Megérkezett a Likin Park hetedik, a zenekar történetében talán legnagyobb meglepetést okozó stúdióalbuma. A Los Angeles-i banda One More Light című lemezén ugyanis az általuk eredetileg képviselt nu metal műfajtól stílusban igencsak távol álló dalok szerepelnek.
Május 19-én jelent meg a Linkin Park One More Light című albuma. A tíz számos korongról, miután néhány dalt már korábban közzétett a zenekar, tudni lehetett, hogy az eddigi kiadányokhoz képest merőben másnak ígérkezik - a kemény nóták helyett ezúttal egy poposabb dalokat felvonultató lemezt sikerült összehoznia a csapatnak.
A 2000-ben kiadott Hybrid Theory című nagysikerű debütáló albuma után a zenekar a nu metal csapatok táborát erősítve páratlan karriert futott be az elmúlt, csaknem két évtized alatt. A rendkívül energikus, rap, metal, alternatív rock és (igen!) popos elemeket is ötvöző slágereivel, melyek egy átlagos hangi adottsággal rendelkező énekes számára többnyire áthághatatlan akadályokat jelentenek, hatalmas rajongótábort épített ki világszerte a csapat. Bár minden lemezükön voltak lírikus szerzemények is, többnyire a tempósabb, kemény nóták határozták meg az albumaikat, így nem csoda, hogy a most megjelent, popos dalokat felvonultató korong eléggé meglepte a rajonókat.
Pedig ha visszagondolunk, korábban is volt már példa rá, hogy elkalandoztak a zenészek a nu metal világából. Bár hangszerelés tekintetében ilyen mértékben azelőtt nem történt változás, az alapokat megadó gitár és dobjáték sosem szorult ennyire háttérbe, a The Thousand Suns és a Living Things című albumokon már szerepelt néhány "slágeresebb" nóta - gondoljunk csak bele, stílusban mekkora különbség van a Burning In The Sky és a One Step Closer című dalok között. Nem beszélve arról, a számomra igencsak meglepő kitérőről, amire Steve Aokival vállakozott a csapat - a közös munka eredményeként született meg a Recharged című remixlemez A Light That Never Comes és a Darker Than Blood című dala. Ha sorra veszem az eddigi korongokat, nekem kicsit úgy tűnik, az évek során fokozatosan visszavettek a tempóból a zenészek, ami nem feltétlenül negatívum, hiszen így is rengeteg nagyszerű dallal ajándékozták meg a közönséget.
2014-ben, a Hybrid Theory és a Meteora című kiadványukat folyamatosan visszasíró rajongók örömére ismét egy keményebb albummal rukkolt elő a csapat. Bár a The Hunting Party esetén kicsit mintha eltűnt volna az a lázadó düh, ami valószínűleg részben a fiatal korukból adódóan szőtte át a karrierjük kezdeti szakaszán született szerzeményeket, a közönség imádta és boldog volt, hogy visszatért a banda a gyökereihez. Ezek után nem csoda, hogy a One More Light kapcsán is valami hasonlóra számítottak, és eléggé megosztotta őket az album nótái közül elsőként közzétett Heavy című sláger.
Miről is van szó? Amivel a zenészek érvelnek, hogy kihívást keresve szeretnek új dolgokat kpróbálni, teljesen érthető. Nem egy művésszel beszélgettem már erről és mind ugyanazt mondta, amit a magam részéről szintén támogatok: elég hülyén nézne ki, ha egy alkotó ember ugyanazt tenné le az asztalra most, mint 20 évvel ezelőtt. Mindannyian változunk, az évek során különböző impulzusok érnek, más-más benyomások és élmények alakítják a világhoz való viszonyunkat. Tagadhatatlan, hogy a kor előrehaladtával érzelmileg is érettebb lesz az ember és máshogy értékeli ugyanazokat az helyzeteket, amelyeken fiatalon már egyszer keresztülment. A tapasztalatok által a mondanivaló is változik - más ad értelmet az életünknek, mint 15-20 évvel ezelőtt.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a negyvenedik X-en túl a Metallica rappelni kezdjen a színpadon - a Linkin Park esetén is túlzásnak tartom ilyen nagy mértékben kidomborítani a popos vonalat. Igaz, hogy a nu metal műfaját többféle stíluselem ötvözete adja, de ezek közül, ha van is benne némi pop, csupán mellékszereplőként. Lehet persze azzal érvelni, hogy nem szeretjük a műfaji besorolást, de ez minden zenekar esetében így működik - minden egyes banda egy bizonyos stílus mellett teszi le a voksát és mégha annak határait feszegeti is olykor, mindenképp a körön belül maradva írja a szerzeményeket. A Linkin Park esetében ezúttal pedig nem csak a hangszerelés változott - Mike Shinoda rapbetétei is elmaradoztak, helyettük teljes dalokat énekel, és Chester Benningtontól sem hallhatjuk egyik dalban sem azokat a legendás üvültéseket.
Amit az új anyagról mondani tudok - félretéve azt, hogy valójában a kedvenc nu metal csapatomról van szó, akiket az elmúlt három évben nyolc alkalommal élőben is volt szerencsém látni -, a Linkin Park új albuma tele van érzelmekkel. A már megszokott vad tempójú, rapbetétekkel és Chester-féle üvöltésekkel átszőtt kemény nóták helyett ezúttal fülbemászó dallamokba ágyazott, szívhez szóló szövegekkel próbálják megérinteni a hallgatókat. Igen, valóban popos stílusú nótákat vonultat fel az album, ami a rajongók elvárásai miatt nagyon merész húzás volt a zenekar részéről. Ettől függetlenül, a maga nemében nem tartom rossznak az anyagot - meg merem kockáztatni, ha egyes dalok külön-külön, egy-egy keményebb album számai közé ágyazva jelentek volna meg (ahogy hasonlóra véleményem szerint volt már példa) - nem okozna ekkora problémát, hogy a hangszerelés ennyire poposra sikeredett. A dalszöveget és a dallamvezetést egyes nóták esetén egész jól eltalálták - persze mind elbírna egy kicsit rockosabb alapot. Túlzottan kiemelkedő szám nincs közöttük - egyedül a címadó One More Light az, ami személy szerint engem első hallásra megérintett, a többit többszöri lejátszás után kezdi megszokni az ember.
Az album online is meghallgatható, többet nem mondanék róla. Olvastam a kritikákat és én sem örülök, hogy ilyen mellékvágányra szaladt a banda, ettől függetlenül nem gondolom, hogy a korábbiakhoz képest kevesebb energiát fektettek a One More Light elkészítésébe, vagy hogy szimplán üzleti fogásként rukkoltak volna elő egy ilyen albummal, egész egyszerűen most ehhez volt kedvük - ha nehezen is, de muszáj lesz beletörődniük a rajongóknak. Én személy szerint a soproni koncertre is ugyanolyan nagy kedvvel megyek majd június végén - egyrészt a klasszikus nótákat úgysem hagyják otthon a zenészek, másrészt tartom magam annyira nyitottnak, hogy előítéletek nélkül fogadjam az első magyarországi koncertjüket június 27-én. Szerintem ugyanolyan ütős lesz az új dalokkal együtt is a Volt Fesztiválon rendezett buli, mint bármelyik másik, amin korábban részt vettem.
Íme a teljes anyag:
