billikep

The Longshot: új dalokat tett közzé Billie Joe bandája - leleplezték a csapatot

Két friss dallal jelentkezett Billie Joe Armstrong új bandája, közben pedig az is kiderült, kik alkotják a The Longshot csapatát. 

Egy háromszámos EP-vel debütált múlt héten Billie Joe Armtrong új zenekara. Nem kellett sokat várni, máris itt van két újabb dal a The Longshot csapatától. A banda Love is for Losers címmel ígér új albumot.

A Green Day énekese március végén kezdte promotálni Instagram oldalán a The Longshot névre keresztelt side-projektjét, melyről eleinte csak sejteni lehetett, hogy egy új zenei formációt takar. Április 12-én végül, miután egy kaliforniai rádióban bemutatták a Love is for Losers című dalt, egy háromszámos EP-vel debütált a banda, mely a 1-2-3-4 Go! Records gondozásában jelent meg.

Az énekes azóta is a közösségi oldalán népszerűsíti a The Longshot zenekart, melynek ugyancsak létrehoztak egy Instagram profilt. A bejegyzésekből most más az is kezd összeállni, kik alkotják a kaliforniai punkrocker új csapatát. A doboknál a Prima Donna zenekar tagja, David S. Field, gitáron szintén abból az együttesből ismert Kevin Preston, illetve ugyancsak gitáron a Green Day-t turnékon támogató Jeff Matika játszik.

Some fun stuff last night The Longshot (@longshot) által megosztott bejegyzés,

A zenekar koncertekkel is készül: eddig három bulit hirdettek meg az Egyesült Államokban - április 17-én, azaz ma este San Franciscoban, április 24-én Costa Mesán, április 26-án pedig Los Angelesben lehet látni a csapatot.

Íme a két új dal:


 

Hozzászólások