15 év után újra Magyarországon koncertezett Moby. Az előadó a legnagyobb slágereivel érkezett augusztus 1-jén a Budapest Parkba, legújabb, Future Quiet című albumának világát is bemutatva. A dalok mellett egy személyes üzenettel is készült, az április 12-i választások eredményére utalva.
Kevés előadó formálta át annyira az elektronikus zene világát, mint Moby. Az amerikai zenész, producer, dalszerző, vegán és elkötelezett állatjogi aktivista a kilencvenes évek végétől olyan időtálló slágerekkel írta be magát a zenetörténetbe, mint a Porcelain, a Natural Blues vagy a Why Does My Heart Feel So Bad?. Az elődó augusztus 1-jén tizenöt év után lépett fel ismét Magyarországon, ahol a fülbemászó dalok mellett egy meglepetéssel is készült.
A koncert egy pontján Moby gratulált a magyaroknak ahhoz, hogy visszatértek a demokráciához, hozzátéve: reméli, hogy az Egyesült Államok is követi majd ezt az utat. Ezt követően kijelentette, hogy Donald Trump az USA valaha volt legrosszabb elnöke. A rövid beszédről, amit a helyszínen óriási ováció fogadott, már ki is került egy publikus felvétel az egyik koncertlátogató Facebook-oldalára.
Hogy a koncerten milyen dalok hangzottak el, arról a Setlist.fm oldalán lehet tájékozódni. A lenti fotókat Moby budapesti koncertjéről Horváth Márk András készítette (Budapest Park).
(Nyitókép: Horváth Márk András/Budapest Park)







