Rendszerbontó Nagykoncert néven tart rendezvényt a Polgári Ellenállás mozgalom két nappal az országgyűlési választások előtt a Hősök terén. A szervezet bejelentése szerint több mint harminc előadó – köztük Azahriah, Molnár Tamás, a Hétköznapi Csalódások és az Ivan and the Parazol – áll színpadra az április 10-i eseményen, amit a Facebookon láthatóan igen nagy érdeklődés övez.
Az április 12-i országgyűlési választásokhoz közeledve úgy tűnik, mindenki beletesz apait-anyait, hogy a rendszer fenntartását vagy épp annak a lebontását támogassa. A Puzsér Róbert által életre hívott Polgári Ellenállás mozgalom a szavazás előtt két nappal nagykoncertet szervez Budapesten a Hősök terén, ahol több mint harminc hazai előadó igyekszik majd felhangosítani a társadalmi elégedetlenséget.
"Ami ma a kultúra, holnap az a politika, a történelem pedig arra tanít, hogy a toll erősebb fegyver, mint a kard. A hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenséget a jelenkor költői és dalszövegírói csatornázzák, a nyilvánosság szerepe pedig itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg" – olvasható az április 10-ére meghirdetett esemény leírásában. "A választást megelőző pénteken sorra hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben kritikus daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora. Szavazz vasárnap, hogy hétfőtől elbontsuk a hűbéri államrendet, hogy kiszabadítsuk a hazánkat Oroszország szövetségéből, és hogy közösen felépítsünk egy szabad és nyugatos Magyarországot."
Bár az eseményen közreműködő előadók közül első körben csak néhányat jelentettek be a szervezők – Azahriah, Molnár Tamás, a Hétköznapi Csalódások, az Ivan and the Parazol, Co Lee, Dé:Nash, Killakikitt és Kardos-Horváth János biztos, hogy színpadra áll –, az már most látszik, hogy rendkívüli népszerűségnek örvend a Rendszerbontó Nagykoncert: egy nap alatt csaknem 45 ezren jelezték a Facebookon, hogy ott lesznek vagy érdeklődnek a rendezvény iránt.
Vajon lesz meglepetés?
A fellépők részéről mindenképp bátor kiállásnak számít, hogy igent mondtak a megkeresésre, Magyarországon ugyanis a művészek túlnyomó többsége még ha kritikus is a rendszerrel szemben, arról inkább hallgat – nem véletlenül. Persze az eddig bejelentett nevek ilyen szempontból nem okoztak meglepetést: Molnár Tamásnak például már korábban is volt rendszerkritikus dala – nagyot ütött annak idején a Majkával közös Azt beszélik a városban, nemrég pedig Nem némíthattok el címmel rukkolt elő egy igen erős tétellel –, a közéleti hiphopot képviselő Dé:Nash már a Polgári Ellenállás zászlóbontásán is színpadra állt a Kossuth téren, Azahriah ugyan nem éllovasa a nyílt politizálásnak, de a kegyelmi botrányt követő influenszer tüntetés mellé egy videóüzenettel csatlakozott, és egy alkalommal a közösségi oldalán kritizálta a Fidesz szavazóit, a Hétköznapi Csalódások pedig mindig is egy rendszerkritikus punkzenekar volt, akik a Covid-járvány idején tartott raktárkoncertek alatt azzal kerültek be a hírek fősodrába, hogy a köztévé cenzúrázta a produkciójukat.
Hogy a még be nem jelentett fellépők között lesznek-e olyan nevek, akik eddig sosem szólaltak meg politikai témában, egyelőre bizonytalan. Aki első kézből szeretne értesülni a további részletekről, az feltehetően a Polgári Ellenállás Facebook-oldalán, illetve a Facebook-esemény felületén juthat leghamarabb információkhoz. Addig is álljon itt Molnár Tamás friss szerzeménye:
Nyitókép: YouTube







