Raktarkoncert

Összeállt a fesztiválzenekarok listája: íme azok az előadók, akik igent mondtak a raktárkoncertekre

Kilencven zenekar nevét hozták nyilvánosságra azok közül, amelyek a fesztiválszervezők javaslatai alapján raktárkoncertet tarthatnak, ezáltal anyagi támogatáshoz jutva abból az 5,3 milliárd forintból, amit a kormány a zenészek és a háttérembereik megsegítésére különített el. A felkérésre többek közt Ákos, Rúzsa Magdi, a Quimby, a Wellhello, az Anna & The Barbies, a Vad Fruttik és a Punnany Massif is igent mondott, de több olyan formáció is szerepel a sorban, amely nem feltétlenül örvend akkora ismertségnek. 

(Cikkünk elsőként a Blikk oldalán jelent meg.)

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt - sok más terület mellett - a szórakoztatóipar, ezen belül a zeneipar is nagyon nehéz helyzetbe került. A veszélyhelyzet bevezetésével a szektor működése gyakorlatilag teljesen leállt, s bár június közepétől végül engedélyezték az 500 fő alatti rendezvények megtartását, a nagy tömegeket vonzó események, elsősorban a fesztiválok betiltásával azok a zenekarok, amelyeknek az éves bevétele főként a nyári koncertszezonból származik, hosszú időre jövedelem nélkül maradtak. Hogy a szektor szereplőit valamelyest kisegítse, a kormány nemrégiben 5,3 milliárd forintot különített el a zenészek és a háttérembereik, továbbá 2 milliárd 120 millió forintot a rendezvény-, illetve fesztiválszervezők támogatására.

Az elmúlt napokban több dolog is tisztázódott a zenekaroknak szánt pénz elosztásáról - kiderült, hogy hamarosan elindul egy úgynevezett raktárkoncert-sorozat, amelynek során 150 produkció juthat kiemelt gázsihoz, kárpótolván a korlátozások miatt elszenvedett bevételkieséseket. A támogatói program keretében megvalósuló fellépések esetén a professzionális fény- és színpadtechnikáról, illetve a koncertek felvételéről és közzétételéről a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával az Antenna Hungária gondoskodik.

A raktárkoncertekre három „csatornán” keresztül zajlik a zenekarok kiválasztása, amelynek lebonyolítására a kormány szakembereket hívott segítségül.

  • fesztiválzenekarok esetén Lobenwein Norbert tesz javaslatot, aki több hazai nagyfesztivál szervezőcsapataival együttműködésben állította össze a listáját.
  • Az „élő legendák”csoportjába tartozó előadók kiválasztásában Rózsa István szakértelmében bízik a kormány, aki több mint 3 éves tapasztalattal bír a zeneipar területén.
  • népzenészek esetén Pál István segítségére számítanak, aki Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.

Kilencven zenekar igent mondott a felkérésre

Lobenwein hétfőn a Facebook-oldalán közölte: 13 nagyrendezvény szervezőivel együttműködésben sikerült összeállítaniuk egy 100 előadót felsorakoztató listát. A szakember a kiválasztottak közül akkor csak egyetlen bandát, az Esti Kornélt nevezte meg, amely idén a legtöbb, összesen 10 fesztiválra lett volna hivatalos. Mostanra viszont egy csomó további előadó kilétére is fény derült azok közül, akik a raktárkoncert megtartására már igent mondtak.

"Az elmúlt napokban már majdnem mindenkivel egyeztettünk a tervezett fellépők közül. A 100-as listáról eddig 90-en mondtak igent a felkérésre. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak" - nyilatkozta az Indexnek a fesztivál-főszervező.

Íme azok a zenekarok, amelyek a fesztiválszervezők listája alapján már biztos, hogy tarthatnak raktárkoncertet:

  • 30Y, A kutya vacsorája, Ákos, Alvin és a Mókusok, Analog Balaton, Anna & The Barbies, Aurevoir, AWS, Bagossy Brothers Company, Belau, Bëlga, Besh O Drom, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Brains, Budapest Bár, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Cloud 9+, Colorstar, Csaknekedkislány, Deep Glaze, Depresszió, Dope Calypso, Dorothy, Elefánt, Erik Sumo Band, Fatal Error, Felső Tízezer, Fish!, Follow The Flow, Fran Palermo, Hangácsi Márton, Hétköznapi Csalódások, Honeybeast, Horváth Tamás, Hősök, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & The Parazol, Jazzékiel, Jetlag, Jónás Vera Experiment, Junkies, Kalapács, Kiscsillag, Konyha, Lazarvs, Leander Kills, Lóci játszik, Margaret Island, Mary Popkids, Middlemist Red, Moby Dick, Mordái, Mörk, Mulató Aztékok, Müller Péter Sziámi and Friends, New Level Empire, Ocho Macho, Ohnody, Paddy & the Rats, Pál Utcai Fiúk, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Platon Karataev, Pokolgép, Punnany Massif, Quimby, Random Trip, Ricsárdgír, Road, Rúzsa Magdi, Saya Noé, Skeemers, Slow Village, Soulwave, Sör és Fű, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, The Qualitons, Trillion, USEME, Vad Fruttik, Wellhello, Yesyes, Zagar, Zorall.

Lobenwein korábban elmondta: az ő javaslata alapján a raktárkoncertet adó zenekarok ötszörös gázsira, de maximum 15 millió forintra számíthatnak majd egy-egy produkcióért. A listára, amelyen az eredetileg tervezett 40-50 helyett 100 banda szerepel, azok a formációk fértek fel, amelyek kettő vagy annál több fesztiválra kaptak volna idén meghívást. Lobenwein 13 nagyrendezvény szervezőivel működött együtt: a Fishing on Orfű, a Szegedi Ifjúsági Napok – SZIN, a FEZEN Fesztivál, az EFOTT, a VOLT Fesztivál Official, a Strand Fesztivál Official, a CAMPUS FESZTIVÁL official, a Művészetek Völgye, a Bánkitó Fesztivál, a TÁBOR Fesztivál, az East Fest Mezőtúr, a Rockmaraton Fesztivál1 és a Kolorádó csapata dolgozott a bandák kiválasztásán.

Színes a kép, de mégsem teljes

A közzétett lista, ahogy azt Lobenwein korábban megelőlegezte, valóban tarka képet mutat. A neveken végigszaladva vannak nagyon és kevésbé ismert csapatok is a sorban, viszont hagyhat némi hiányérzetet, hogy például a fesztiválokon azért igencsak népszerű formációk közül Majka & Curtis, a Kowalsky meg a Vega, az Aurora vagy például a Ganxsta Zolee és a Kartel nincs a kiválasztottak között. Az is lehet persze, hogy őket majd az "élő legendákhoz" sorolják, hiszen abból a csoportból egyelőre csak Tóth Gabit, Tóth Verát, Demjén Ferencet, Balázs Fecót és a Tankcsapdát nevesítette Szentkirályi Alexandra, amikor először adott tájékoztatást a raktárkoncertek részleteiről.

Quimbyt viszont külön öröm látni a sorban, a zenekar ugyanis bő egy hónapja közölte, hogy a frontemberük, Kiss Tibi terápiás céllal visszavonul, és ezért lemondják az összes koncertjüket, amit erre az évre terveztek volna. Az AWS-nél is hasonló a helyzet: az Eurovíziót megjárt metálcsapat tagjai is törölték az idei bulijaikat az énekesük, Siklósi Örs betegsége miatt. Mindez adhat némi reményt a rajongóknak, hogy a kedvenceik szépen haladnak a gyógyulás útján, és hamarosan "élesben" is találkozhatnak velük újra.

Bár néhány napja még dilemmáztak, úgy tűnik, a Wellhello is rábólintott a felkérésre. Fluor Tomi, aki egy több mint 30 fős stábért felel, korábban a Blikknek azt mondta, ő és Diaz nem kérnek a pénzből. Az énekes hangsúlyozta: a raktárkoncertet csak abban az esetben vállalják be, ha a fellépésért kifizetett gázsi az utolsó forintig a zenekar tagjainak megy majd.

Kilenc előadó még hiányzik a sorból

A közzétett 90 zenekar, illetve a korábban megnevezett Esti kornál csapatán kívül, ha matekozunk picit, akkor feltűnhet, hogy még 9 olyan név van, amely szerepel a 100-as listán, de valamiért nem közölték őket a szervezők. Ahogy Lobenwein korábban elmondta, folyamatosan zajlanak az egyeztetések - nagy valószínűséggel tehát a még titokban tartott előadókkal ezidáig nem sikerült megegyezniük.  Hogy a másik csoportba, a legendák közé a már ismert nevek mellett kik kerülnek még, egyelőre csak találgatni tudunk. Tény, hogy sok olyan csapat van, amely nem feltétlenül a fesztiválos jelenléte miatt meghatározó - vegyük akár a Magna Cum Laude, a Hooligans vagy akár a Republic csapatát. Érdekes egyébként, hogy Ákos a fesztiválzenekarok listájára került - őt például simán be lehetett volna tenni a legendák közé, mondjuk a Tóth-lányok helyett, akik azért elég fiatalok ahhoz, hogy az ikonok szintjén emlegessük őket. A népzenei csoportról elképzelésünk sincs - azt is homály fedi, hogy a mulatósban utazó előadók oda tartoznak-e, vagy abszolút kiszorulnak a rendszerből.

Olyan nincs, hogy mindenki elégedett

Biztosan okoz majd feszütségeket, hogy kik lesznek azok, akik végül bekerülnek a támogatói programba, és mely zenekarok maradnak ki a sorból. Egyelőre még az sem egyértelmű, hogy azok a bandák, amelyek elfogadták a felkérést, valóban mind tarthatnak-e raktárkoncertet, vagy a kormány az eredeti tervhez igazodva 40-50 fesztiválzenekart segít majd, és esetleg ugyanennyinek a másik két csoportban szereplők, azaz az élő legendák, illetve a népzenészek közül. Szentkirályi Alexandra ugyanis a korábbi bejelentésében arról tájékoztatott, hogy a támogatói program keretében összesen 150 produkció valósul meg - persze elképzelhető, hogy időközben ez a szám változott, csak még nem informáltak róla.

Az is vita tárgya lehet, hogy a zenekarok kiválasztásánál miért pont a fentebb említett 13 fesztivál fellépőlistáját vették alapul, amelyek közül egyébként öt - a Bánkitó Fesztivál, a TÁBOR Fesztivál, az East Fest Mezőtúr, a Rockmaraton Fesztivál és a Kolorádó - csak később csatlakozott az első körben megnevezett nyolc javaslattevőhöz. Tény, hogy ha a későn érkezőket nem veszik be a csapatba, nagy valószínűséggel a rockzenekarok közül kevesebben kaptak volna lehetőséget arra, hogy segélyhez jussanak.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy az elekronikus zenében utazó, vagy épp a gyerekeket szórakoztató formációk, továbbá a retro zenekarok, amelyek sok esetben az afterpartyk felelősei a fesztiválokon, milyen módon tudtak volna mégis valahogy beilleszkedni a támogatói rendszerbe.

Ami pedig talán az egész zeneipari szektor működése, illetve túlélése szempontjából az egyik legfontosabb, hogy azok a háttéremberek, akik "nagyüzemben" végigpörgetik a nyarat a zenekarokkal, és a kulisszák mögül támogatják a produkciókat, milyen arányban tudnak közreműködni és ezáltal anyagi segítséghez jutni a raktárkoncerteken. Félő, hogy pont azok nem jutnak majd támogatáshoz, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá - fotósokra, pr-osokra, vagy például pirotechnikusokra ugyanis nem valószínű, hogy szükség lesz ezeken a fellépéseken, pedig talán nem hülyeség azt feltételezni, hogy a háttérben dolgozók a koncertszezonban sem visznek haza annyit, mint azok, akik a színpadon állnak, így nem várható el tőlük, hogy legyen egy évre előre tartalékuk.

/Pogonyi Nóra

Hozzászólások