Szerda este szivárványosra festette Cyndi Lauper a Budapest szívében álló Papp László Sportarénát. A feminista ikon, melegjogi aktivista, dalszerző-énekes hihetetlen energiákat mozgatott meg a színpadon a koncertje alatt, erős üzenetekkel megtűzdelve a végső búcsúját.
Tavaly nyáron érkezett a hír, hogy Budapestet is érinti Cyndi Lauper búcsúturnéja, amelyet a Grammy-, Emmy- és Tony-díjas amerikai dalszerző 1983-as debütáló lemezének Girls Just Wanna Have Fun című sikerdaláról neveztek el. A kontinenseken átívelő koncertkörút 2024 őszén Kanadában indult, majd az Egyesült Államokon keresztül jutott el idén Európába, ahonnan áprilisban Ausztráliába, majd Japánba tart. Budapesten február 19-én a Papp László Sportarénában állt színpadra Lauper, aki Magyarországon egyébként korábban sosem koncertezett.
Ízig-vérig zenész és aktivista
Az énekesnő, aki a 80-as években nemcsak a dalai, hanem a megjelenése miatt is igazi ikonnak számított, már 12 évesen elkezdett gitározni és dalokat írni, különc öltözködésével pedig rendre felhívta magára a figyelmet. A 2023-ban kiadott Let the Canary Sing című életrajzi dokumentumfilmjében vallott arról, hogy mérgező otthoni környezetben élt, ahonnan később a zene jelentette az egérutat számára. Fiatal felnőttként kezdetben mások nótáit énekelte, mígnem 1978-ban John Turi szaxofonossal megalapították a Blue Angel formációt, és azonos címmel kiadták az első lemezüket. Az együttműködés 1981-ben véget ért, Lauper pedig még ugyanebben az évben találkozott David Wolff menedzserrel, aki felfigyelt az egyedi hangjára és szerződést ajánlott neki, lehetőséget adva rá, hogy önálló karrierbe kezdjen. Az 1983-as She’s So Unusual című album meg is hozta az áttörést számára, Lauper egy szempillantás alatt felkerült a zeneipari térképre – a korong, amelyre a később feminista himnusszá vált Girls Just Want To Have Fun mellett olyan dalok kerültek, mint a She Bop vagy a Time After Time, 65 hétig vezette a slágerlistát, és 22 millió példány fogyott belőle világszerte, továbbá az énekesnő első Grammy-díját is meghozta.
Cyndi Lauper a pályája során összesen 12 lemezt adott ki, miközben aktivistaként is szorgosan tevékenykedett. Karrierjének kezdete óta kampányol az egyenlőségért, illetve az LMBTQ közösségek elfogadásáért, egyesületi és jótékonysági munkái mellett pedig a dalaiban is foglalkozik a homofóbia, a családon belüli erőszak, a rasszizmus, vagy épp az abortusz témakörével,
az elfogadás és a megértés üzenetét közvetítve.
Ezért is fontos, hogy szerda este a magyar fővárosba is ellátogatott, az utóbbi időben ugyanis elsősorban a genderpropagandával riogató kormányzati narratíva miatt felerősödött a másság elutasítása, és az LMBTQ közösségek elnyomása, a nők egyenjogúsága pedig még mindig nem tűnik megoldottnak nagyon sok területen – tavaly márciusban a HVG részletesen is foglalkozott azzal, hogy „ma Magyarországon a számok és az észérvek helyett, az üzleti és a politikai életben is a nőktől való félelem dominál a vezetői szinteken”. Laupernek egyébként van egy saját alapítványa is, amit nem sokkal azután hozott létre, hogy az Egyesült Államokban 2022 júniusában eltörölték az abortuszhoz való alkotmányos jogot, amelynek hatására azt több tagállamban be is tiltották. A Girls Just Want to Have Fundamental Rights célja, hogy a nők alapjogaiért (így az abortuszhoz való jogukért is) küzdjön és az egészségüket támogassa, amire az énekesnő a budapesti fellépése alatt is felhívta a figyelmet.
Cyndi Lauper maga a tűz
A szerda este talán nem a legjobb időpont egy koncertre, bár, ha az adott előadónak egy országban stabil rajongóbázisa van, akkor teljesen mindegy, melyik napon lép fel, a hardcore fanok elkapkodják a jegyeket. Cyndi Lauper ráadásul több mint 40 éves pályafutása alatt először koncertezett hazánkban, és abban is biztos vagyok, hogy a legnagyobb slágereit az is ismeri, aki a 80-as években még meg sem született – ennek ellenére meglepetésemre nem telt meg a Papp László Sportaréna. Nem mintha bántam volna, mert így legalább kényelmesen lehetett mozogni a küzdőtéren, és nem kellett közelharcot vívni azért, hogy az ember láthassa, mi történik a színpadon, mégis azt gondolom, nagyon sokat veszített, aki kihagyta ezt az estét, amelynek több olyan pillanata is volt, ami még egy ilyen országban is, ahol egyre több mindent látnak feketén és fehéren az emberek, képes megmutatni, hogy a normalitás nem az.
Ugyan színpadon még nem láttam, 2016-ban személyesen is ott voltam, amikor Cyndi Lauper csillagot kapott Hollywoodban a hírességek sétányán. Az eseményen Harvey Fierstein neve is bevésődött a kövezetbe a Walk of Fame Pantages Theatre előtti szakaszán - az alkotópáros a közös, díjnyertes Kinky Boots című musiceljének apropóján lett ily módon halhatatlan. Lauper egy nagyon izgága, mosolygós, aprócska energiabombaként maradt meg az emlékezetemben, és úgy tűnik, a természete azóta sem változott – a budapesti koncerten az elejétől a végéig csak úgy izzott a levegő körülötte.
Cyndi Lauper csillagot kapott a hollywoodi Walk of Fame-en 2016. április 11-én / Fotó: Pogonyi Nóra
Mielőtt elkezdődött volna a show, a Grammy-díjas DJ Tracy Young igyekezett feltüzelni a hangulatot, többnyire fülbemászó slágereket mixelve. A bő félórás szettje alatt a színpad mögött, illetve a két oldalán elhelyezett kivetítők rendre szivárványszínbe borultak, ezzel is erősítve az egyenlőség, az elfogadás, a sokszínűség és az egymás megértésére törekvés üzenetét, ami az aréna atmoszféráját egészen különlegessé tette. Kézen fogva érkeztek azonos nemű párok, mások a merch pultból beszerzett színes parókában igyekeztek a színpad felé, körülöttem többen is angolul beszéltek, de ami valahogy közös volt mindenkiben, az a szokatlan közvetlenség, amitől egy csapásra jobb lett az ember kedve.
A DJ-szett után nem sokkal életre keltek a színpad mögött harmonikaszerűre hajtogatott óriás LED-ek. A háttérben megszólalt Blondie One Way to Another című száma, de a fények még égtek, a tömeg zsongott, én is csak hanyagul odapillantva konstatáltam, mintha dalszövegek futnának a kivetítőn. A pódiumon már készenlétben álltak a hangszerek, mindegyik egy kisebb emelvényen, de egyelőre némán, mígnem egyszer csak elsötétült az aréna, és a LED-eken új műsor indult: egy videómontázst vetítettek Cyndi Lauper életének és pályájának pillanataiból, miközben elfoglalták a helyüket a hölgy és férfi zenészek.
A filmes felvezető után főhősnőnk szivárványos konfettizápor kíséretében robbant a színpadra, és pontosan úgy, ahogy az emlékeimben élt, igazi energiabombaként vágott bele a She Bop című dalba, ami egyébként egy tabudöngető szerzemény, hiszen eredetileg a női maszturbációról szól. Az énekesnő kezdőszettje egy ezüstös, szűk szerelés volt, enyhén zöldes szőke parókával, ami aztán persze a koncert végéig folyamatosan változott, ugyanis csaknem minden második számnál hajat cserélt és átöltözött – két alkalommal ráadásul (egyszer élőben, majd egy backstage felvételen) mindezt a közönség előtt tette. Hihetetlenül izgalmas viseletekkel készült erre a turnéra – a fehér nőiestől, tarka kirívóig, a hosszú fekete palástos ruhán át, a pöttyös vagy épp felemás szerelésig mindenféle kreációt magára aggatott, és persze a póthajak is igen változatosak voltak – sőt, volt olyan dal, amit paróka nélkül énekelte el. Az egyik legextravangásabb öltözéket az Iko Iko című szám alatt vette magára, az élénk maskarához ugyanis egy mosódeszkás fémmellény is dukált – ez volt az egyik hangszer, amelyen játszott az est folyamán, a másik a Sisters of Avalon című dal közben egy gitár.
Ugyan mindvégig egy kisebb tömeg volt körülötte – két gitáros, két vokalista, egy billentyűs, plusz ketten ütőhangszereken is kísérték, akikkel érezhetően óriási volt az összhang –, Lauper színpadi jelenlétét semmi nem tudta elnyomni, és ez nem csak a ruhakölteményeknek volt köszönhető. Sokkal inkább annak a belőle áradó, megmagyarázhatatlan kisugárzásnak, ösztönös erőnek és női energiának, ami még a minimál hangszeres játékkal előadott dalokat is elképesztő energiával töltötte fel. A hangosítás egyébként kifogástalan volt, Lauper pedig még mindig tisztán és erőteljesen énekel, ahogy a kondiját is sokan megirigyelhetnék.
Túl sok szám nem szerepelt a setlistben, ám a vizuális körítés mindet egyedivé tette. A Who Let In the Rain című dal alatt például zuhatagot vetítettek a LED-ekre, de volt nagyvárosi száguldozás az I Drove All Night közben, míg a Time After Time mellé mobilfények erdejét prezentálták. A külön-külön is tökéletes tételek közötti kohéziót Cyndi Lauper sztorizásai teremtették meg – az énekesnő folyamatosan kontaktált a közönséggel, ráadásul mindezt olyan bájosan, viccesen és közvetlenül tette, mintha a barátai vagy a családja körében csevegne épp. Az elején még beköszönt magyarul, de aztán előre is elnézést kérve feladta a további próbálkozásokat, és az est további részében megmaradt az angolnál.
Mert a világ igenis sokszínű
Cyndi Lauper és zenekara 13 dalt adott elő egyhuzamban, majd a Money Changes Everything után eltűntek a színpadról. Néhány percre rá azonban már következett is a ráadás, amit az énekesnő a Shine című számmal indított, és a dal közben a közönségen keresztül átgyalogolt a küzdőtér közepén felállított B stage-re. Ezen a ponton érkezett el a koncert talán legmeghatóbb pillanata: Lauper egy ládikából szivárványos kendőt húzott elő, amit a kisszínpad szélén elhelyezett ventilátorok azonnal a magasba repítettek. Az énekesnő egyik kezében a mikrofont tartva, másikkal az LMBTQ közösség lobogó szimbólumába kapaszkodva adta elő az elfogadás erős üzenetét közvetítő True Colors című dalt, amely az 1986-os megjelenése után a meleg közösség himnusza lett.
Istennek hála, kib*szottul különbözünk! Milyen unalmas lenne, ha mind egyformák lennénk!
– mondta Cyndi Lauper a dal után, amelynek személyes jelentősége is van számára, miután az egyik barátja HIV fertőzésben halt meg. Az énekesnő ennél a pontnál megragadta az alkalmat arra is, hogy megköszönje mindenkinek, aki vásárolt a merch pultban árusított parókákból, mert az ezekből származó bevétel a Girls Just Want to Have Fundamental Rights alapítványát támogatja.
Cyndi Lauper a True Colors című számot énekli a Budapest Arénában / Fotó: Pogonyi Nóra
Ezek után meg is érkeztünk az alapítvány és maga a búcsúturné névadó slágeréhez: Lauper belecsapott a feminista himnusszá vált Girls Just Want To Have Fun című dalba, közben visszasétált a közönségen keresztül a nagyszínpadra, ahol az aktuális díszlethez igazodva piros pöttyös ruhába öltözött, és fergeteges hangulatot teremtve zárta az estét. Azt az estét, amelyen neki köszönhetően több ponton is az emberség került fókuszba, sokak hangjaként általa kimondva, hogy bizony a világ sokszínű, és ez így van jól, hogy mindenki egyenlő, és megértésre, elfogadásra vágyik, amit útravalóként a koncert után felcsendülő Somewhere over the Rainbow című számmal nyomatékosítottak a hazafelé igyekvőkben.
