Az EFOTT szervezőcsapatának bejelentése szerint, nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy idén se maradjon el az év legnagyobb hallgatói bulija. A fesztiválozók véleményének kérdőíves felmérése után úgy döntöttek, hogy amennyiben az egészségügyi helyzet, valamint a rendelkezések engedik, 2020. augusztus 26-30. között megtartják a rendezvényt a Velencei-tó északi partján. Az egyik legnagyobb fellépőként előzetesen már bejelentett Flo Rida elfogadta az új időpontra történő meghívást, és minden jel szerint a hazai együttesek legjava is szerepelni fog a line-upban.
A pandémia előálltával minden esemény, köztük a fesztiválok is nagy kérdőjel elé kerültek: vajon mikor és hogyan lehetnek újra rendezvények, meg lehet-e tartani a fesztiválokat? Az EFOTT szervezői folyamatosan figyelték a híreket és a járvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket, és a kivárás időszakában a fesztiválozók véleményére is kíváncsiak voltak: piackutatást végeztek a közösségi média adta felületek felhasználásával. A kérdőívet pár nap alatt közel húszezren töltötték ki, a válaszok pedig toronymagasan az EFOTT megtartása mellett szóltak. Így amennyiben az aktuális helyzet engedi, a fesztivált – a korábbi bejelentéssel megegyezően – továbbra is a Velencei-tó északi partján, Sukoró irányába mozdulva, a VVSI Velencei Evezőspályánál tartják meg egy új időpontban, 2020. augusztus 26-30. között.
– Fesztiválozóink 86,3%-a jelezte, hogy szívesen részt venne egy nyárvégi EFOTT-on, azóta pedig jóval többen is vásároltak bérletet, mint amennyien a visszaváltás, illetve a 2021-es felhasználás mellett döntöttek – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Nagy erőkkel meg is kezdtük a fellépőkkel való egyeztetéseket, és várhatóan június 10-ére véglegesíteni tudjuk a line-upunkat. Természetesen közben folyamatosan figyeljük a rendelkezéseket, mert a biztonság az elsődleges, amit semmilyen érdek nem írhat felül. Ha minden jól halad, akkor négy napot kapunk ettől az évtől, így a programokat összesűrítjük, unatkozni biztosan nem fognak az érdeklődők.
Az már biztos, hogy a világhírű amerikai rapper, Flo Rida ott lesz a 45. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, de többek között Horváth Tamás, a Wellhello, a Brains, a Cloud9+, a Hősök, a Kelemen Kabátban és az Intim Torna Illegál is visszaigazolta az új időpontra történő felkérést. A jó hír örömére pedig 2020. május 23-án (szombaton) 18 órától az EFOTT Facebook oldalán live koncertet ad JumoDaddy és a Margaret Island!