image001 (1)

Visszatér a Pearl Jam Budapestre

A Pearl Jam jövőre csaknem negyedszázad után visszatér Magyarországra: a világhírű amerikai rockzenekar 2020. július 15-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

A Pearl Jam jövő nyáron tizenhárom állomásos európai turnén vesz részt. A koncertsorozat 2020 június 23-án kezdődik Frankfurtban és július 22-én ér véget Amszterdamban. A csapat négy fesztiválon is fellép: a Lollapaloozán Stockholmban és Párizsban, a belga Rock Werchteren, valamint a londoni BST Hyde Park fesztiválon - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A 2020-as európai turné olyan városokba is eljut, ahol hosszú évek óta nem léptek fel: Frankfurtban 1992 óta, Budapesten 1996 óta, Zürichben 2000 óta nem volt koncertjük.

A jövőre 30 éves Pearl Jam eddig tíz stúdióalbumot készített; az első, a Ten 1991-ben, a legutóbbi, a Lightning Bolt 2013-ban jelent meg. A zenekar világszerte több mint 85 millió albumot adott el, 2017-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Az együttes 1990-ben alakult Seattle-ben, az alapító tagok közül Eddie Vedder (ének, gitár), Jeff Ament (basszusgitár), Stone Gossard (gitár) és Mike McCready (gitár) ma is tag, a dobos 1998 óta Matt Cameron. A Pearl Jam 1996-ban Grammy-díjat nyert és olyan slágereket írt az elmúlt évtizedekben, mint a Jeremy, az Alive, a Rearviewmirror, a World Wide Suicide, a Yellow Ledbetter vagy az Even Flow.

A csapat eddig egyszer játszott Magyarországon, 1996 novemberében a Budapest Sportcsarnokban, a negyedik lemez, a No Code turnéja keretében. A jövő évi turnén a Pearl Jam előzenekara a White Reaper lesz.

(MTI)

Hozzászólások