Terecskei Rita_Zanzibar

Vadonatúj klipes dallal jelentkezett a Zanzibar

Új nótával rukkolt elő az idén 20 éves jubileumot ünneplő Zanzibar. A Mi van? című dalhoz egy ötletes klipet is forgatott a csapat.

Húsz éve már, hogy Cegléden megalakult a Zanzibar zenekar, mely annak idején olyan slágerekkel robbant be a köztudatba, mint a Nem vagyok tökéletes, a Szólj már vagy a Vágyom rád című nóta. A dallamos poprock daloknak és Terecskei Rita jellegzetes énekhangjának köszönhetően rövid időn belül az egész ország megismerte a csapatot, két évtizedes pályafutásuk során a munkájukért több díjat is bezsebeltek a zenészek.

A jubileumi évet ünneplő banda utoljára 2015-ben adott ki lemezt, ezt követően a dalszerzés helyett inkább a fellépések kerültek előtérbe. A kerek évforduló apropóján viszont már tavaly hozzáláttak egy új kiadvány elkészítéséhez, melyről az első, Mi van? című nótát rögtön egy videoklippel együtt mutatják be.

„Minden ember életében vannak sorsfordulók, mikor dönteni kell, hogy melyik úton megyünk tovább. Ez a dal alapvetően erről a vergődésről szól, illetve valahol az emberi kapcsolatokról is” – mondja Terecskei Rita, a Zanzibar énekese. „Én egyébként azt gondolom, nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés, csak döntés van, ami alapján elindul az ember valamilyen irányba.”

Terecskei Rita / Fotó: Pogonyi Nóra

Terecskei Rita / Fotó: Pogonyi Nóra

„Érdekes, hogy a dalban az is feljön, ami minden megfáradt emberi kapcsolatban benne van” – teszi hozzá a zenekar gitárosa, Sidlovics Ferenc. „Van egy rész, ahol azt firtatja, mennyit változott az ember, olyan-e, mint amilyennek a másik látni szeretné őt. Az elfáradt kapcsolatokra nagyon jellemző motívum, mikor az egyik ember a másiktól vár valamit, pedig mikor megismerkedtek teljesen más miatt szerették meg egymást. Két ember alapvetően azért kezd bele bármiféle kapcsolatba, mert valami összeköti őket, épp ezért azok a konfliktusok, amiken ma szkanderozunk, idővel úgyis jelentéktelenné válnak.”

Kállai János és Sidlovics Ferenc / Fotó: Pogonyi Nóra

Kállai János és Sidlovics Ferenc / Fotó: Pogonyi Nóra

A friss dalhoz készült klipnél fontos szempont volt, hogy a szöveg üzenetét kidomborítsa. Nem akarták túlbonyolítani, inkább egy egyszerű, ám annál ötletesebb megoldást választottak a zenészek. A videóban egyedül Terecskei Rita szerepel, akit egyszerre láthatunk életvidám, mosolygós, illetve szomorkás, borús arccal.

„Minden konfliktushelyzetben úgy vannak leosztva a szerepek, hogy van egy engedékenyebb és egy sértődöttebb, egy könnyen megbocsátó és egy haragtartó, egy előrenéző és egy visszahúzó karakter – ezt próbáltuk visszaadni a klipben. Ugyanakkor a döntéshelyzet két alternatíváját is szimbolizálja a videó – azt a két utat, amelyek közül választani kényszerül az ember” – magyarázza Sidi.

A Mi van? című nóta klipje már elérhető a Zanzibar hivatalos YouTube csatornáján, a zenészek pedig azt ígérik, hogy hamarosan újabb meglepetésekkel rukkolnak elő. A jubileumi évet ugyanis szeretnék minél eseménydúsabbá tenni, ami nemcsak új dalokat, hanem a koncertek tekintetében is nagyon sok izgalmat jelent majd. Egy nagy bejelentéssel is készül a csapat, amire néhány héten belül lehet számítani.

Hozzászólások