Bill-Rieflin

Gyász: meghalt Bill Rieflin - a Ministry, az R.E.M., a King Crimson dobosa

Elhunyt Bill Rieflin amerikai dobos, aki négy évtizedes pályafutása során a Ministryben, az R.E.M.-ben, a King Crimsonban, a Swansban, a Nine Inch Nailsben és a KMFDM-ben is játszott. A dobos 59 évet élt, halálát rákbetegség okozta kedden.

Rieflin sokoldalú zenész volt, nemcsak kiváló dobosként tartották számon, több más hangszeren játszott. Számos együttesben szerepelt, sok esetben nem hivatalos tagként, hanem állandó közreműködőként - írta a www.rollingstone.com. Rieflin Al Jourgensen csapatának öt lemezén játszott, köztük az 1992-ben megjelent Psalm 69-on, de dobolt Robbie Williams Take The Crown című albumán is.

A nyolcvanas-kilencvenes években az indusztriális színtér egyik legfoglalkoztatottabb alakja volt, a Ministry mellett zenélt a Revolting Cocksban, a Pigface-ben, a KMFDM-ben, a Swansban és a Nine Inch Nailsben is. 2003-től az R.E.M. dobosaként dolgozott egészen a zenekar feloszlásáig, 2011-ig, három stúdióalbumon (Around the Sun, Accelerate, Collapse into Now) hallható a játéka. Játszott a Minus 5-val és Peter Murphy-vel is.

2013-tól a King Crimson turnécsapatának állandó tagja volt, nemcsak dobosként, hanem billentyűsként. Készített lemezt szólóban (Birth of A Giant - 1999), duóban Chris Cornellel (Largo - 2000) és trióban a King Crimson gitárosával, Robert Frippel, illetve Trey Gunnal (The Repercussions of Angelic Behaviour - 1999). Saját projektje volt a Slow Music (ebben Fripp mellett az R.E.M.-es Peter Buck volt a társa), Humans néven pedig Frippel és annak feleségével, Toyah Willcox-szal muzsikált együtt.

Bill Rieflin halálhírét Robert Fripp osztotta meg elsőként. Facebook-oldalán azt írta: „Hívás érkezett Tracy Rieflintől. Bill Rieflin ma este elrepült ebből a világból. Tracy azt mondta nekem és Toyah-nak, hogy a nap szürke volt, ám ahogy Bill elrepült, a felhők megnyíltak és az ég legalább 15 percre kékbe borult. Jó repülést, Bill testvér! Az életem mérhetetlenül gazdaggá tette, hogy ismerhettelek."

„A mi kedves, csodálatos Bill Rieflinünk elrepült ma ebből a világból. Egy szeretett ember, és a King Crimson szeretett tagja. A család mellette áll. Örökké a szívünkben marad” – búcsúzik Toyah Willcox, énekes/színésznő a Twitter-oldalán. Willcox közben egy oldalt is létrehozott, amelyre egy csomó közös képet feltöltött a dobossal.

„Elhagyott minket az egyik legnagyszerűbb dobos, Bill Rieflin. Még csak 59 éves volt, túl fiatal. Rák. Egy csomó csodálatos albumon játszott a Ministry, a Nine Incs Nails, az R.E.M. és a Swans csapatával. De másokkal is. Köszönet minden brilliáns leütésért, elképesztő ritmusért és inspiráló zenéért” – írja Peter Albrechtsen, a díjnyertes dán zeneszerző, zenei szakember.

A Nirvana egykori basszusgitárosa, Krist Novoselic is a Twitteren búcsúzott: „Annyira sajnálom, hogy Bill Rieflin meghalt. Egyenes ember volt és kiváló zenész”.

Az R.E.M. is a közösségi oldalán emlékezett meg a dobosról.

„Nehéz szívvel vesszük tudomásul, hogy elhunyt a drága barátunk és dobosunk, Bill. Ezt a képet múlt héten küldte nekem, Lenny Kaye társaságában van rajta, akivel együtt lógott hónap elején, mikor a Patti Smith Group a városban járt. Nagyon örült, mikor ilyen nagyszerű barátokkal találkozhatott és összejöhettek a kedvenc, fura kínai-amerikai kajáldájában. Több évtizedes az az örök emlék, amikor Bill és én először találkoztunk Seattle-ben egy bárban, egy zsíros asztalnál ültünk és whiskey-t iszogattunk, miközben a Birdland-et hallgattuk áhítattal, csendben. Ahogy figyelte a dalt, egyre inkább foglalkoztatott, milyen lenne vele dolgozni - ez indította el a csodás és egyben varázslatos együttműködésünket és az életre szóló barátságunkat. Bill most már a csillagok apró pontjai közt van és mi szeretettel nézünk fel rá - nagyra becsülve a szépségét, a humorát a hajthatatlan kíváncsiságát és természetesen a hihetetlen zenei hallását, és azt az értékes időt, amit velünk töltött” – írja Michael Stipe a banda oldalán.

"Ma elvesztettünk egy csodálatos művészt és hatalmas embert, aki a Ministry fejlődésének és sikerének részese volt” – olvasható a Ministry közösségi oldalán.

Hozzászólások