IMG_1269

27 éve nem történt ilyen: elmarad a Sziget Fesztivál - De a VOLT és a Sound is a járvány áldozata lett

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.

Ahogy az Onstage.hu is megírta, a csütörtöki Kormányinfón bejelentették: augusztus 15-ig nem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényt tartani Magyarországon. Nem sokkal ezután a Sziget Fesztivál szervezői közleményt adtak ki a rendezvényeik kapcsán.

„A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője - ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollegáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált.”

A főszervező szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot.

„Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe” - mondta Kádár, aki hozzátette, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.

„Számunkra most az az elsődleges szempont, hogy a vendégeink a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, és jövő nyáron együtt élvezhessük ezeket a világszínvonalú fesztiválokat. Elképzelhetetlen a gondolat is, hogy 27 év kitartó és szeretett munkája, az eredményeink és nem utolsó sorban a több millió eddigi látogatónk fesztiválélményének lehetősége egyik pillanatról a másikra lenullázódjon. Egyelőre tehát türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy az sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék”- tette hozzá Kádár.

Hozzászólások