyi Nóra

A setlistből a jelenlévők nagy örömére nem maradtak ki a Scorpions-örökzöldek, amelyeket azok is ismernek, akik nem követik olyan precízen a zenekar munkásságát - a Send me an Angel mellett elhangzott a kötelező Wind of Change és Still loving you is, melyeket természetesen gondosan rögzítettek telefonjaikkal a jelenlévők. A show nem sokkal 10 óra előtt fejeződött be, és azt gondolom, a zenekar és a közönség is élményekkel telve, jókedvűen távozott.

Fotók: Pogonyi Nóra

Hozzászólások