Váratlan bejelentést tett csütörtökön reggel a Tankcsapda: a zenekar a Facebook-oldalán közölte, hogy a gitáros Sidlovics Gábor távozik a csapatból.
A közleménnyel egyidőben Sidi a saját oldalán megerősítette a hírt. Elmondása szerint hosszú gondolkodást követően, január végén hozta meg a döntést, hogy kilép a zenekarból. Azt írja, illetve mondja is a bejegyzéshez csatolt videóban, hogy 13 év alatt rengeteg minden történt vele a csapatban, és ezekből a legtöbb dologra jó szívvel fog emlékezni, a véleménykülönbségeiktől függetlenül pedig mindig hálás lesz a Tankcsapdának, hogy ma az lehetek, aki.
„Bár biztos sokan vagytok, akik válaszokat szeretnétek - és ez teljesen érthető, én is így lennék - de arra kérlek Titeket, jómagam is, hogy egyelőre bármilyen nehéz is, és tudom, hogy sokaknak az, most fogadjátok el, hogy nem szeretnénk erről részletesebben beszélni. Éljük meg inkább a hátralévő koncerteket együtt, a zenéé és még így, az együtt töltött óráké legyen a főszerep. Eljön majd az idő, amikor tudunk “kifejtősebben”, közhelymentesen is beszélni erről, de bulváros sárdobálásra azt gondolom, akkor sem kell majd számítani”
– olvasható a posztban. A gitárosnak a jövőjét illetően egyelőre konkrét tervei nincsenek, de bárhogyan is alakul, a zenélést nem fogja abbahagyni.