Még az utolsó napon is találkoztam meglepő dolgokkal a Szigeten, a rendezvény ugyanis akkora területen zajlik, hogy több nap alatt is képtelenség mindenhova eljutnia az embernek. Szombatra maradt a Magic Mirror, a Cypher Stage-en pedig egy igazán kreatív produkcióba is sikerült belebotlanom. Az estét az Ági és a Fiúk, illetve a Sziámi koncertjével zártam.
Jóval korábban szerettem volna leérni szombaton a Szigetre, hogy kimaxoljam a fesztivál utolsó napját, de miután DJ Oti buliját is beleértve nekem ez már a nyolcadik napom volt a Hajógyárin, addigra eléggé megfáradtam. Sisi nagyszínpados koncertjéről le is maradtam végül, de a Pál utcai fiúkat sikerült elcsípnem a Budapest Park Stage-en. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire sokat tett hozzá ez a programhelyszín a komplex élményhez, főleg, hogy nem csak a Z generációs előadók kaptak felkérést, hanem olyan zenekarok is, amelyek annak idején rendszeresen felléptek a Szigeten. A Tankcsapda és a Kispál után Leskovics Gáborék is visszahozták azt a hangulatot, ami húsz évvel ezelőtt jellemezte a fesztivált, amikor jómagam életemben először szigeteltem. A magyar zenekaroknak felállított színpad ráadásul pont olyan környezetben épült, ami amellett, hogy a konténerekkel abszolút parkos, tökéletesen megidézte a régi évek atmoszféráját, az ősfesztiválos bandák pedig az idősebb korosztályt is odacsalogatták a helyszínre, ami számomra sokkal autentikusabbá tette az egészet. Szívmelengető volt látni, ahogy több generáció egyszerre élvezte a koncerteket a színpad előtt táncolva, vagy kicsit hátrébb a földön ücsörögve. Bár profi volt a stage, értelemszerűen nem bírt el olyan technikát, mint a nagyszínpad, így a látvány helyett ezeken a koncerteken elsősorban a dallamok domináltak.
Pál utcai fiúk / Fotó: Pogonyi Nóra
A Pál utcai fiúk fellépése után elszaladtam a Food Paradise-hoz, ahol tök jó tartárt adnak a sült krumpli mellé. Útközben belefutottam egy csapat dobosba, akik színesen világító ruhában haladtak a tömegben – vicces volt, amikor összetalálkoztak az ellenkező irányból érkező utca színházasokkal, illetve amikor bevonultak a kajáldába, hogy az asztaloknál épp a vacsorájukat fogyasztó vendégeket szórakoztassák. Ezt követően átcaplattam a Baccardí Stage-hez, ahol este 8-tól Csinszka állt színpadra. Az erdélyi születésű énekesnő popot, elektronikát és alternatív R&B elemeket ötvöző dalai különleges atmoszférát teremtettek a helyszínen, és különösen nagy öröm volt látni, hogy milyen sokan kíváncsiak voltak a produkciójára.
Csinszka / Fotó: Pogonyi Nóra
A nagyszínpad end show-ját idén Skrillex nyerte meg. Nem az én műfajomban mozog, persze azért belenéztem a produkciójába, hátha mégis valamiért megfog – de nem ez történt. Egy darabig hallgattam az agresszív, torzított basszusok és a gyors, tört ritmusok egyvelegét, amiben összesen talán 15 másodperc okozott némi izgalmat, amikor Avicii egyik dalának ismert motívumát is megvillantotta, majd nagyjából 30 perc után úgy döntöttem, átsétálok a magyar színpadhoz Quimbyre. Ott már sokkal otthonosabban éreztem magam, különösen az Autó egy szerpentinen és a Magam adom című számok hallatán, sajnos azonban addigra már csak néhány nóta maradt a koncert végéig, és mivel akkor tudatosult bennem, hogy ezután nem a Sziámi jön, akiket mindenképp meg akartam nézni, újra kellett terveznem a következő pár órám.
Magic és ketrecparti
Megnéztem a nagyszínpad fölé lőtt tűzijátékot, majd kisétáltam a Magic Mirrorhoz, ami sajnos idén a hajógyári végére került, így az előző napokon sehogysem esett útba. Közben érintettem egy karaoké helyszínt, ahol telitorokból énekeltek a fesztiválozók, a Bolt Arénát, ahol épp a Dublic ikertestvérekből álló DJ-producer duó pörgette a szettjét, és ami ez idő tájt meglepően üres volt, majd megcsodáltam a Colosseum fényeit, illetve az Art Garden előtti terület dekorvilágítását. Mire célba értem, a sátorban épp az Anybody Walking: Ballroom Magic program futott, amit éjjel 11 és hajnali 1 között a korábbi napokon is meg lehetett tekinteni. A ballroom a 60-as 70-es évek New Yorkjának underground közegéből kinőtt szubkultúra, amely a fekete és latin LMBTQ-közösségek számára nemcsak az önkifejezés, hanem a közösség és az önazonosság fontos terepe is lett. A Magic Mirrorban ebből kaptunk ízelítőt – az Anybody Walking ballroom eseményen a hazai és a nemzetközi szcéna képviselői együtt ünnepelték a közösségüket és a kultúrájukat, miközben különböző kategóriákban mérték össze magukat a színpadon.
Dublic / Fotó: Pogonyi Nóra
Nem sokkal éjfél előtt átsétáltam a Light Stage-hez, ahol addigra már az olaszországi fesztiválvilágból érkező Chroma Sound System szolgáltatta a talpalávalót. Mencarhell, Federiclyro és Ale T. évek óta mozgatja a tánctereket különleges rockzenei válogatásokkal, amelyeket elektronikus betétekkel és váratlan zenei fordulatokkal tesznek izgalmassá. A látottak alapján a Sziget közönségét is sikerült megragadniuk, amíg ott voltam, a szemközti vendéglátós egység felől egyre többen szivárogtak át a helyszínre.
Túl sokáig nem tudtam maradni, mert mindenképp vissza akartam érni Müller Péterék koncertjére, de azért még tettem egy kitérőt a The Cypher Stage-hez, ahol Kapela legutóbb óriási bulit csapott. Most is egy egészen különleges dologba csöppentem: a belga származású Goro kezdett épp a színpadon, aki konkrétan egy ketrecben elhelyezett DJ pult mögül szolgáltatta a zenét. Az emberek teljesen megőrültek ettől a megoldástól, néhányan be is mehettek az előadó mellé a kalitkába, a többiek azt körbe véve, egyesek a rácsokba kapaszkodva, illetve azokon lógva élvezték a balkáni hangzásvilággal fűszerezett elektronikus zenei mixet.
Goro / Fotó: Pogonyi Nóra
Sziámival búcsúzott a Sziget
Ehhez képest meglehetősen erős váltás volt, amit nem sokkal később a Budapest Park helyszínén tapasztaltam. Először is, nagyon kevés ember volt már akkor a Szigeten, a magyarok többsége valószínűleg eleve nem is a fesztiválon lakik, jó részük feltehetően már hazaindult, a kitartóbb fiatalok pedig egészen más zenére afteroztak. Ezt azért is sajnáltam nagyon, mert most, hogy ismét Gerendai Károlyhoz került a Sziget, Müller Péter Sziámival zárni a fesztivált még inkább szimbolikus etap, hiszen a rendezvényt annak idején közösen álmodták meg. A buli az Ági és a Fiúk fellépésével indult, ami főleg a dalok közötti összekötőszöveg miatt rendkívül szórakoztató volt. Az első sorban ráadásul két veterán fesztiválozót is sikerült lencsevégre kapnom, akik pepitába öltözve buliztak a dalokra.
Ági és a Fiúk / Fotó: Pogonyi Nóra
A Sziget történetében az első pillanattól kezdve hagyomány, hogy a Sziámi és meghívott vendégei búcsúztatják a fesztivált, így generációk számára vált emblematikus élménnyé a hajnalba nyúló zárókoncert. Bár nem volt nagy tömeg, akik kitartottak, láthatóan nagyon jól érezték magukat a koncerten, a közönség soraiban még Gerendai Károly is megjelent.
Sziámi / Fotó: Pogonyi Nóra
Szöveg, fotók: Pogonyi Nóra
