IMG_9249

Meglestük próba közben az arénakoncertre készülő Beatrice zenekart - fotók

Nagy Feró egy egyszeri és megismételhetetlen életműkoncertre készül 2018. április 7-én a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a Beatrice 40. születésnapját is megünnepli.

Nagy Feró április 7-ei életműkoncertjén nem mindennapi bulira számíthat a közönség, hiszen a legnagyobb slágerek mellett olyan dalok is felcsendülnek majd, amelyek ritkán hallhatóak a koncerteken. A produkciót sztárvendégek is színesítik: Kalapács József, Varga Miklós, Gidófalvy Attila, Donászy Tibor, Mező Misi, Pásztor Anna, ef Zámbó István és Wahorn András is közreműködik a koncerten, a díszvendég pedig Miklóska Lajos lesz.

Gidófalvy Attila / Fotó: Pogonyi Nóra

Gidófalvy Attila / Fotó: Pogonyi Nóra

Ferót zenekara kíséri majd, Laczik Fecó (basszusgitár), Tari Botond (billentyű, gitár), Nagy Hunor Attila (dob) és a csapat új gitárosa, Kékkői Zalán, aki nemrég vette át Magasvári Viktor Gyula helyét a csapatban és a Papp László Budapest Arénában mutatkozik be először a közönség előtt előtt, mint a zenekar állandó tagja.

Kékkői Zalán / Fotó: Pogonyi Nóra

Kékkői Zalán / Fotó: Pogonyi Nóra

A zenészek már gőzerővel készülnek, hogy a nagy napon minden tökéletesen sikerüljön majd. Szerdán este a Barba Negrában próbált a csapat, ahol mi is meglestük őket. Annyit előzetesen elárulunk, hogy egy hosszú és igen tartalmas műsorral áll színpadra a zenekar a Budapest Arénában április 7-én.

További részletek az eseményről itt.

Nagy Feró / Fotó: Pogonyi Nóra

Nagy Feró / Fotó: Pogonyi Nóra

Fotók: Pogonyi Nóra

Hozzászólások