Kedden hivatalosan is megnyitotta kapuit a Sziget: az összes programhelyszín életre kelt, és most már az is látszik, hogy a megújult dekorációval és a nem zenei kínálattal egy egészen különleges világot sikerült teremteniük a szervezőknek. A Before I die... fal még mindig népszerű, miközben néhány év kihagyás után visszatért a Luminárium plasztik labirintusa, a művészeti negyedben pedig fényárban úszó installációk között chillezhetnek a fesztiválozók. A nyitónapon drónshow-val lepték meg a fesztiválozókat, az égre festve a Sziget értékeit.
Hosszú felvezetőt kapott idén a Sziget, hiszen – bár konkrétan nem tartozott a rendezvényhez – ha DJ Oti show-ját is belevesszük, már három napja dübörgött a nagyszínpad, mire kedden végre hivatalosan is megnyitott fesztivál. A Bródy Jánosnak és a nagy visszatérőknek dedikált napok családiasabb atmoszférája után Zara Larsson és Sombr egészen elképesztő tömeget vonzott a helyszínre, bár a svéd énekesnő koncertje alatt a nagyszínpadot leszámítva a fesztivál egyéb helyszínein még nem volt tumultus, mire az amerikai dalszerző megérkezett, már a fesztiválváros összes pontja lüktetett. Ezt onnan tudom, hogy a nagyszínpados koncertekbe ugyan belenéztem olykor, de az estémet jórészt terepszemlének szenteltem.
Zászlók a kézben, vágyak a falon
Régóta bevett szokás, hogy koraeste Sziget Specialként valami különlegességgel készülnek a nagyszínpadon a szervezők. Kedden zászló partyt tartottak, ami már egy visszatérő, igen látványos megmozdulás – ilyenkor a küzdőtéren ácsorgó tömegnek Sziget felirattal ellátott zászlókat osztogatnak, hogy amikor a zene megszólal – ezúttal az Irie Maffia Easy As One Two Three című száma, azaz a fesztivál 2015-ös himnusza–, mindenki egyszerre a magasba emelhesse azokat.
A közös zászlólengetés után Zara Larsson érkezett a nagyszínpadra. A svéd popsztár fellépésére nagyon sokan kíváncsiak voltak, főleg a tinik, akiket láthatóan nagyon izgalomba hozott, amikor a kezdés előtt backstage pillanatokat mutattak a kivetítőn. Ehhez Fluor Tomi Mizu című dalát használták, amire Larsson a tánckarával a takarásban bulizott, közvetlenül azelőtt, hogy színpadra lépett volna. A stage-et tipikus csajos, cukormázas díszlettel pakolták meg: egy emelvényt helyeztek el rajta, amire középen egy lépcsősor vezetett, és amely pálmafás, természeti környezetbe helyezte a produkció résztvevőit. A színpadon – legalábbis akkor, amikor még ott voltam – a zöld mellett a pink dominált, és az énekesnő lenge öltözete meg a gesztusai is ezt a popcsajos imidzset hozták.
Mivel engem ez a típusú muzsika annyira nem hoz lázba, úgy döntöttem, körbenézek a Sziget más részein. Előszőr a DropYard felé startoltam, amely a fesztiválvárosban az urban kultúra központja, de leszámítva a Skate Arthoz tartozó félcsövet, amelyben görkorival és bringával ügyeskedtek épp, nem igazán volt még arrafelé mozgás. A Before I die... falat, ami nem messze van ettől, viszont már teljesen teleírták a vágyaikkal a fesztiválozók. Vannak, akik utazni és világot szeretnének látni – ebből többet is láttam a falon –, de volt, aki egy saját macskát kívánt magának, vagy épp egy találkozót az aznapi főfellépővel. Más fesztiválozók szerelemre és teljes szabadságra vágynak, illetve békére Ukrajnában. Én is elhelyeztem a kívánságom, ahogy azt általában minden évben szoktam, majd elbaktattam a Lumináriumhoz.
Még mielőtt belevetettem volna magam ebbe a vizuális kalandba, útba ejtettem a Colosseumot, ahol persze már nagyban ment a szeletelés. A raklapokból felépített elektronius amfiteátrum, amely régóta népszerű pontja a fesztiválnak, általában már délután életre kel, sötétedéstől pedig egészen különleges, az éjszakába fúródó fénycsóvákkal csalogatja magához a látogatókat.
Vizuális kaland és éjszakai varázslat
Az Artgardenen átsétálva, ami kulturális oázisként működik, eljutottam végül a Lumináriumhoz, ahol Zara Larsson koncertje alatt csak kevesen voltak. Én korábban már voltam ebben a plasztik labirintusban, amelynek buborékos járatait piros, kék és zöld színekkel festik meg, és amelynek gyomrában a látogatókat léleksimogató meditációs zene kíséri. Ezt a különleges kreálmányt, amelyet egyébként kézzel készítettek, mindenképp érdemes megnézni, mert olyan vizuális kalandot kínál, ami tényleg elvarázsolja az embert. A Lumináriumot egyébként ingyenesen lehet látogatni a Szigeten, annyi, hogy a bejáratnál le kell adni a cipőt, mert csak mezítláb lehet belépni a plasztik folyosókra, hogy az anyag ne sérüljön. Nekem amúgy nagy szerencsém volt az időpontválasztással, mert mire kijöttem, konkrét sor állt a bejárat előtt. Addigra rendesen be is sötétedett, a koncerthelyszínek és a dekorációk fényei mind kigyúltak, megmutatva azt az arcát a Szigetnek, amit olyan sokan – köztük én is – annyira szeretnek. Ahogy az ember mászkál a színes dekorációk között, amelyek különleges hangulatvilágításba borítják még a legeldugottabb helyeket is, mintha egy csodavilágba csöppenne – nekem valahol ebben rejlik a fesztivál varázsa, hogy olyan környezetbe helyezi a látogatókat, ami már önmagában egyedi vizuális élményt jelent.
Utam a kajasoron folytatódott, ahol láthatóan igen nagy népszerűségnek örvend a lángosos stand kínálata. Én csak egy kávét toltam, és megindultam a nagyszínpad felé, hogy belenézzek Sombr koncertjébe. Ahogy közeledtem, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy csak messziről tudom ezt megtenni, az amerikai dalszerző-énekesre ugyanis akkora tömeg érkezett, hogy ezen magam is ledöbbentem. Amit hallottam, az jól szólt, és láthatóan az előadó tökéletesen kapcsolódott a közönséghez, messziről hallatszott a sok felkiáltás és sikítás, és még a Nagyrét végében is táncoltak az emberek. Pont akkor értem oda, amikor rendes nevén Shane Michael Boose, aki láthatóan óriási flow-ban volt a színpadon, épp azt ecsetelte, hogy amellett, hogy először jár Magyarországon, a Sziget az első európai fesztivál, ahol fellép. Bár a belépőjét nem láttam, de a szervezők azóta megosztottak egy videót arról, hogy Sombr koncertje előtt is backstage pillanatokkal tüzelték fel a közönséget – a kivetítőn végig lehetett követni, ahogy az énekes Zara Larsson társaságában időzik, aki egészen a pódiumig felkíséri.
Ami nekem különösen szimpatikus volt abból, amit láttam, hogy az előadó a koncertje végén egy magyar zászlót lengetett és bugyolálta magát abba. Az ilyen gesztusok ugyanis mindig nagyon jólesőek tudnak lenni, még akkor is, ha a lobogót fejjel lefelé tartotta.
Üzenetek az égen
Sombr koncertje után nem volt érdemes azonnal elrohanni a nagyszínpadtól, a kivetítőkön is felhívták rá a figyelmet, hogy a magasban valami történni fog. És valóban: néhány perc múlva világító drónok festették meg az eget, amelyek a következő percekben különféle alakzatokba rendeződve nyűgözték le a jelenlévőket.
A show egy dobozzal indult, amiben megjelent egy „SZ” betű, aztán sorra bontakoztak ki az égen a szimbólumok: egy szív, a végtelen jel, a DNS kettős spirálja, a győzelem, ami egyben a béke jele, egy madár és végül maga a bolygó. A látványos fényjáték végén pedig kirajzolódott a Sziget-felirat, amit ovációval üdvözölt a tömeg. Az alkotók tulajdonképpen a fesztivál legfontosabb üzeneteit festették az égre: a szeretet, a határtalanság, a sokféleség, a béke, a szabadság és a közös otthon mind ugyanoda vezetnek – a Szigetre, amelynek a világában ezek az értékek mindig is érvényesek voltak.
A drónshow után elsétáltam a Food Paradise-hoz, hogy magamhoz vegyek némi élelmet. Ez egy új vendéglátós helyszín, ami nagyon igényesen van összerakva, felépített fabódékkal, faterasszal, székekkel, asztalokkal, illetve gyors és igényes kiszolgálással. Persze nem toltam túl, csak egy sült krumplit ettem tartárral, de tök jó volt mindezt egy ilyen helyen ülve megtenni. Később átnéztem a Budapest Park Stage-hez, ahol épp Manuel állt a színpadon – jó volt látni, hogy ez az új helyszín, amit kifejezetten magyar előadóknak dedikáltak, szintén telt házzal működik.
Hajnalban is dübörög a Sziget
Az utolsó programom az Underworld show-ja volt a Revolut Stage-en. Erre a saját környezetemben is sokan vártak, bár a hajnali fél kettes kezdés volt, akit elriasztott közülük. Így utólag egyáltalán nem bántam meg, hogy maradtam. A brit elektronikus zenei formáció egészen elképesztő energiával robbant be a közönség elé, azonnal felpörgetve a hangulatot, ami a következő másfél órában egy pillanatra sem ült le. A legjobban várt, és egyben legpopulárisabb, Born Slippy című dalukat persze a végére hagyták – egészen különleges érzés volt hallani, ahogy a tömeg felkiáltott, amikor megszólalt a szám jól ismert belépő motívuma, a Revolut Stage sátras helyszínének ráadásul valami egészen elképesztő az akusztikája.
Én azt gondoltam egyébként, hogy a késői kezdés miatt csak szigetlakók lesznek az Underwold show-ján, ám ahogy vége lett, óriási tömeg indult meg a kijárat felé. A közlekedés szerencsére patent, egy csomó biztonsági ember van szolgálatban nem csak a Filatorigátnál, de például a Margit híd budai hídfőjénél is. Már csak a klímákat kellene elintézni a HÉV-en.













