coldplay

Két új dallal jelentkezett a Coldplay - jön az új album is hamarosan

November 22-én új lemezt ad ki a Chris Martin és zenekara, melynek előfutáraként már meg is érkezett két friss Coldplay szerzemény.

Sejtelmes levélben tudatta múlt héten rajongóival a Coldplay, hogy november 22-én dupla albummal jelentkezik. Az Everyday Life című lemez egyik korongja Sunrise (Napkelte), a másik pedig a Sunset (Napnyugta) címet kapja. A zenekar már a kiadványt dallistáját is közzétette a Wales' Daily Post hasábjain, csütörtökön pedig bemutatott két szerzeményt is az érkező albumról.

A banda 42 éves énekese, Chris Martin a Radio1 Future Sounds műsorában csütörtökön elmondta: a Coldplay friss dalait a világban zajló események ihlették, beleértve többek között a szíriai menekültválságot is, illetve részben az, hogy megértség, más emberek min mennek keresztül. Azt mondja, az utolsó turnéjuk alatt megbékélt azzal, hogy nyíltan beszéljen bizonyos dolgokról anélkül, hogy azon agyaljon, vannak akik nem értenek vele egyet.

"Néhány dal nagyon személyes, az életemben történt valós dolgokról szól, de van, amelyik olyan dolgokról, amiket láttam vagy láttunk és ennek hatására próbáljuk átérezni, amin más emberek az életük során keresztülmennek" - mondta, hozzátéve: mindenkinek jobb lenne, ha megpróbálnák magukat mások cipőjébe helyezni, legyen szó azokról a gyerekekről, akiknek el kellett hagyni Szíriát, vagy azokról, akik Baltimore-ban nőttek fel. Ahelyett, hogy messziről ítélkeznénk, legyünk kíváncsiak arra, milyen lehet ott.

 

 

Tracklist:

Everyday Life:

Sunrise:
01 Sunrise
02 Church
03 Trouble in Town
04 BrokEn
05 Daddy
06 WOTW / POTP
07 Arabesque
08 When I Need a Friend

Sunset:
01 Guns
02 Orphans
03 Èkó
04 Cry Cry Cry
05 Old Friends
06 بني آدم
07 Champion of the World
08 Everyday Life

A két új dalt a zenekar Youtube csatornáján lehet elérni:

 

 

(Forrás: uk.news.yahoo)

Hozzászólások