Fotó: Molnár Pter

Az idei nyár kihagyhatatlan eseménye a jubileumi Campus Fesztivál

Az idén tízéves Campus Fesztivál a jubileumhoz méltó kínálattal várja a közönséget július 19. és 23. között a debreceni Nagyerdőn. Tizenhét helyszínen több mint 400 program közül válogathatnak az érdeklődők.

Debrecen az ország turisztikai régióinak egyik központja, a Campus Fesztivál pedig az ország egyik legnagyobb nyári könnyűzenei eseménye, ahol tavaly 98 ezren buliztak együtt. A 10. születésnapját ünneplő rendezvény, ahol ismét két nagyszínpad működik majd, idén minden korábbinál erősebb kulturális színezetet kap - tizenhét helyszínen 220 zenei, illetve további 200 nem zenei programmal, dumaszínházzal, színházzal, közéleti és irodalmi beszélgetésekkel várják a szervezők a kikapcsolódni vágyókat július 19. és 23. között, a Nagyerdő területén.

Campus Fesztivál - szervezők / Fotó: Molnár Péter

A Campus vendége lesz a The Prodigy, Lukas Graham, Alle Farben, a holland Bingo Players, illetve a kilencvenes évek legnépszerűbb eurodance párosa a 2 Unlimited is. A külföldi előadók mellett a rendezvény felvonultatja a teljes hazai zenei élvonalat is, a mainstreamtől a feltörekvőkön át az egészen friss produkciókig. Fellépnek a nagy visszatérő fesztivál kedvencek, mint például a Tankcsapda, a Quimby, a Halott Pénz, a Kowalsky meg a Vega, a Brains, Rúzsa Magdi, a Vad Fruttik, a Paddy and the Rats, Ganxsta Zolee és a Kartel, illetve Majka & Curtis, az újak közül pedig ott lesz a Lóci Játszik, a Fatal Error, a Mörk, Jónás Vera Experiment, a Dope Calypso, a Middlemist Red, valamint Szabó Benedek és a Galaxisok, akikre szintén érdemes odafigyelni. Egészen fiatal formációk is színpadra állnak a rendezvényen, mint a The Luckies, a Platon Karataev és az indie-folkos Zanzinger.

Campus Fesztivál sajtótájékoztató / Fotó: Molnár Péter

Campus Fesztivál sajtótájékoztató / Fotó: Molnár Péter

A fellépők közül többen is jelen voltak hétfőn, a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón, köztük a hazai pályán mozgó Tankcsapda, Tarjáni Zsófi, a Honeybeast énekese, az erősen Debrecenhez kötődő Kowalsky meg a Vega Jimmy-je, a Paddy & The Rats tagjai, valamint Ganxsta Zolee is, aki azzal viccelődött, hogy ha nem is a Campus kapcsán, de biztos, hogy Debrecen miatt ismerte meg Lukács Lacit, amit nagyon köszön a városnak.

Ganxsta Zolee / Fotó: Molnár Péter

Ganxsta Zolee / Fotó: Molnár Péter

A zenészek mellett feltűnt még az éppen születésnapos Azurák Csaba is, aki élete első fesztiválfellépésére készül, de persze nem hangszerrel a kezében, hanem közéleti kérdésekről szeretne beszélgetni a fesztiválozókkal. A látogatása azonban az eredetileg tervezettnél hosszabbra fog nyúlni: „amikor a lányaim meglátták az idei felhozatalt, egyből mondták, hogy velem akarnak jönni, szóval most először együtt fogok fesztiválozni a lányaimmal”  - mondta a műsorvezető.

Azurák Csaba / Fotó: Molnár Péter

A hazai fesztiválkínálatban a Campus nem csak a zenei felhozatal és családias jelleg, hanem a Debreceni Egyetem jelenléte miatt is különleges. Már a 0. naptól lesz Egyetem Tér a rendezvényen, ahol 2000 négyzetméteren várják a fesztiválozókat. Idén először saját programsátrat épít a Csokonai Színház is, esténként két-két előadással szórakoztatva az érdeklődőket, de izgalmasnak ígérkezik a Debreceni Startup Kerekasztal, és a szintén új színfoltot jelentő Job Street is, ahol a fesztiválozók megtudhatják, hol érdemes elhelyezkedniük.

A Nagyerdei Stadion, amely idén először körbejárható lesz a fesztivál ideje alatt, nemcsak a koncerthelyszínek miatt ideális helyszín, hanem azért is, mert nincs még egy olyan fesztivál, ahol ennyi kulturált, beltéri mosdó szolgálná a fesztiválozók kényelmét. A szervezők a rendezvény főbejáratánál kerékpártárolóval, csomagmegőrzővel is várják a közönséget, a fesztiválozók kényelmét pedig egy helyben felépített LIDL áruház is segíti majd.

A fentieken túl még egy nagy dobással is készül a Campus: Debrecenben lesz a világpremierje a Rubik-emberkének, ami a Rubik-kocka egy továbbfejlesztett, interaktív változata, amit a fesztiválozók július 19-től a rendezvényen kipróbálhatnak majd.

Rubik-emberke / Fotó: Molnár Péter

A Campus Fesztivál 2008-ban indult, a tíz év alatt több mint 530 ezer látogatót vonzott ahol szerelmek szövődtek, és házasságok születtek. Az első rendezvényen 27 ezren voltak, idén a szervezők reményei szerint átlépik a bűvös 100 ezres határt. Látványos fejlődés történt a programkínálat terén is, míg az első fesztiválon összesen négy fő programhelyszín volt, a nemzetközileg is elismert rendezvényen ma már 17 működik.

További információk:

www.campusfesztival.hu

www.facebook.com/campusfesztival

Hozzászólások