Bármennyire is szeretnénk ugyanott folytatni, ahol annak idején abbamaradt, ezt a mozit nem lehet egy gombnyomással megállítani. Sok minden megváltozott - tárgyak, emberek, kapcsolatok - mégis, egy-egy pillanat képes visszahozni ugyanazt az érzést, mely akkor valamiért olyan fontos volt.

Megérkezni, mindig ugyanolyan. Mintha a Duna kígyózó vonala felett valamiféle vibrációt érzékelne a szív - hirtelen nagyot ugrik, mélyen a gyomorba taposva, majd izgágán rángatózva feszül a mellkasnak, míg a gépmadár földet ér. Budapest számomra iszonyú sokat jelent - a megannyi csalódás mellett rengeteg élmény, igaz barátság és fájón édes szerelem szövődött a falai közt; - az itt élt évek alatt az érzelmek skáláját több soron bejárva, hirtelen emelkedések és váratlan zuhanások váltakozásában, hol bizakodva, hol mindent feladva sodródtam az ismeretlen felé, mely egy mélyponton aztán, mint valamiféle földöntúli mágnes, kiszakított a valóságból.

Öt évet voltam távol, szinte csak vendégségbe jöttem haza - furcsa érzés úgy végigmenni az utcákon, hogy a döntésem ezúttal végleges. Nincs több szerződés, nincs return ticket az Óperencián túli mesegálya fedélzetére, mely amellett, hogy sokat adott, valami olyasmitől fosztott meg, ami nem pótolható többé. Ha kívánhatnék, csupán egyetlen dolgot szeretnék - visszakapni az időt, mely odakint megállt, ám a valóságban nélkülem múlt el.

Még rácsodálkozok a világra, még értetlenül fürkészem a megannyi változást, a tovatűnt évek nyomait az ismerős tájakon, házakon, arcokon, embereken... néhol egy-egy új szempár ragyog fel a rokontekintetek közt, és olyan is akad, melynek időközben örökre kihunyt a fénye... Mindenki elfoglalt, a többségnek mára új, külön élete lett, mely a dolgok fontossági sorrendjét értelemszerűen átrendezte. Még a rokonokkal is nehéz ugyanolyan fesztelen társalgásba mélyedni - egymás világáról mit se tudva nincs igazán közös téma, mely mindnyájunkat ugyanúgy érdekel.

A számtalan változás ellenére mégis akad, ami örök. Vannak helyek és emberek, ahol járva és akikkel találkozva korábban belém égett érzések törnek elő. Talán hihetetlen, de a visszaút nem olyan egyszerű - sokat jelentenek ezek a pillanatok, melyek az ismerős, közösen átélt időt hozzák elő. A tudat, hogy visszavárnak, hogy vannak, akiknek fontos vagy valamiért, hogy ajtót nyitnak előtted, ahelyett, hogy becsapnák azt, hogy átölelnek és nem a hátukat fordítják feléd; - hogy bár az életük nélkülem változott, az idejükből adnak a világ legnagyobb ajándékaként.