IMG_8449l

Két és fél órás koncerttel jön a Foo Fighters - Kimagasló idén a Sziget Nagyszínpadának felhozatala

Hét nap, kilenc headliner a Sziget Nagyszínpadán, ahol beszél majd Jane Goodall, és Al Gore is üzen a Szitizeneknek, a Foo Fighters pedig 2 és fél órás koncertet ad. A rendezvény idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő jutott.

„Több szempontból is kimagasló az idei Sziget Nagyszínpadának felhozatala” – mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget szokásos, a kezdetek óta immáron 27. sajtótájékoztatóján. „Egyrészt a korábban elindított növekedési stratégiát követve a tavalyihoz képest fél milliárd forinttal megnöveltük a fő fellépőkre szánt összeget, ennek köszönhetően a hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót/zenekart sikerült elhoznunk, akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi „csúcstartóét” – részletezte a főszervező. Idén tehát két napon is előfordul majd, hogy a headliner-ek előtt is headliner játszik, mint pl. az utolsó napon a Foo Fighterst megelőző Twenty One Pilots vagy a szombati The National - Macklemore "kombó".

„Az pedig külön öröm számunkra, hogy olyan aktuális világsztárokat sikerült idén felsorakoztatnunk, akik különböző műfajokban egy széles, változatos rajongói bázist ölelnek fel. Elég,ha csak a Post Malone – Ed Sheeran – Foo Fighters „ívet” említjük” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy a Foo Fighters ráadásul egy két és fél órás koncerttel érkezik a Szigetre.

Kádár azt is kiemelte, hogy idén először, a Sziget Love Revolution kampányának elemeit megerősítve a Nagyszínpadon szerepet kapnak olyan, a szervezők által meghívott vendégek, mint például Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövete, és videóüzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. Idén első alkalommal Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor az átállások között, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre kívánják felhívni a figyelmet. A Love Revolution üzeneteit hivatottak erősíteni egész hetes programjukkal a Civil Szigeten résztvevő civil szervezetek is, a másság elfogadását, a toleranciára való nevelést tartja legfontosabb küldetésének a Magic Mirror, a Sátor Határok Nélkül pedig a migráció problémáit járja körbe. A Karaván Sátor idén Global Village-ként jelentkezik a kisebbségi kultúrák támogatásával, de a menekültként Európába érkezett fellépők bemutatására is nagy hangsúlyt fektetnek a fesztivál szervezői. A színházi és cirkuszi programok során szintén foglalkoznak majd a társadalom számára fontos kérdésekkel.

"Szeretnénk a magunk módján felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ehhez igyekeztünk a szó valódi értelmében vett "influenszereket" megnyerni. Bár egy fesztivált általában a világsztárok határoznak meg, a Sziget abban is kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből, hogy a nálunk Nagyszínpadon túl is van élet, ahol a műfaji sokszínűség jegyében változatos programokat kínálunk idén is, mindenki örömére” - tette hozzá Kádár, aki elmondta azt is, hogy a kiemelkedő kínálatnak megfelelően nagy az érdeklődés az idei Szigetre és reményei szerint a tavalyi csúcslátogatottságot idén is hozni tudja az Sziget. „Jó hír, hogy május 9-ig még olcsóbban lehet jegyeket venni, s bár az Ed Sheeran napra már a napijegyek elkeltek, de még van olyan bérlet, amivel nem marad le a vásárló erről a koncertről sem”. 

 

Zenei programok 

A Dan Panaitescu Nagyszínpad, Mastercard Színpad by A38, a Bacardi Aréna, a Samsung Colosseum, az Ibis presents Európa Színpad, a Petőfi Rádió - Telekom VOLT Színpad, a Global Village, a Hungarikum falu, a One Love - Afro-Latin-Reggae Falu, a Magyar Zene Háza - Klasszikus, Opera és Jazz Színpad, a  Tribute Színpad, a Sláger FM Színpad, a Music Box, a Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden, és a Lightstage lesz a különböző zenei programok és koncertek helyszíne. A fellépők névsoráról a Sziget Fesztivál honlapján részletesen is tájékozódhat. 

A Nagyszínpad programja napi bontásban:

Screenshot_167

Nem zenei programok 

A Nagy Utcaszínház, a Cirque du Sziget, a Színház- és Táncsátor különleges színpadi produkciókkal várja az érdeklődőket. Lesz vándor vurstli és sétáló utcaszínházak, élőszobor bajnokság, Luminárium - Daedalum, Sátor Határok Nélkül, múzeumi negyed, Tiny Bauhaus, Ji Csing Labirintus, GameLandHub, sakksátor, mozi, Before I Die fal és még sok minden más, ami a koncertek mellett szórakozást nyújthat a fesztiválozóknak.

Idén már harmadik alkalommal indul el a Sziget Cruisin' Partyhajó, ami egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a Fesztivál részeként! Az egyedülálló helyszín igazán hiánypótló, mert anélkül, hogy nyakunkba kéne venni Budapestet, napközben egy olyan arcát is megcsodálhatjuk, amellyel még biztosan nem találkoztunk! A különleges atmoszférájú városnéző bulibárka a „Sziget-kikötőben” veszi fel utasait és szeli át a fővárost, miközben neves sztárfellépők garantálják számunka a hangulatot!

Környezettudatosság

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idei Sziget Fesztivál továbbra is különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, illetve a Green Sziget Center program helyszínén a klíma start-upok világába nyerhetnek betekintést a látogatók. A fesztivál környezetvédelmi intézkedéseinek központjában a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása áll. A re-pohár rendszer idén is folytatódik, ahogy a "Don’t Suck- Ne szívd meg" szívószál-mentes kampány is, ami 60%-kal csökkentette a szívószál használatot. A nagy sikernek köszönhetően idén egy tovább fejlesztett változattal igyekeznek még jobban csökkenteni ezt az arányt. Emellett a vendéglátóhelyek nem újrahasznosítható hulladékainak csökkentésére is különös hangsúlyt fektet a fesztivál. Nejlonzacskót például már egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd.

A szervezők idén jobban hangsúlyozzák a fesztivál kerékpárbarát jellegét. A Csepellel való együttműködés keretei között 70 db biciklit kap a Sziget stáb, ezek között 10 db egyedi, „Love Revolution” fényezéssel ellátottat. A Csepellel és a Magyar Kerékpáros Klubbal közösen „Bringázz a Szigetre” kampány is készül, ami a különböző közösségi médiumok segítségével hívja fel a figyelmet a Sziget biciklibarát jellegére.

Fizetés

Idén is lehet majd a belépésre jogosító karszalaggal fizetni a Szigeten, azonban a szervezők az applikációról történő feltöltést még kényelmesebbé tették. Emellett természetesen érintéses (contactless) bankkártyákkal és mobiltelefonnal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. Idei újdonság a vendégeknek a Fesztivál fiók, mellyel az összes Sziget rendezvény digitális megoldásait tudják használni. Így kényelmesebben és gyorsabban tudnak bármelyik rendezvényre például online vásárolni, karszalagot előre feltölteni.

A Sziget Fesztivált idén augusztus 7. és 13. között rendezik. Információk és jegyvásárlás a rendezvény honlapján keresztül.

Hozzászólások