A Művészetek Palotájában startolt Ákos jubileumi koncertsorozata - On StageA Művészetek Palotájában startolt Ákos jubileumi koncertsorozata - On Stage
akoskamupa

A Művészetek Palotájában startolt Ákos jubileumi koncertsorozata

Ötvenedik születésnapja és pályafutásának 30. évfordulója alkalmából április elején Kovács Ákos akusztikus koncertsorozatot indított. Az Ákos 50 névre keresztelt turné első két állomásának a Művészetek Palotája adott otthont.

A 2016-os évet záró arénabulik után Kovács Ákos koncertszünetet hirdetett. A Kossuth-díjas dalszerző-énekes a tavalyi esztendőt Arany János életművének szentelve versmondóként járta az országot, de már 2017 áprilisában kiderült, hogy az idén 50 éves művész, aki ráadásul kereken 30 éve áll színpadon, 2018-ban újra a húrok közé csap. A bulimentes év után várható volt, hogy a közönség nem elégszik meg egyetlen koncerttel - a Művészetek Palotájában április 7-ére kiírt jubileumi estre rekordidő alatt el is fogytak a jegyek, így a következő napra újabb előadást hirdettek. Miután a második koncertre is ugyanolyan gyorsan elkapkodták a belépőket, a produkcióval turnét szervezett a csapat: a fesztiválszezon előtt áprilisban és májusban tíz helyszínen, összesen 18 alkalommal áll színpadra akusztikus műsorával Ákos.

A jubileumi koncertsorozatot egészen különleges módon, a közösségi oldalán, illetve a honlapján publikált személyes tartalmú bejegyzésekkel vezette fel az énekes: Ákos 50 - Visszaszámlálás címmel február 15-étől kezdve minden nap olvashatott a közönség egy-egy olyan sztorit róla, melyek közül a legtöbbet biztos, hogy sokan nem ismertek még. A művész életéből kiragadott történetek időrendi sorrendben, a születését megelőző pillanattól indulva kalauzolták napjainkig az olvasót. Az 50 darab sztorihoz a saját dalaitól kölcsönzött felcímet Ákos, melyekből mindig idézett is pár sort, illetve minden alkalommal megosztott néhány korábban még nem látott fotót is a közönséggel, ezáltal még személyesebbé téve a posztok hangvételét.

A visszaszámlálás április 6-án, az énekes születésnapján ért véget: "Az első ötven bejegyzés ezzel megvolna. Vajon hányat írhatok még?" - teszi fel Ákos a kérdést a sorozat utolsó részében, majd néhány sorral lejjebb így folytatja: "Számomra felfoghatatlan, mennyire eljárt az idő. Nem érzem magam ötvennek, és alig akarom elhinni, hogy már harminc éve vagyok színpadon. Mozgalmas fél évszázad volt, annyi biztos." (...) "Ezek után már magam is kíváncsi vagyok, mit hozhat a következő ötven év."

Az Ákos 50 névre keresztelt turné a Klebelsberg Kultúrkúriában tartott főpróba után a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében startolt április 7-én, a Művészetek Palotájában. Jómagam másnap este, a ráadás koncerten vettem részt, kíváncsian várva, vajon mennyiben lesz más ez a jubileumi est, mint amit 10 évvel ezelőtt ugyanitt láttam és akkor olyan nagy hatással volt rám. Ahogy múlik az idő, változik az ember, ami Ákos pályafutása során is tetten érhető, ráadásul ő kifejezetten törekszik is arra, hogy időről-időre valami mást, többet, újat mutasson a közönségnek. Mindig is megosztó személyiség volt, de amit alkotóként ezidáig letett az asztalra, az megkérdőjelezhetetlen - legyen szó arénakoncertről vagy egy kisebb volumenű akusztikus estről, szintipopos vagy rockosabb stílusban elhangzó szerzeményekről, a publikum minden esetben minőségi produkciót kapott. Most sem történt másként.

Mielőtt szót ejtenék magáról a koncertről, tennék még egy gondolatnyi kitérőt az énekes három évtizedes életműve kapcsán. Tudni kell, hogy Ákos dalaival mindig is nagyon "személyes volt a kapcsolatom". A kezdetektől inspirálóan hat rám az, ahogy az énekes képes megfogni egy-egy érzést, illetve megfogalmazni a gondolatait, nagyon sok esetben olyan témákat érintve, amelyek engem is rendszeresen foglalkoztatnak. Ha zeneileg olykor más stílusban is íródtak a nóták, a dalszövegek mindig megőrizték azokat a jellegzetességeket, melyek olyan "ákososan" egyedivé varázsolták őket. Mivel elsősorban tartalmilag állnak hozzám közel a szerzeményei, a jubileumi est kapcsán is inkább az érdekelt, hogy az 50. életévébe lépő énekes vajon milyen témák köré építi a produkciót. Ákos dalai erősen szövegcentrikusak, ha nem is sikerült megfejtenem az összes miért okát, biztos vagyok benne, hogy nem véletlenszerűen pakolta pont ezeket a nótákat a műsorba.

A kétfelvonásos jubileumi estnek már maga a helyszín megadta az alaphangulatát. A MüPa fantasztikus akusztikájú Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében hibátlanul szólaltak meg Ákos dalai egy szál gitár, zongora és zenekari kíséretben. Hangzás tekintetében egyszerűen semmibe nem lehetett belekötni - én egészen hátul ültem, és így is sokszor éreztem úgy, mintha bennem muzsikálnának a hangszerek, amit kifejezetten izgalmassá tett, ahogy fokozatosan haladtunk az egyszereplős előadástól a második felvonásvonásban már egy egész kórussal kiegészült zenekari produkció felé. Mindez adott egyfajta ívet is a műsornak - nem csak azért, mert az est végéhez közeledve egyre többen voltak a színpadon, hanem mert közben mindig újabb hangszerek kerültek elő, fokozva az előadás dinamikáját. Erre a fényekkel is ügyesen ráerősítettek, illetve hogy a kezdetben ülős koncert végül csaknem "táncos" produkcióba ment át, a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

A műsor A hét parancsszó című albumon szereplő Az éj felén túl soraival indult, amit felvételről, az énekes 2007-ben elhunyt barátja, Kaszás Attila előadásában hallhatott a közönség. Ezt követően Ákos a színpad közepén ülve, kezében akusztikus gitárral belekezdett az Egyetlen hívó szó elég című dalba. A szerzemény, mely az élet három szakaszát, a gyermekkort, a felnőttkort és az időskort írja le, a koncert elején, közepén, illetve végén hangzott el, szerkezetileg egyfajta vázat adva a produkciónak. Az egyszemélyes nyitányba még két dal, a Kéz a tarkón, illetve Tabula rasa került, majd Ákos egy rövid sztorival fűszerezve felkonferálta Madarász Gábort, aki a továbbiakban gitáron kísérte. A Keresd meg a lányt című klasszikus után Bánfalvi Sándor is bekapcsolódott a produkcióba, akinek az előadás jellegéhez igazodva a dobok mögött ezúttal visszafogottabb szerep jutott. A műsor az Igazán és az Ugyanúgy című nótákkal folytatódott, melyek felfrissített verzióit nagy tapssal üdvözölte a közönség. A csapat ezután Lepés Gáborral és a VoiSingers kórus karigazgatójával, Balásy Szabolccsal egészült ki, akik szintetizátorral, basszusgitárral és zongorajátékkal gazdagították a produkciót. Elhangzott az élőben csak ritkán játszott Mire vagy jó, a régebbi slágerek közül a Végre, majd A katona imája, az Indiántánc, a Csináld úgy, az Érintő, a Tanulékony szörnyeteg, az Örvény és a Girl in the Cafe is, végül pedig az Átölel című szerzemény, amit gyors helycsere után Bánfalvi gitáron, Madarász pedig dobokkal kísért. A visszatérő Egyetlen hívó szó elég előadása közben már csak Ákos és Madi volt a színpadon.

Az első felvonás alatt egyébkén időnként sztorizgatott is egy kicsit az énekes. Most nem mesélt annyi történetet, mint a 40. születésnapját ünneplő koncerten, ám az akkor még olykor érezhető izgalomnak már nyoma sem volt benne - ha minden szót megtervezett, akkor is úgy tűnt, hogy Ákos teljesen spontán kommunikál a közönséggel. A poénok jól sültek el, főleg a matematika tanárról szóló történetet értékelte a publikum.

A produkció második felvonása a Minden most kezdődik el és az Ennyi nem elég című számok egyvelegével indult, amit már a VoiSingers kórus kíséretében adtak elő a zenészek. Később is voltak olyan szerzemények, melyek az est folyamán egyetlen dallá gyúrva szólaltak meg, még a Depeche Mode Never Let Me Down Again című nótájából is elhangzott egy részlet. A bonanzás időszak ma már ritkábbam játszott Térj vissza című száma mellett olyan örök slágerek is felcsendültek, mint a Hello, az Ikon vagy a Láss bennem mást, melyek olykor a gitár, máskor a zongora játékát hangsúlyozva kaptak új zenei köntöst úgy, hogy közben megőrizték eredeti karakterüket. Miután Ákos pályafutásának "korszakai" közül hozzám mindig is a rockosabb vonal állt közel, kifejezetten tetszett, hogy a gitár olyan nagy szerepet kapott a produkcióban. Persze a Tengermoraj és az Őszi tájkép egy szál zongorás egyvelegét is erősnek éreztem, amit - feltehetően a dalok témája miatt is - néhány pillanatnyi néma csend követett a teremben. A Fénykép után ismét pörgősebb számokkal állt elő a zenekar: a Majom a ketrecben, a Szeress így, az 1984, az Idelenn Idegen és a Gépszabadság című nóták alatt már olyan lelkesen tapsolt a közönség, hogy ha nem jön egy újabb lassú dal, biztos, hogy állva buliznak tovább. Az Ébredj mellettem című számmal azonban ismét visszavettek a tempóból a zenészek, hogy aztán fokozatosan térjenek rá újra az ütemesebb szerzeményekre. A Valami véget ért slágert az élőben csak ritkán hallható Szívsebész intrójával pörgették fel, melyhez így kényelmesen lehetett kötni a szintén alig játszott Azért vagy itt című nótát. Előkerült az Utolsó hangos dal és Negyven című számból is egy-egy részelet, majd a Menekülj után ismét rendesen a húrok közé csapott a zenekar. Az Ölelj meg újra és a Táncolj a tűzön át című dalokat már álló tapssal tombolta végig a közönség.

A második felvonás végén visszatért Egyetlen hívó szó elég, majd Ákos elhagyta a színpadot. A koncertjeit lezáró Adjon Isten című dal ezúttal nem az énekes, hanem a VoiSingers kórus előadásában hangzott el úgy, hogy ő addigra már eltűnt a színfalak mögött. Néhány perc múlva aztán újra megjelent és zongorakísérettel elénekelt még két dalt: a kissé melankólikus Amikor szerettél című szám után Ákos végül az elmúlásról szóló Ne keress engem soraival búcsúzott.

Hozzászólások