Június elején jelenik meg a Paddy And The Rats új albuma, melynek stúdiófelvételét a Motörhead zenekar producere koordinálta. Cameron Webbnek, aki 12 évig dolgozott Lemmy Kilmister bandájával, továbbá olyan nevekkel, mint a Social Distortion, a Limp Bizkit, Kelly Clarkson vagy a Sum 41, korábban nem volt dolga még magyar zenekarral, sőt, Budapesten is most járt életében először. A producerrel a munkájáról, Lemmyről, a Motörheadről és más bandákról is beszélgettem.
Június elején jelenik meg a Paddy and the Rats ötödik, Riot City Outlaws című albuma. A kiadvány nagyon izgalmasnak ígérkezik, a produceri feladatokat ugyanis a Motörhead zenekar munkatársa, Cameron Webb látja el. A világszerte elismert amerikai szakember a 2004-es Inferno című album óta több mint tíz kiadványt készített Lemmy Kilmister bandájával, az utolsó a 2015-ben elhunyt rocklegenda halála után jelent meg. A Motörhead mellett Webb számtalan rangos névvel dolgozott, melyek közül Kelly Clarkson Breakaway és a Megadeth Dystopia című korongjáért egy-egy Grammy – díjat is bezsebelt.
A kaliforniai Costa Mesa-n élő producer korábban nem járt Magyarországon és nem is dolgozott együtt magyar zenekarral. Áprilisban csaknem három hetet töltött hazánkban, jórészt a törökbálinti SuperSize Hangstúdióban, ahol a Paddy And The Rats új lemezének felvételei zajlottak. Webb és a zenekar nem csak dolgozni járt oda, hanem, hogy ezzel időt spóroljanak, konkrétan ott is éltek az épületen belül kialakított lakrészben, egészen addig, amíg be nem fejeződött a munkafolyamat. Így nem csak Paddy-éknek volt újdonság, hogy egy sztárproducerrel dolgoznak, Webb számára is szokatlan volt a szituáció, azelőtt ugyanis még soha nem rögzített lemezt „bentlakásos” stúdióban.
Cameron Webb - Fotó: Pogonyi Nóra
Egy alkalommal ellátogattam Törökbálintra, és meglestem a csapatot munka közben, majd két nap múlva Budapesten találkoztam Webbel, akivel egy rövid séta után a Vörösmarty téren ültem le beszélgetni. Nagyon sokat mesélt a munkájáról, a Motörhead zenekarral töltött éveiről és azokról a bandákról, akikkel korábban együttműködött. A hallottak alapján úgy hiszem, joggal állíthatom, hogy Webb olyan életet él, amilyenről sokan álmodoznak – világsztárokkal áll napi kapcsolatban, sokakkal közülük barátságban is. A beszélgetésünk alapján már készült egy cikk, mely a Hvg.hu oldalán olvasható (ITT), azt szeretném most a kimaradt, ám sokak számára talán érdekes részekkel kiegészítve prezentálni.
Cameron Webb és a Paddy And The Rats - Fotó: Pogonyi Nóra
- Az A War Against You című albumon együtt dolgoztam az Ignite zenekarral. A banda 2016-ban Európai turnéra indult, melynek állomásain a Paddy And The Rats nyitotta a koncerteket. Paddyék imádták az Ignite lemezek hangzását, és a turnémenedzser segítségével kapcsolatba léptek velem – kezdi Cameron Webb, hozzátéve, hogy Európán belül egyedül Hollandiában készített albumot néhány évvel ezelőtt a Heideroosjes punk rock csapatnak.
A producer egyébként munka tekintetében nem lát különbséget az európai és az amerikai zenekarok közt, szerinte csak a kommunikáció okozhat nehézséget. A legfontosabb, hogy pontosítsák, milyen hangzást szeretne a banda és ő ahhoz az irányhoz tartja magát. A munkakörülmények kapcsán persze vannak eltérések, hiszen Los Angelesben találhatók a világ legdrágább és legjobban felszerelt stúdiói, ahol viszonylag egyszerű kielégíteni a zenészek speciális igényeit. De a törökbálinti SuperSize Recording szerinte szintén nagyszerű hely, annak pedig, hogy ott is lakhatnak, nagyon sok előnye van.
- Nekem tetszik ez így, mert jobban tudunk összpontosítani és az időt sem kell figyelni annyira, ezáltal jóval kevesebb nyomás nehezedik ránk. Los Angelesben a pénz és az idő tekintetében nagyon szigorúak. Ha nyolc órára bérelsz egy stúdiót, egy perccel sem maradhatsz tovább - magyarázza.
Cameron Webb - Fotó: Pogonyi Nóra
Webb olykor keverő vagy hangmérnöki státuszban is közreműködik egy-egy lemezen, de a produceri munkát sokkal jobban szereti, mert így mindent átfogóan lát, felügyel és kontrollál.
- Hangmérnökként nincs ellenőrzésem például a dalszerzés és a stúdióbeosztás felett, illetve a banda részéről sem akkora a bizalom, producerként viszont, még az eszközöket is én választom a kívánt hangzásnak megfelelően. Minden banda egy kicsit más, de mégis valahogy ugyanazok - mindegyiket kicsit másképp közelítem meg, de mégis nagyjából ugyanúgy. A mikrofont, az erősítőt, a gitárt és a dobokat annak alapján választom, hogy milyen stílusban játszanak. Általában jól értelmezem a művészeket. A Motörhead például biztosan lehetne hangosabb vagy még agresszívabb, de nekem nem az a feladatom, hogy a saját hangzásvilágomat rájuk erőltessem, hanem, hogy az övéket sikerüljön megragadni, illetve teljessé és nagyszerűvé tenni.
Webbnek tehát mindkettőben van tapasztalata, pontosan tudja, mit akar elérni hangmérnökként és producerként, ahogy azt is látja, hogy a hangszerek összehangolása után milyen végeredmény várható. Ennek érdekében igyekszik minden hibát kiszűrni és korrigáltatni a zenekarral. Persze van, hogy a zenészek vonakodnak megtenni, amit kér, olyankor csak annyit mond nekik: "Hej, én azt szeretném, hogy olyan legyen az album, amilyet elképzeltetek! Ha egy Green Day akkordra vágytok, akkor tessék dolgozni rajta, mert még nincs meg!" Megesik persze, hogy a zeneszerzés során bajba kerül egy banda, olyankor Webb is bedob ötleteket és velük együtt dolgozik a dalon. Producerként akár a dalszövegeket is átírathatja a megálmodott hangzás érdekében - a Motörhead zenekarral is előfordult, hogy Webb kérésére született újjá egy-egy nóta.
- Ha megkértem Lemmy-t, írjon meg újra egy dalt, nem ellenkezett. Leült egy tollal meg egy papírral velem szemben és hozzálátott - mondja Webb. - Ha az új verzió sem tetszett, helyeselt: igazad van, ez szemét! – és eldobta, majd nekiállt ismét. Addig írta, amíg tökéletes lett, aztán fogta magát és azonnal fel is énekelte. Egy csapat voltunk és ő hallgatott rám. Nagyon megbízott bennem.
Cameron Webb és Lemmy Kilmister az Inferno című lemez készítése közben / Fotó: Facebook
Cameron a Zebrahead zenekarral dolgozott, mikor kapcsolatba került a Motörhead-del. Mindkét bandát Singerman menedzselte, akinek egyszer megemlítette, hogy érdekelné a közös munka Lemmyékkel is. Később aztán, mikor a Motörhead új album kiadására készült, sor került egy megbeszélésre, majd hamarosan hozzá is láthatott velük a lemez elkészítéséhez. Sokan mondták, hogy nem tudja majd irányítani Lemmyéket, mert meglehetősen vadak és kiszámíthatatlanok, első ránézésre a legtöbben megijednek tőlük, de Webb-et ez egyáltalán nem riasztotta el. Talán ezért is sikerült ilyen gyorsan elnyernie a bizalmukat.
- Elkezdtük rögzíteni az albumot, Mikkey odaült a dobokhoz és feljátszotta a saját részét az első dalhoz. Mások kétszer is megteszik, mielőtt élesben nekiállnak, ő viszont csak egyszer dobolta fel, aztán felállt, és kisétált. Erre én csak annyit mondtam: Wao! Bámulatos volt! De elkövettél néhány apró hibát. Mire ő: Oké. Melyik a következő dal? Nem hagytam annyiban és visszaszóltam: de hibáztál. Nem volt hiba, Cameron, mondta, és ezen jól összevesztünk. - Webb rávette, hogy hallgassák vissza a felvételt, majd ahogy sorra mutogatta a hibás részeket, Mikkey begurult és felkiáltott: Állj! Visszamegyek és megcsinálom! Lemmy és Phil is ott volt, de nem szóltak. Cameron később rájött, abban a pillanatban, mikor a világ egyik legjobb dobosát visszaültette, velük is szembeszállt. - Ha ellenkezel, Mikkey a legagresszívabb közülük, de én nem ijedtem meg tőle. Ekkor nyertem el a bizalmukat, ami megalapozta a közös munkát.
Cameron Webb és Lemmy Kilmister az Inferno című album keverése közben - Fotó: Facebook
Webb arra törekedett, hogy jobb albumot készítsen, mint a zenekar korábbi producere. Megvoltak az elképzelései, melyekhez mindenáron tartotta magát, persze közben hagyta, hogy a zenészek önmagukat adják. Sokszor kért olyan változtatást, amivel ellenkezett a banda, mert túl sok teendőt igényelt, ilyenkor ki kellett találnia a módját, miként vegye rá őket, hogy azt csinálják, amit ő szeretne. Nem akarta, hogy ellustuljanak és nyűgnek érezzék a munkát, igyekezett lelkesíteni és motiválni a csapatot.
- Lemmyvel volt a legerősebb a kapcsolatom. Úgy hiszem, jó barátokká váltunk – mondja Webb. - Az utolsó album munkálatainál volt egy nagy csatánk. Veszekedtünk, ellenkeztünk egymással, mindketten nagyon frusztráltak voltunk, aztán otthagyott a stúdióban, mire én felhívtam a barátnőjét, hogy úgy érzem, már nem kedvel többé. Cheryl megnyugtatott, hogy szó sincs ilyesmiről, Lemmy pont előttem hívta őt a kocsiból, mert hazafelé rájött, túl kemény volt velem és mindenképp bocsánatot akar kérni.
Cameron Webb és Lemmy Kilmister a Kiss of Death keverése közben az Atlantis Stúdióban - Fotó: Facebook
A producer sok időt töltött a stúdióban a zenekarral, ami nem csak munkával telt. Lemmy szeretett sztorizni az életéről, Cameron meg csak hallgatta naphosszat az olykor hihetetlennek tűnő történeteket, melyeket valószínűleg kicsit át is dolgozott. – Mesélt egy házról London mellett, ami üresen állt, így bárki beköltözhetett anélkül, hogy kirúghatták volna. Azt mondta, ez teljesen legális arrafelé, ami nem túl hihető. Állítólag Sid Vicious (Sex Pistols) a földszinten lakott, mikor Lemmy az emeletet vette birtokba, és ő tanította basszusgitározni. Nem tudom, ebből mennyi az igazság – mondja nevetve.
Webb szerint Lemmy sose nőtt fel, egész életében gyerek maradt, ami azzal magyarázható, hogy sosem kellett normális munkát végeznie és hétköznapi dolgokkal foglalkoznia. Az első kisebb sikereit a The Rockin' Vicars bandával érte el, majd a húszas éveitől egyre inkább beindultak körülötte a dolgok. A sikerek miatt lettek körülötte olyanok, akik a napi teendőket ellátták. Cserébe azzal, hogy képes volt új dolgokat létrehozni, valami olyasmit adott a világnak, amitől az megváltozott. Szabadságra vágyott, hogy azt tehesse, amit akar. Házasságban is képtelen lett volna élni - barátnői voltak, akiknek mindig megmondta egyenesen, mire számíthatnak.
- Őszinte és tisztelettudó volt, persze ivott, dohányzott és más dolgokat is tett, de mindezt nagyon előkelően – mondja Webb, aki szerint sokan csak azt látták, hogy Lemmy mindennap iszik és biztos azon gondolkodtak, hogyhogy nem esik össze, pedig attól, hogy kortyolgatta a Jack and coke-ját, ugyanúgy dolgozott, mint bárki más. - A Rainbow Bar volt az első, ahova betért, mikor Los Angelesbe jött. Azonnal beleszeretett. Éveken keresztül bérelt egy lakást sétányi távolságra onnan, és ha nem dolgozott, mindig oda ment. Legtöbbször vasárnap, hétfőn és kedden, mert akkor csendesebb volt a hely és zavartalanul szórakozhatott a videojátékaival. Persze így is odamentek hozzá páran köszönni vagy közös fotót kérni, de nem bánta, nyugodtan viselkedett az emberekkel. Az idegenekkel nem volt túl beszédes, hacsak nem került szóba valami olyan téma – katonaság, zenei tervek -, ami nagyon érdekelte.
Cameron Webb és Lemmy Kilmister énekel a Motörizer felvételei alatt - Fotó: Facebook
A rocklegendát a zenészek közül is mindenki szerette. A Foo Fighters énekese, Dave Grohl volt az egyik legnagyobb rajongója. A stúdióban gyakran meglátogatták, olykor Slash vagy Matt Sorum is beugrott beszélgetni kicsit, így Webb nagyon sok olyan hírességgel találkozott, akikkel egyébként nem volt dolga. Ez persze a Motörhead-es időszak előtt is előfordult, hiszen a stúdiókban általában egyszerre több banda felvételei zajlanak.
- A Limp Bizkit második lemezén asszisztens hangmérnökként dolgoztam az NRG Recording épületében. A mellettünk lévő szobában a Linkin Park rögzítette az első, Hybrid Theory című albumát. Összebarátkoztam Chesterrel, sokat beszélgettünk és kosárlabdáztunk – meséli Webb. - Akkor még szinte senki nem ismerte őket. Hatalmas élmény volt látni hat hónap múlva sikeres csapatként a zenekart.”
Cameron jó érzéssel gondol vissza arra az időszakra is, amikor a Social Distortion zenekarral készített lemezt. Mike Ness azóta is jó barátja, a mai napig kölcsönvesz tőle néhány eszközt vagy felszerelést olykor. De egyébként is összefutnak néha, miután elég közel laknak egymáshoz. Mike-ot gyakran lehet látni éttermekben, ahol az emberek sokszor fel sem ismerik, ám ha mégis, akkor persze izgatottak lesznek - olyan is előfordult, hogy valaki desszertet rendelt neki. Cameron ilyen izgalmat akkor érzett, mikor a kedvenc kosarasával, Kobe Bryant-tel találkozott - imádja a Los Angeles Lakers játékosát, szerinte, ha némelyik zenésznek olyan hajtóereje lenne és annyira keményen dolgozna, mint ő, sokkal nagyobb, sőt, igazi szupersztár lehetne.
A közös munkát a Social Distortion-nel tulajdonképpen azért nem folytatták, mert különböztek az elképzeléseik és Mike végül úgy döntött, a következő lemezén ő maga lesz a producer. Ettől függetlenül Webb nagyon szereti a stílusát - a Sex Love and Rock & Roll egyike azon albumoknak, amelyre a legbüszkébb a pályája során. Ilyen szempontból egyébként a Paddy And The Rats énekesét Mike Ness-hez, illetve Dave Mustaine-hez (Megadeth) hasonlítja - azt mondja, neki is van egyfajta produceri látásmódja, tudja mit keres, csak miután ezen a téren még nincs akkora tapasztalata, azt már nem, hogyan kezdjen hozzá. De jól kezeli a számítógépet, jól ír, és a dalainak a felépítését is nagyszerűnek tartja.
- Mikor lemezt készítesz egy zenekarral, nem biztos, hogy a következő albumon is együtt dolgoztok majd, hiszen mindannyiunk látásmódja változhat, ahogy különböző hatások érnek. – magyarázza. - Szerencsém volt, hogy a Motörhead-del ilyen sokáig tartott a munkakapcsolat, ez tényleg ritkaságnak számít.
Camerin Webb - Fotó: Pogonyi Nóra
Cameron Webb összesen 12 évig volt a Motörhead „negyedik tagja”, látta Lemmyt őrült rocksztárként és sajnos az utolsó három évben úgy is, ahogy valószínűleg nem szívesen emlékszik vissza: azt mondja, az idő múlásával egyre kevésbé tűnt boldognak, a végén pedig elég nagy fájdalmai voltak, mikor színpadra állt.
- Nem akart öregember lenni és bottal járni, ahogy ő fogalmazott, nem akart úgy kinézni, mint egy idióta. Azt mondta, ha már nem tud színpadra állni, kiszáll. Persze sosem érzett így. A fájdalmak ellenére folytatta a koncertezést a rajongók miatt, és mert ez volt az, amit szeretett csinálni. Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink, de mivel már nem volt boldog, úgy hiszem, jó, hogy így történt- mondja elgondolkodva a producer.
Lemmy Kilmister 2015. december 28-án halt meg, néhány nappal azután, hogy rosszindulatú daganatot találtak a testében. A zenészt 2016. január 9-én a hollywoodi Forest Lawn Memorial Parkban helyezték örök nyugalomra. Webb azt mondja, soha nem látott még annyi rockzenészt egy helyen, mint a Motörhead énekesének temetésén. Halálával a zenekar gyakorlatilag megszűnt, de a producer elárulta, lesznek még újabb kiadványok eddig még kiadatlan dalokkal.
Motörhead / RockWalk, Hollywood - Fotó: Pogonyi Nóra
Néhány héttel ezelőtt Jim Voxx, Lemmy berlini jóbarátja bejelentette, hogy a Motörhead énekesének első szólóalbumán dolgozik, melyen korábban más zenészekkel – például Dave Grohl és a The Damned zenekar - közösen felvett dalok szerepelnek. Cameron is biztosan közreműködik majd a kiadvány munkafolyamatában, melynek megjelenése szerinte későbbre datálható, mint azt Voxx ígérte. Legközelebb egy feldolgozásalbum kerül a boltok polcaira.
- Az évek során több covert rögzített a zenekar. Ezen a lemezen tíz dal lesz, öt már megjelent korábban egy-egy albumon, mint a Rolling Stones Sympathy For The Devil című nótájának átirata, de például mikor ezt rögzítettük, elkészült David Bowie Heroes című szerzeményének feldolgozása is, amit akkor félretettünk. – mondja Webb. - Lemmy halála után másfél héttel Bowie is elhunyt. Mindketten legendák voltak, és csaknem egyidőben mentek el, így a lemez fókuszába a Heroes című dalt állítjuk, ez lesz a legizgalmasabb része a kiadványnak. Egy másik, eddig még kiadatlan szerzemény a Judas Priest Breaking The Law átdolgozás, melyhez a dobokat Dave Grohl stúdiójában rögzítettük.
A dalok keverését Webb még azelőtt elvégezte, hogy Magyarországra repült volna, de mivel az együttes szeretne még néhány változtatást, így - miután már visszarepült Kaliforniába - ismét a megjelenésre váró feldolgozásalbummal foglalkozik. Közben befejezi a munkát a Paddy and The Rats zenekarral, melynek végeredményét a bandával együtt már ő is nagy izgalommal várja.
Cameron Webb és a Paddy And The Rats - Fotó: Pogonyi Nóra
Hogy az említetteken kívül mi várható, lesz- e még egy zenekar, amellyel olyan sokáig dolgozik majd, mint a Motörhead-del, egyelőre bizonytalan. A magyar énekessel működő kaliforniai Ignite csapatával, akiknek három albumán is közreműködött, valószínűleg a jövőben is folytatódik a közös munka. A producer azt mondja, Téglás Zoltánnal nagyon jó a kapcsolata, az énekes bízik benne, sokszor a különböző sideprojectjei kapcsán is őt keresi.
- Szeretnék olyan előadókkal dolgozni, akik értékelik mindazt, amit adok. Valószínűleg a munka terén egy csomó olyan művésszel összepasszolnánk, akiket nem is ismerek. Nyilván szívesen együttműködnék olyan csapatokkal, mint a Foo Fighters, a Linkin Park vagy a Green Day, utóbbinak magam is nagy rajongója voltam a 90-es években. Ennek ellenére a Social Distortion, a Pennywise és a Motörhead zenekarral készítettem lemezt, akikre azelőtt nem is gondoltam. De mindig felkészítettem magam a szituációra, ők pedig szerették, amit adtam. Igazából az emberek miatt jelent kihívást az egész - hogy vajon mennyire tudod rendezni és irányítani őket, rávenni arra, hogy keményen dolgozzanak és összpontosítsanak, illetve megragadni a lényegét annak, amit szeretnének létrehozni. Ez a legfontosabb.
Cameron Webb - Fotó: Pogonyi Nóra
A Foo Fighters-re visszatérve Webb annyit mondott, bár személyesen csak egyszer, Lemmy társaságában találkozott Dave Grohl-lal, aki valószínűleg már nem is emlékszik rá, nagyon tiszteli és hihetetlen jónak tartja, amit a Nirvana egykori tagja csinál. A munkája során már megfordult a stúdiójában, de Grohl akkor épp sosem volt ott.
- Szívesen dolgoznék a Foo Fighters-szel - mondja Webb. - A Nirvanát is imádtam, a Nevermind egy csodálatos album, de főként az In Utero az a fajta korong, amilyet épp azért, mert olyan laza és vad, szívesen csinálnék. Tudod, producerként nekünk tökéletes lemezeket kell produkálnunk, a Nirvana harmadik albuma pedig pont attól olyan klassz, hogy nem az. A hibátlan korongokon elvész egy csomó érzelem, élet, energia és karakter. Nehéz megmagyarázni, de ahogy hallgatod az In Utero-t, a dalokon keresztül átjönnek azok az érzelmek, amiket a zenészek kiadnak magukból. A mostani, tökéletesre gyártott albumokon nincs sok érzelem, bárki képes ugyanúgy kivitelezni azokat. Én viszont nem akarom ugyanazt csinálni, mint mások, mert így egyre unalmasabbá válik a dolog.
Cameron Webb - Fotó: Pogonyi Nóra
Bár a világ a zenehallgatási szokások szempontjából sokat változott, Webb az albumokra még mindig alkotásként tekint és úgy is készíti őket. Előfordul persze, hogy nem sikerül meggyőznie a művészeket arról, hogy mennyivel egyedibb és különlegesebb lenne egy-egy lemez, ha a dalok rögzítése mellett azok sorrendjére és egymáshoz illesztésére is jobban figyelnének, ami nem utolsó sorban sokkal egyenletesebbé is tenné az anyagot. A probléma abban gyökerezik, hogy az emberek manapság inkább dal-orientáltak, pedig Webb szerint egy album már önmagában is érték és a zeneipari változások ellenére még mindig megéri lemezt készíteni.
- Mikor megtetszik egy dal, szeretnél többet belőle, egy lemezzel pedig egy csomót kapsz egyszerre - magyarázza. Én mindig arra törekszem, hogy egyetlen szám helyett egy egész csokrot vegyek. Ha elsőre nem is tetszik mind, mire meghallgatom hússzor, többet is szeretni fogok. Szerintem az albumok így működnek. Arra, hogy változik a zeneipar és a zenehallgatási szokások, senki nem panaszkodhat. Alkalmazkodni kell. A művészeken múlik, hogy hajlandóak-e változtatni, képesek-e érdekessé tenni a lemezüket a közönség számára, aminek nem az a módja, hogy ingyen adják, hiszen egy csomó pénzt elköltöttek rá a stúdióban. Ez persze nem egyszerű, hiszen ha bemész egy boltba, nem tíz, hanem több ezer lemez közül válogathatsz, de ha sikerül megtalálni az utat és értékessé tenni a terméket, akkor az emberek biztosan nem fogják bánni, hogy kifizessenek érte 10 dollárt. Rajongóként nekem megérné.
Cameron Webb és a Paddy And The Rats - Fotó: Pogonyi Nóra
A Paddy And The Rats zenekar ötödik, Riot City Outlaws című lemeze, amit Cameron Webbel készített a zenekar, június 7-én jelenik meg, a rajta szereplő dalokat pedig először június 9-én, a Barba Negrában adja elő élőben a pub ’n roll zenekar.
Szerző: Pogonyi Nóra
