Új műfajt teremt a Madách Színház. Miután a járványhelyzetben az előadások is leálltak, a teátrum élő bemutató-sorozatot indít, az internet segítségével a nézők otthonába szállítva a darabokat.
A színház legnagyobb varázsa a közös élmény, amit a színészek és a közönség egy időben és egy térben, egyszerre élnek át: minden megteremtett színházi pillanatban jelen van az a gondolat, hogy az egyszeri és megismételhetetlen. A koronavírus ettől a varázslattól fosztotta meg a színházi embereket és nézőiketet egyaránt. A Madách Színház ehhez a kényszerhelyzethez alkalmazkodva úgy döntött, hogy élő színházi bemutatókat és előadásokat tart az interneten.
A teátrum június 4-én Carol Rocamora: Örökké fogd a kezem című művének bemutatásával indítja a sorozatot, amelyet a szerző Anton Pavlovics Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezése nyomán írt. A darab internetes ősbemutatójának szereplői Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, rendezője Szirtes Tamás. A színházi élmény teljességére törekedve az előadás helyszíne Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakása lesz, ahonnan élőben sugározzák a bemutatót június 4-én színházi időben, 20.00 órakor, és a további előadásokat is, amelyek június 5, 6, 9, 10-én rendeznek, ugyancsak színházi időben este 20.00 órai kezdettel. Az előadások minden alkalommal élők, egyszeriek és megismételhetetlenek lesznek!
Carol Rocamora a New York-i művészeti egyetem tanára, Csehov több írását ültette át angol nyelvre. Csehov és felesége levelezésének nyomán írt művének ősbemutatója 2001-ben volt a londoni Almeida Theatre-ben, azóta számos nyelven aratott sikert. Olyan színészóriások játszották, mint Paul Scofield és Irene Worth. A mű két rendkívüli emberről, a világirodalom egyik legnagyobb írójáról és a kor ünnepelt színésznőjéről szól. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk története személyes levelekben elbeszélve.
„Madách Színház élőben, az Ön otthonában” sorozat következő darabját, Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát Kovács Lotti és Szemenyei János előadásában, Harangi Mária rendezésében, 2020. június 11-én este 20.00 órakor mutatják be. A további előadások időpontjai: június 12, 13, 16, 17, este ugyancsak 20.00 órai kezdettel. Ez a produkció is a rendkívüli helyzet jegyében születik, az előadás helyszíne a művészek lakása.
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled, ugyanitt című vígjátékát, amelyért Tony-díjra jelölték, majd filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A Madách Kamarában Sztankay István és Schütz Ila, valamint Lesznek Tibor és Kiss Mari szereplésével, Szirtes Tamás rendezésében több mint 500 előadást ért meg.
A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy napot egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.
Az előadásokat a Madách Színház honlapjáról lehet majd elérni, és jegyvásárlásra is ott van lehetőség május 26-tól. A teátrum célja a világon elsőként az online térben létrehozni az élő színházi előadás izgalmát, valóságos színházi élményt adni, ami a szemünk előtt születik meg, hiszen minden megteremtett színházi pillanatban jelen van az a gondolat, hogy az egyszeri és megismételhetetlen. Az előadássorozat különlegessége, hogy valós időben kerül sugárzásra, csak akkor tekinthető meg, később nem visszanézhető.
A közvetítés a Budapest Film Zrt. technikai segítségével jön létre.
/ Nyitókép: Illusztráció