chris

INDUL A JEGYÁRUSÍTÁS A COLDPLAY KONCERTEKRE

A napokban kezdik árusítani a jegyeket a Coldplay európai koncertjeire. A brit zenekar összesen tizenhárom fellépést hirdetett 2016. május 24. és július 5. között A Head Full Of Dreams Tour keretén belül a kontinensen.

November 20-án hirdette ki jövő évi koncertkörútjának állomásait a Coldplay. A brit együttes 2012 óta először indul világkörüli turnéra, Dél-Amerika után 8 európai országot érintve. Chris Martin szerint az, hogy a Ghost Stories albummal nem koncerteztek, az egyik legjobb döntés volt, amit valaha hozott a zenekar. A felgyülemlett energiát jól tudták hasznosítani a stúdióban és most mindannyiuk szenvedélye lángra lobbant ismét a világkörüli turné iránt. A december 4-én megjelenő A Head Full Of Dreams albumuk, melyre a 2016-os stadionkoncertek is épülnek, azért készült, hogy élőben adják elő - a zenekar alig várja, hogy végre belekezdjenek.

A banda idén még két alkalommal, decemberben 3-án és 5-én fellép majd Londonban, hogy az új albumot támogassa, majd március 31-én Dél-Amerikában startolva vágnak bele a 20 állomást érintő  világkörüli turnéjukba. Az európai koncertekre a napokban kezdik el a jegyeket árusítani. A különböző okok miatt kedvezményben részesülők egyes helyeken már szerdától hozzájuthatnak a belépőikhez - hivatalosan azonban november 27-én, pénteken délelőtt - az angliai fellépésekre 9.30-kor, a többi európai show-ra délelőtt 10 órakor - kezdődik az értékesítés. Azok, akik előrendelték a zenekar december 4-én megjelenő új albumát, az angliai koncertekre már csütörtökön lefoglalhatják a jegyeiket.

Jegyek itt:

(fotó: Coldplay)

Hozzászólások