Screenshot_22

Átadták a Petőfi Rádió szakmai díjait

Június 28-án első alkalommal adják át a soproni Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján a Petőfi Zenei Díjakat, várhatóan 15000 néző jelenlétében. A nagyszabású gála előzeteseként a Petőfi Rádió vezetői pénteken délelőtt szakmai díjakat adtak át Budapesten az Akvárium Klubban.

“A hazai zeneipar nem létezik a profi háttéremberek nélkül, mégis kevés figyelem összpontosul rájuk. A Petőfi Rádió szakmai díjaival ezért egy régóta tátongó űrt igyekszünk kitölteni, és elismerni azok munkáját, akiknek a profizmusa nélkül egyetlen hazai zenei produkció sem válhatna igazán sikeressé.” – mondta el a pénteki díjátadón Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője. “A Petőfi Rádiónál is számos háttérember dolgozik annak érdekében, hogy fennakadások nélkül működjön az adó. Csak velük együtt érhetjük el a célt, hogy a Petőfi Rádió a magyar zene nagyszínpada legyen. Éppen ezért a Petőfi Zenei Díj fontos elismerés házon belül is, hiszen ez a rádiós szakmai közösség is nagyon sokat tesz a magyar zenei kultúráért.” – folytatta a főszerkesztő.

petofidij

A Petőfi szakmai díjait első alkalommal az alábbi kategóriákban adták át:

Az év hangmérnökeMonkeyneckDay and Night című felvételéért maga az előadó, Rochlitz Tamás.

Az év producere: Kovács Krisztián lett a Fish! – Ne is figyelj rám! (necc remix) című számért.

Az év borítója díjat Hujber Áron és Benkő Bálint, a Halott Pénz: Ülni. Örülni. Megőrülni. című kiadványának tervezője vehette át.

Az év menedzserének Rusz Andrást, a The Biebers vezetőjét választották.

Az év hangszerelése díjat Varga Norbert és Lukács Levente vette át, a Brains: Balance című szerzemény hangszerelési munkáiért.

 A szakmai díjátadón bemutatkozott Verebélyi Diána,  a Petőfi Zenei Díj alkotója.

A művésznő elmondta, a Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló díj bronzból készült, kristálytalapzaton álló elegáns relikvia. “Megtisztelő volt a feladat, hogy engem kértek fel a Petőfi Zenei Díj tervezésére és elkészítésére. A Telekom VOLT Fesztiválon évek óta vendégként és művészként is jelen vagyok, a Petőfi Rádió állandó hallgatójaként a nomináltak számomra nemcsak ismerősek, de igazán kedvesek is, így jó érzés lesz tudni, hogy az alkotásomat veszik majd át és viszik haza büszkén.”

Mindeközben Sopronban már gőzerővel épül a Telekom VOLT Fesztivál, amelynek nyitónapján adják át a Petőfi Zenei Díjakat. “A 150 perces műsorban a hazai popzenei élet igazán fontos szereplői lépnek színpadra, kivétel nélkül egyedi programmal. 60 táncossal, látványos pirotechnikai- és látványelemekkel készülünk. A műsorban a világhírű Recirquel Budapest társulat egy különleges show-t mutat be, több fellépő pedig különleges vendégekkel érkezik. A gála sztárvendége lesz a belga Lost Frequencies és a brit Ella Eyre, aki a show végén egyórás koncertet ad. A Lost Frequencies, valamint Felcser Máté és Marsalkó Dávid a show után a VOLT Fesztivál VIP-zónájában lép fel, ahol a gála nominátjai, fellépői és meghívottjai ünnepelnek majd.” – mondta el Lobenwein Norbert a Petőfi Zenei Díj főszervezője.

A Petőfi Zenei Díj gálát kedd este fél 9-től a Duna World, a Petőfi Rádió a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti. A show után Ákos és a Wilkinson ad koncertet. Az eseményre napijegyek még országszerte kaphatók.

Hozzászólások