Egy pár perces zenei produktumnál is figyelemre méltó, ha egyetlen nap alatt több százezren kíváncsiak rá, amit Majoros Péter Csurran, cseppen című száma legutóbb jócskán túlteljesített. Most egy hazai újságírók által készített tényfeltáró anyag hozott rekordnézettséget: a Direkt36 közel egy órát felölelő, A dinasztia címmel megjelentetett videója ugyanennyi idő alatt csaknem 800 ezres megtekintést produkált.
Csütörtök reggel debütált a Direkt36 tényfeltáró dokumentumfilmje, amely Orbán Viktor vejének elképesztő gazdagodására fókuszál. A dinasztia címmel megjelent anyag, amely az azon dolgozó újságírók elmondása szerint nagyjából egy éves munka gyümölcse, korrupt rendszerként mutatja be a hazai állapotokat, pont úgy, ahogy Majka Csurran, cseppen című klipes dala Bindzsisztánt. Utóbbi feltehetőleg szépen meg is ágyazott annak, hogy a Direkt36 újságíróinak tényfeltárását a megjelenés pillanatától óriási érdeklődés övezze: a dokumentumfilm egy nap alatt közel 800 ezres megtekintést produkált, pont úgy, mint Majoros korábbi, Molnár Tamással közösen készített, Azt beszélik a városban című, nyíltan rendszerkritikus klipje.
Sokaknak a tyúkszemére léphetett
Biztosan mindenki emlékszik rá, hogy 2022 novemberében gyakorlatilag felrobbantotta a netet Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című klipes nótája, amelyben a szerzők erős bírálatot fogalmaznak meg a társadalommal, valamint a hatalmon és az ellenzékben lévő politikusokkal szemben – a kisfilm alig másfél nap alatt átlépte az 1 millió megtekintést a YouTube-on. Majoros 3 hete ezt a rekordot is képes volt megdönteni a január 17-én kiadott Csurran, cseppen című klipes dalával, ami 24 óra alatt érte el a milliós megtekintést, és azóta is a legfelkapottam zenei produktum a YouTube-on.
A friss nóta alapsztorija, hogy a rossz gazdasági helyzetben lévő Bindzsisztán pénzéhes kormányfője, Pandúr Pjetrö tőle szokatlan módon interjút ad a B1 csatornán, ám egy szőke férfi igazságszérumot kever az italába, amelynek hatására őszinteségi rohamot kap, és olyasmiket is elárul az általa kiépített rendszerről, amelyekről normál esetben hallgatna. Rögtön az elején elmondja, a hatalomért elég volt annyit kiáltania, hogy „Ruszkik, haza!”, innentől kezdve pedig megindult a korrupt gyarapodás.
Bár Majoros később leszögezte, hogy a szerzeményének pusztán a szórakoztatás a célja, az alkotás által bemutatott fiktív világ és a hazai állapotok között az áthallások miatt szinte azonnal párhuzamot vont mindenki. A dal közbeszéd tárgya lett, zenésztársak, politikusok, influenszerek és politikai elemzők kommentálták, illetve naponta több cikk is megjelent róla. Az esetleges hatásait is többen firtatgatták – Nagy Attila Tibor például az ATV Startban úgy fogalmazott, a klip pusztító a Fidesz számára, mivel a kormánypárt szerinte a kultúra területén is hegemóniára törekszik, amibe véleménye szerint Majka videója belerondít, apasztva a rendszer kulturális beágyazottságát a fiatalok és a fiatalabb középkorúak körében. Hozzátette azt is, annak, hogy a produktum ekkorát szólt, szerinte két oka van – egyrészt a szerényebb képességű választók számára is érthető a szövege, másrészt a képi tartalom is nagyon kifejező.
Érdekes jelenség, hogy a klip megjelenése után a 2023-ban az RTL-hez igazolt előadót a korábbi munkaadója bírálni kezdte – bár nem konkrétan a dal, hanem egy olyan posztja apropóján szálltak bele, amelyben a kormánypárttal szimpatizáló Donald Trumpot kritizálni merte. Ettől függetlenül a TV2 Tények oldalán név nélkül publikált véleménycikk időzítése igencsak beszédesnek tűnik.
A hatásait vizsgálva később a Kormányinfón is előkerült a nóta, ahol Gulyás Gergely azt mondta, nem foglalkozik zenei művekkel. Ehhez képest Vitályos Eszter két nappal a klip megjelenése után a „csurran, cseppen” szójátékkal élve tett közzé egy bejegyzést a Facebookon, ami arra enged következtetni, hogy a szerzemény bizony a Fidesz köreibe is eljutott.
A közhangulatot felkorbácsoló dal után érkezett meg február 7-én a Direkt36 dokumentumfilmje, ami annak ellenére, hogy a miniszterelnök családjának és környezetének gazdagodásával korábban is foglalkozott a sajtó, óriásit ment a YouTube-on. Az anyagot itt tudja megtekinteni: