Foto_Rado_Norbert_Photoinvisible_

Junkies 25: Indul a jubileumi klubturné, Szerbiában és Amerikában is fellép a zenekar

25 éves idén a Junkies, amit a júniusi, Budapesten tartott hivatalos születésnapi koncertje után az ország legnépszerűbb klubjaiban is megünnepel a csapat. A szeptember 21-én, Komlón startoló jubileumi turné állomásai közt néhány külföldi fellépés is helyet kapott: rögtön a második héten Szerbiában, október elején pedig a Tankcsapda vendégeként San Franciscóban és Los Angelesben is színpadra áll a zenekar.

2019 fontos év a Junkies naptárában: a zenekar idén 25 éves jubileumot ünnepel, amit igyekszik a rajongók számára is emlékezetessé tenni. A jeles évforduló apropóján „Negyedszázad kockázat és mellékhatás” címmel áprilisban egy exkluzív kiadvánnyal rukkoltak elő, június 15-én pedig a budapesti Barba Negra Trackben egy nagyszabású show-val emlékeztek meg a 25 éves karrierjükről a zenészek. A mozgalmas nyári szezonban a hazai rendezvények mellett a dél-koreai Gangwon Rock Fesztiválon is a húrok közé csaptak, ám ezzel még közel sincs vége az ünneplésnek: szeptemberben turnézni indul a banda, felkeresve Magyarország legnépszerűbb klubjait.

„Mindannyian nagyon készültünk erre az évre, mindenképp szerettük volna a közönségünk számára is különlegessé tenni. Jóleső visszaigazolás, hogy a jubileumi kiadványunk alig pár hónap alatt aranylemez lett, és hogy a hivatalos születésnapi koncertünkre olyan sokan eljöttek júniusban. Mivel senkit nem szeretnénk kihagyni az ünneplésből, szeptember végén nyakunkba vesszük az országot és több városban is fellépünk a jubileumi műsorunkkal” – mondja Szekeres András, a Junkies frontembere.

aranylemez_

A negyedszázados klubturné szeptember 21-én a komlói Zrínyi Klubban startol, ami már ismerős terep a Junkies tagjainak – korábban többször is játszottak a szórakozóhelyen.

„Jó érzés egy olyan helyen indítani a turnét, ahol viszonylag otthonosan mozog a csapat, még úgy is, ha már elég régen jártunk ott. Komló, illetve Pécs környéke egyébként is sok szép emléket idéz – én imádok futni és túrázni, nem meglepő talán, hogy kirándulni is többször jártam arra magánemberként – mondja Szekeres. „A koncertekre egy igazi besztof műsort viszünk, megspékelve néhány ritkasággal - reméljük, hogy a közönségünk is legalább annyira élvezi majd, amennyire mi élveztük a felkészülést a próbák alatt.”

A komlói turnéstart után egy rövid külföldi kitérőt tesznek a zenészek: a következő héten a szerbiai Topolyán játszanak, október elején pedig az idén 30 éves jubileumot ünneplő Tankcsapda vendégeként pályafutásuk során először Amerikába is ellátogatnak. A debreceni rockerek tavaly ősszel jelentették be, hogy a 2015-ös USA-Kanada turné, illetve a 2017-es Toronto-New York kanyar után 2019-ben visszatérnek az Egyesült Államokba, ahol október 4-én a San Franciscó-i DNA Lounge-ban, október 5-én pedig Los Angelesben, a Whisky a Go Go-ban lépnek fel – a hollywoodi klubban tartják a hivatalos születésnapi bulijukat. Az amerikai koncerteken az idén 25 éves Junkies a Tankcsapda produkciója előtt mutatkozik be a kinti közönségnek.

A magyarországi turné az amerikai utat követően október 18-án Egerben folytatódik, de év végéig Miskolc, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza és Mezőkövesd is sorra kerül. November 16-án a budapesti Barba Negrában is ad egy nagyszabású koncertet a zenekar, ahol több, a bandához közel álló kolléga is színpadra áll majd.

 

Turné indító Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/340477503528032/

Facebook esemény Szerbia:

https://www.facebook.com/events/399864550645806/

Facebook-esemény San Francisco:

https://www.facebook.com/events/2278750345531685/

Facebook-esemény Los Angeles: https://www.facebook.com/events/163219787939732/

Facebook-esemény Barba Negra: https://www.facebook.com/events/2388479794773741/

Junkies Facebook: https://www.facebook.com/Junkiesmusic

Junkies Instagram: https://www.instagram.com/junkies_zenekar/

Hozzászólások