Karin Ann, a még csak 18 éves énekesnő új dallal jelentkezik a közelgő EP-jéről, amit ezúttal is Matt Schwartz (Yungblud, Massive Attack) producerált. Az “i yearn for agony” klipje horror motívumokra épít, amit maga az énekesnő rendezett. Karint korábban a New York Times is megemlítette őt a legutóbbi Z generációs összesítő anyagában, első dalával komoly tévés-rádiós sikert aratott számos országban.
„Számomra az ’i yearn for agony’ egy nagyon vizuális dal. A dalszerzés közben már egyből leírtam egy szkriptet magamnak, amely különböző horror történetek hangulatát próbálja átadni. Az egész vizuállal egy filmes hangulatot szerettünk volna átadni, valamint, hogy egy picit kényelmetlenül érezze magát a néző” – mesélte Karin Ann.
A fiatal énekesnő elmondása szerint a szám életének legsötétebb pillanatairól szól.
„Azt kérdeztem magamtól, hogy miért nem tudtam olyan lenni, mint amilyennek mások szerint kellett volna. Magamat hibáztatom mindenért, túl sokat gondolkozom ezeken a rossz dolgokon, ez az amit talán leginkább egyfajta gyötrődésként írhatunk le, tulajdonképpen erről szól ez a dal” – folytatta Karin Ann, aki reméli, hogy a friss nóta segíthet a hasonló helyzetben lévőkön.
A fiatal énekesnő új szerzeményét más országokban is nagyon jól fogadták, korábban a New York Times is megemlítette őt a legutóbbi Z generációs összesítő anyagában. Karin Ann 2021-re tervezi első nemzetközi turnéját, debütáló EP-je februárban jelenik majd meg a Brainzone kiadó gondozásában.