Dorothy_01_

Tessék! – az A38 Hajón zúz hazánk legmenőbb női rockcsapata

Február 1-jén mutatja be új lemezét Budapesten a Dorothy zenekar. A Tessék! című album dalait az A38 Hajón hallhatja a fővárosban először élőben a közönség.

A Dorothy zenekart 2011-ben három Heves megyei csaj alapította, akik egy hangszerboltban ismerkedtek meg annak idején. A kezdetben főként feldolgozásokat játszó trió a mai napig ritka színfolt a hazai rockpalettán, akiket – bárhová mennek - mindig örömmel fogad a közönség. A banda már többször bejárta az országot, turnézott többek közt a Tankcsapda, a Road és a Kowalsky meg a Vega zenekarral, miközben folyamatosan gyártották az új dalokat. Negyedik stúdiólemezük – egy exkluzív születésnapi kiadvány után - tavaly ősszel jelent meg, mellyel a hosszú útkeresés után úgy tűnik, révbe ért a zenekar.

„Hét év alatt rengeteget változik az ember. Én még szinte kislány voltam, mikor elkezdtünk közösen zenélni. Igazából örülök, hogy már nem vagyok ugyanaz, mint akkor, ahogy Klo és Dodo sem, ami az új lemez dalain is hallatszik” – mondja Brigi, a Dorothy gitárosa. „Ezen az albumon körvonalazódik igazán, hogy valójában milyenek vagyunk mi hárman. A címe sem véletlenül ’Tessék!’ – felnőttünk, ilyenek lettünk, ez a Dorothy!”

tessek

Az új lemezen összesen 10 dal szerepel, köztük egy Ossian feldolgozással, mely egy korábbi válogatásalbumra már felkerült. A nóták főként a szerelem tematikáját boncolgatják, amit Brigi elmondása szerint felnőttként már mindhárman egészen máshogy élnek meg. Több szerzeményhez klipet is forgatott a zenekar - legutóbb az Ellenállható című számhoz készült videó, mely a napokban került fel a banda YouTube csatornájára.

A Tessék! című lemez anyagával októberben indult turnézni a zenekar, végigjárva Magyarország legnépszerűbb klubjait. Bár az ünnepekre rövid pihenőt tartottak, hamarosan újra a húrok közé csapnak a csajok: legközelebb február 1-jén, a budapesti A38 Hajó gyomrában állnak színpadra, hogy a fővárosi közönségnek is bemutassák az új albumot. A trió nagyszabású bulira készül, jóval hosszabb műsorra, de látványban és hangzásban is egészen másra számíthatnak a rajongók, mint a vidéki állomásokon. A lányok azt is megemlítették, hogy mindezen felül egy extra meglepetés is van a tarsolyukban, ami még izgalmasabbá teszi az estet.  A bő másfél órás produkció során a Tessék! című korong dalai mellett a korábbi lemezek legnépszerűbb nótái is előkerülnek majd.  A turné kiemelt bulijának számító budapesti koncerten a Helo Zep! csapata melegíti a közönséget.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/240394309975266/

Dorothy2

Hozzászólások