Február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját a ZAJZAJZAJ, és egyben az alkotó közösség új megjelenéseit is ünnepelte: Boebeck új EP-je mellett egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, amely a félelemből otthon címet kapta.
„Különös élethelyzet ez. Nem vagyok húsz éves, mégis írtam egy első lemezt” – olvashatók a 30Y dobosának gondolatai abban a közleményben, amely az első lemezének megjelenéséről szól. Beck Zaza állítja, nem érdekli egy önálló karrier, már maga a karrier sem érdekelte eleve sosem,„ha bármi, akkor én a 30Y vagyok, és mint identitás – nem is érzem, hogy szeretnék más lenni” – hangsúlyozta, hozzátéve: a hité ezé az idén 25 éves zenekaré, és valódi, méy meghatottságot érez, mert anélkül a szeretet nélkül, ami a 30Y tagjait összeköt, nemcsak a zenekar, hanem valójában már ő magam se lenne. Az elmúlt öt év összes változásának viszont egy új alkotói vetülete lett, a p2b-től, az X lemezen át, mindazokig az emberi, szakmai, egyéb alkotói kapcsolódásokig, amiket a ZAJZAJZAJ-ban, mint magától értetődő alkotói, támogatói közösségben végez.
Minden csak jött, mert hagytam jönni. Mert végre hagytam.
– fogalmazott, nyomatékosítva, hogy nem munka nélkül, hanem legfőképp azért, mert hagyta megtörténni.
A félelemből otthon című albumon 8 tétel kapott helyet, melyeknek zeneszerzője és dalszövegírója is Beck Zaza. A dalokat Pécsett, a ZAJZAJZAJ stúdiójában vették fel Egyedi Péter produceri közreműködésével.
“Egyelőre ez a lemez talán a legintenzívebb “hagyás” az életemben. A szembenézések, a hiányok, veszteségek, évtizedes rutinok meghaladásának folyamatában született meg. Remélem, nem úgy, hogy nem mutat túl mindezeken. Remélem, hogy elég távolra írtam magamtól és persze remélem, hogy a megosztása nem csupán az én “hagyásomnak” a rituális aktusa, hanem kapcsolódások lehetősége is. Ettől még persze valamiféle terápia ez, és mint ilyet, nem tudom, nem is akarom más polcra tenni, mint a bezzeg a kurva beckek lemeze mellé” – mondta a kiadványról a zenész.
Február 21-én, a korong megjelenése napján egy minifesztivállal indította az idén 25 éves 30Y, valamint az Esti Kornél tavaszi klubturnéját Debrecenben a ZAJZAJZAJ. Az estét a Fiúk nyitott a Lovarda színpadán.
(Borítókép: Beck Zaza / Fotó: Sinco)