Azt mondja, azért van szüksége folyamatos megújulásra, hogy a saját érdeklődését fenntartsa - én meg azt mondom, pont ez az, ami miatt nem veszít a fényéből. Ezúttal 2084-et vizionálva őrjíti meg a közönséget - Ákos legújabb szuperprodukciója világszínvonal.

Nehéz bármit is mondani. Régen is írtam. Pedig hiányzik. Nagyon. Mikor az ember hónapokat tölt bezárva, messze a helytől, ami az otthonát jelenti, majd végre eljön a nap, amiért oly hosszú időn át sóvárgott, átölelik azok, akiket mindvégig kincsként óvott a szívében - leírhatatlan. Iszonyú jó újra érezni, hogy élek...

Szabadságélmény - talán ez a jó szó arra, amit a koncerteken, illetve zenei fesztiválokon megtapasztal az ember. Ez az, amit semmilyen más rendezvény nem képes megadni, amire egy, a külvilágtól elszigetelt úszó városban töltött hónapok alatt méginkább vágyakozom. Aki nem próbálta, valószínűleg fogalma sincs, miről beszélek - nekem sem volt egészen az első Szigetemig. Akkor tudatosult bennem, hogy valójában semmi más nem tud úgy kikapcsolni, mint maga az élőzene - akkor sem, ha a meglepetésélményt már régóta mellőzik az időről-időre többnyire hasonló produkciókkal színpadra lépő zenekarok.

Ákos azon kevesek egyike, aki kilóg a sorból. Ő még mindig képes újat adni, illetve újracsomagolni mindazt, amivel korábban megajándékozott - teszi mindezt úgy, hogy valóban készül, nemcsak zeneileg, de látványban is kiemelkedő produkcióval. Baromira megtisztelő érzés úgy várni egy koncertet, mikor tudod, hogy a színpadon állók tényleg maximumra törekszenek, s hogy nem egy tizenöt-húsz évvel ezelőtti előadás ismétlése következik majd, hanem valami egészen más, a régi és az új ötvözésével. Egy ilyen produkció nemcsak azoknak élmény, akik kívülről fújják a bonanzás dalokat - garantáltan hanyatt vágja magát az is, aki korábban sosem járt Ákos koncerten. A minőség ugyanis ez esetben nem csupán a valóban tartalmas slágerek özönét jelenti, hanem az előadás első percétől az utolsóig tartó precizitását, igényességét. Mindez köszönhető egyrészt a stábnak (mindig mosolygok, jó értelemben persze, ahogy a koncert előtt nem sokkal hirtelen ellepik a színpadot az "Ákos crew" tagjai - egyenpólóban természetesen, ahogyan egy igazi csapathoz illik), másrészt a zenészeknek, akik a frontemberrel teljes összhangban szólaltatják meg a slágereket. Képzeljünk el egy produkciót, ahol minden a helyén van - nincsenek félrecsúszott hangok, elrontott ütemek. Ahol hősünk nem fog egy hirtelen előkapott, kinyúlt pólóban elénk állni, nem attól lesz menő, hogy látványosan sört vedel a színpadon, és valószínűleg egyetlen "bázmeg" sem csapódik az arcunkba a dalok közötti csendben - igen, bizonyára előre megtervezi a "saját szövegét" is, de mi ez, ha nem egyértelműen a közönség iránti tisztelet jele? Mint az is, hogy évről-évre valami mással, valami újjal készül - így tartva fönn a sajátja mellett valamennyiünk érdeklődését.

Ja, hogy elfogult vagyok. Nem barátom, ez most abszolút nem igaz. Aki valóban ismer, tudja, hogy zenei téren nyitottság jellemez - minden stílusban találok olyat, ami tetszik, hallgatok vegyesen rockot, musicalt, elektronikus zenét, rapet, akármit, ha tényleg jónak tartom, és igyekszem megnézni a lehető legtöbb zenekar előadását élőben. Mondok példát. Hogy senki ne érezze sértve magát, vegyünk egy külföldi bandát. Thirty seconds to Mars. Igen, szeretem a zenéjüket. Tavaly láttam őket először Sopronban, aztán még ugyanabban az évben a Sziget Fesztiválon is. Hatalmas élmény volt élőben hallani a dalaikat. Oké, gondoltam, hogy a második koncerten nagyjából ugyanazt kapom majd, hiszen másfél hónap eltéréssel nem fognak színpadra állítani merőben más produkciót. De hogy egy évre rá sem hoznak újat, arra nem számítottam - néhány hete láttam őket a Volt Fesztiválon. Megmondom őszintén, tudom, hogy durván hangzik, hiszen tinédzserlányok ezrei visítoznak már csak a tudattól, hogy Jared Leto a százméteres körzetükben tartózkodik, jómagam majdhogynem untam az egészet. Jó, persze, volt néhány friss "sláger" a repertoárban, de komolyabb hatás, ami 'neadjisten' libabőrt okozott volna, két "artista" kábé három percig tartó levegőbe szökellésén kívül semmilyen formában nem ért a koncerten. Ezzel szemben Ákos produkciói - legyen ülős, rock, szinti-rock, akármilyen -, valóban az újdonság erejével hatnak a dalok szintjén túl is, minden tekintetben. A zenei stílusváltásnak, a profi látványtechnikának (fények, kivetítők), illetve a kifogástalan minőségű hangzásnak köszönhetően idén egy olyan elsöprő dinamikájú produkció született, amely a legcsekélyebb túlzás nélkül bárhol a világon megállná a helyét. Összesen háromszor láttam június óta - de örömmel megnézném akár tízszer is.

Közben pedig arról se feledkezzünk meg, hogy szerzőnk húsz év után is képes olyan dalokat írni, melyek nagyon rendben vannak zeneileg és tartalmilag is - aki mást állít, biztosan nem hallgatta meg egyetlen albumát sem -, illetve azokat úgy előadni, hogy csakúgy koppannak az állak a színpad előtti téren... (Mindig csodáltam Chester Benningtont (Linkin Park), hogyan tudja olykor 15 másodpercig is egyetlen levegővétellel kitartani azt a bizonyos hangot a Given up című dalban - de most már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Ákos nem körözte le ezúttal legalább három alkalommal a legutóbb látott koncertjén.) Visszatérve az albumokra - szívből ajánlom, bármelyiket. Most hagyjuk a köteteit, elég egyetlen lemez - garantálom, hogy lesz olyan szám rajta, melynek kapcsán úgy érzi majd a kedves hallgató, hogy neki írta, hogy az ő életét és érzéseit zenésítette meg, a lehető legválasztékosabb kivitelben.

Számtalanszor éreztem így. (na, ez már én vagyok) Számtalanszor hallgatok Ákos dalokat a kabinomban lefekvés előtt. Vegyesen újakat - régieket, mert így szakad ki belőlem, ami egyébként képtelen, ezek a dalok adnak erőt a másnapokhoz. Közben mindig arra gondolok, milyen jó lesz majd mindezt élőben befogadni otthon. Mert bármivel is áll elő, szinte biztos vagyok benne, hogy ismét ütni fog és a korábbiakhoz hasonlóan abszolút jól áll neki majd. Azt hiszem, nem is zárulhatott volna tökéletesebben a nyári szabadságom, mint az augusztus 20-ai pesti fellépéssel - kvázi megkoronázta az elmúlt tizenegy hét zenei turizmusát, melynek kapcsán, bár rengeteg koncerten jártam, Ákosén kívül csak néhány előadó produkciója volt számomra igazán kiemelkedő. Hogy nem csak én gondolom így, azt a fellépések kezdetéhez képest már órákkal korábban a színpad elé vonuló tömeg is igazolja - nemzeti ünnepünkön sem történt ez másképp. Rengetegen voltak a Dózsa György téren. A szervezők részéről egyébként az utóbbi évek egyik legjobb döntésének tartom Ákos augusztus 20-ai koncertjét. Zárójelben pedig még annyit hadd tegyek hozzá, mióta tudom, hogy "jófejségben" is simán lekörözi nagyon sok pályatársát, méginkább jóleső érzéssel távozok a koncertekről. Az ember gratulál - ha teheti. Tök jó volt. Ezt mondjuk mind. Hogyan is lehetne szavakkal kifejezni, amit több hónapos hajózás után ilyenkor átél az ember? Kedves Ákos, remélem, még jó sokáig ugrálhatok a koncertjeiden - le a kalappal, minden tiszteletem a Tiéd.