Szombat este életműdíjat kapott Richard Gere a spanyol Oscarnak is nevezett Goya-díjátadón. Köszönőbeszédében a színész erősen kritizálta az Egyesült Államok elnökét.
Február 9-én, a granadai kongresszusi központban tartották a Goya-díjátadót, ahol a 75 éves Richard Gere nemzetközi életműdíjat vehetett át. A színésznek, aki a feleségével nemrég költözött Spanyolországba, Antonio Banderas adta át az elismerést.
Amellett, hogy Gere hálásan fogadta, hogy a pályafutását egy ilyen díjjal méltatják, bevallotta, hogy ezt a fajta elismerést azért egy kicsit korainak érzi, majd a színészettől kicsit elkalandozva arra is kihasználta az alkalmat, hogy kifejezze elégedetlenségét a világban végbemenő változásokra vonatkozóan – derül ki a Variety cikkéből.
„Sajnos olyan választott tisztségviselőink vannak, akik nem inspirálnak minket úgy, ahogyan mi szeretnénk. Nagyon sötét helyen vagyunk Amerikában, ahol egy zsarnok gengszter az Egyesült Államok elnöke” – mutatott rá, majd szünetet tartott, megvárva a tapsot. „De ez nem csak az Egyesült Államokban van így, hanem mindenhol” – figyelmeztetett, hozzátéve, muszáj résen lennünk.
Gere egyébként már pénteken, a díjátadó előtti sajtótájékoztatón is kifejezte az aggodalmait. Akkor is hangsúlyozta, hogy Amerika sötét időket él át, a pénz és a hatalom olyan sötét házasságban él, amilyet korábban még nem láttak. Az, hogy felelőtlen milliárdosok irányítják az Egyesült Államokat, szerinte az egész bolygóra veszélyt jelent.
(Borítókép: Richard Gere a dublini filmfesztiválon 2016-ban. Fotó: Pogonyi Nóra)