Közel hat órán át tartó zenei programmal várták a látogatókat vasárnap a Sziget szervezői – a fesztivál nagyszínpadán egymásnak adták át a mikrofont a magyar zenei élet különböző generációból származó, meghatározó előadói, Bródy János életművéből szemezgetve. A legendás előadónak dedikált műsorra minden korosztályból érkeztek érdeklődök, olyanok is, akik korábban talán sosem jártak a Szigeten.
Speciális programmal indult augusztus 9-én a Sziget Fesztivál. A 2008-as Magyar Dal Napja és a 2013-as Cipő Emlékkoncert koncepcióját követve a nagyszínpados programot az idén 80 éves Bródy Jánosnak dedikálták. A legendás előadó életművéből közel hat órán keresztül a magyar zene meghatározó előadói adtak elő dalokat, egyúttal azt is igazolva, hogy a Sziget valóban mindenkié. A különböző generációkból származó fellépők több korosztályt is megszólítottak –fiatalok és idősek együtt énekelték vasárnap este Bródy János emblematikus szerzeményeit. A kapcsolódás egyik legmeghatóbb momentuma az volt, amikor a Z Generáció egyik legnépszerűbb előadója, Azahriah az édesanyjával együtt állt a közönség elé, illetve amikor Tarján Zsófi szintén az anyukájával, Hernádi Judittal énekelt.
Azahriah és az édesanyja / Fotó: Pogonyi Nóra
Valamivel kezdés előtt érkeztem meg a helyszínre. Már az odaút is eltért a megszokottól, hiszen a HÉV tele volt szépkorúakkal, akik hozzám hasonlóan a Sziget felé vették az irányt. Szívmelengető volt látni, ahogy egyesek kempingszékekkel felpakolva haladtak a K-Híd felé, ahol a telefonjukat egymásnak adogatva – úgy, ahogy azt az ősfesztiválozók is teszik – a Sziget feliratnál fotózkodtak. A késődélutáni kezdéskor még elég üres volt a nagyszínpad előtti tér, a többség ugyanis érthető módon a fák alatt elhelyezett padokhoz húzódott a tikkasztó hőségben. Az alkonnyal persze ők is előmerészkedtek az árnyékból, hogy minél közelebbről láthassák a takarásból egymás után előbukkanó zenészeket, többen kartonszékekkel a hónuk alatt közelítettek a pódium felé, amelyet 600 forintért lehetett megvásárolni a helyszínen.
A produkció a Superar Gyerekkórus előadásával indult, akik a Mindannyian mások vagyunk és a Hej, tedd rá! című dalokkal nyitották meg a műsort. Rögtön utánuk a Csík zenekar következett, akikhez nem sokkal később Lábas Viki, Presser Gábor, illetve Kiss Tibor is csatlakozott. Jómagam a fotós árokból követtem az eseményeket, ahonnan tökéletesen meg tudtam figyelni, ahogy a közönség hangulata a kezdeti bátortalanságból idővel közös éneklésbe, olykor pedig táncba fordult át. Megható volt látni, ahogy az első sorokban az idősebbek is kitartóan végigállták a maratoni hosszúságú koncertet, és a kordonba kapaszkodva, hol nevetve, vagy épp könnyes szemmel dalolták az ismert sorokat. A hangulat a fotós árokban dolgozókra is átragadt szépen – Bródy legendás balladáinál nekem is sokszor a sírás szorongatta a torkomat, és voltak olyan szerzemények, amelyeket a kollégákkal és az előttünk strázsáló biztonsági őrrel együtt hangosan énekeltünk mi is.
Bródy Jánor / Fotó: Pogonyi Nóra
A részletes programról ebben a cikkben írtam. Most inkább arról mondanék néhány gondolatot, mi volt a jelentősége ennek a napnak. Közhelynek tűnhet, de a zene valóban összekapcsolja az embereket. Főleg akkor, ha egy olyan előadó dalairól van szó, akinek hihetetlenül szövegcentrikusak a szerzeményei. Bródy János szimbóluma annak, amikor valaki a pályája során mindvégig kiáll a művészet szabadsága mellett, és a dalszerzést a közösségét szolgálva fontos társadalmi üzenetek megfogalmazására használja. Az idén 80 éves előadó alkotásait mindenki ismeri, és a közönsége pontosan érti is, mit akar közvetíteni ezeken keresztül. A rendszerváltás tükrében pedig nagyon fontos gesztusnak, illetve szimbólumnak is tartom, hogy a Sziget pont Bródy Jánosnak dedikálta a rendezvény nyitónapját.
Óriási élmény volt az ismert dalokat olykor új köntösben hallani, és láthatóan maguk az előadók is hatalmas megtiszteltetésnek érezték a felkérésüket. Én, mint közönség pedig ugyancsak rendkívüli alkalomként éltem meg, hogy olyan előadókat, mint Presser Gábor, Halász Judit, Koncz Zsuzsa vagy épp Tolcsvay László élőben láthatok, az újgenerációs tehetségekkel kiegészülve. Nehéz lenne bárkit is kiemelni, hiszen minden fellépő beletette a szívét és a lelkét abba az egy vagy két dalba, amit előadott, de talán nem lövök mellé, ha azt mondom, az egyik csúcspontja az estnek az volt, amikor Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula és Feke Pál az István, a király című rockopera dalait szólaltatták meg. Ott aztán a fotós árok is elszabadult, szerintem nem nagyon akadt olyan, aki a kamerája mögött ne énekelt volna, hiszen ez a történelmi darab egy olyan mestermű, ami minden jóérzésű magyar embernek a szívéig hatol.
Halász Judit és Koncz Zsuzsa színpadi jelenléte ugyancsak nagyon megható pillanatokat okozott. Felfoghatatlan, de az ő hangjuk szinte semmit nem változott az évek során, így a nosztalgiafaktor, és a dalok erős üzenetének egyvelege valami olyan megmagyarázhatatlan érzést robbantott az ember szívében, amibe minden sejtje beleborzong. Egyszerre okozott örömöt a gyermeki és a felnőtt énemnek az, ahogy megszólalt a Micimackó és a Boldog születésnapot, a Valahol egy lány sorai, és a Ha én rózsa volnék pedig, amit a közönség Koncz Zsuzsa vezényletére együtt harsogott, valami egészen felszabadítónak hatott.
Persze még nagyon sok olyan momentuma volt az estnek, ami mély nyomokat hagyott bennem. Emlékszem, hogy Palya Bea és Rúzsa Magdi micsoda energiával robbant be a színpadra, illetve amikor egy rövid hidratációs szünet után visszatérve Péterffy Bori rohant velem szembe a fotós árokban. Hallom Kiss Tibor bársonyhangját és Lovasi András karcosabb énekét, látom, ahogy Földes László Hobo egyszer csak fölém magasodik a kifutó végén, és a meghatottságot Tolcsvay László csillogó szemeiben. Presser Gábor zongorajátéka, Deák Bill és Vikidál Gyula színpadi találkozása, valamint Charlie érces hangja is mélyen belém égtek, ahogy az Örkény Kamara Kórus humoros előadása is, akik Bródy Ó, kisleány című szerzeményét egymás után többféle stílusban szólaltatták meg. Akik a felkérés ellenére nem tudtak résztvenni az eseményen, videóüzenetet küldtek Bródynak – Szörényi Levente, Zorán, Majka is így tett, Geszti Péter ráadásul a rá jellemző ötletességgel Bródy dalszövegeiből állította össze mindezt, amit mostanra már a Facebook-oldalán is megosztott.
Rúzsa Magdi / Fotó: Pogonyi Nóra
Az est folyamán többször is volt rá utalás, hogy vége az elmúlt 16 évnek, ami felerősítette az emberben a szabadságérzést. Kicsit olyan volt, mintha nemcsak Bródy 80 évét ünnepelnénk, hanem azt is, hogy nem volt hiába mindaz, amit a szerzeményein keresztül egész életében igyekezett elérni. Koncz Zsuzsa a koncert egy pontján azt mondta, Bródy dalaihoz nem az kell, hogy valaki jó énekes legyen, hanem hogy legyen szíve, esze és gerince. A Bródy Dalok Napja számomra így amellett, hogy az egyik legnagyobb magyar dalszerző-előadó előtt tisztelegtek, valahol a felszabadulásról is szólt, generációkat összekötve a színpadon és a közönség soraiban.
Fotók: Pogonyi Nóra
