Road promo foto

Csuja Imrével forgatott, most újabb nagy dobásra készül a Road zenekar

A többszörös arany- és platinalemezes Road legfrissebb albuma április elején jelent meg „A tökéletesség hibája” címmel. A koronghoz tartozó első videoklipet a napokban mutatta be a zenekar, különlegessége, hogy Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművészt láthatjuk a főszerepben. Az album lemezbemutató koncertje április 30-án lesz a Barba Negra Trackben, amit a rajongók most duplán várhatnak, a koncerthez kötődő nagyszabású játékban ugyanis most elvihető a csapat összes turnéhangszere!

A vidám sorozatok és filmes vígjátékok után, Csuja Imre egyik ritkán látott drámai arcát mutatja meg a Road videoklipjében. A zenekar elmondása szerint nagyon nagy hatással volt rájuk a művész szereplése, nagyon jól illeszkedik a dal mély mondanivalóját közvetítő, komor, kemény zenéhez. Ráadásul Csuja nem csak főszereplőként volt jelen a klipben, a „Sokkal jobb jónak lenni” című dalban hallhatjuk a hangját is, amint elszavalja Babits Mihály Jónás könyvéből vett egyik részletét.

"Az egész úgy indult, hogy egyszer csak újra szembejött velem a középiskolás éveimből ismert Babits költemény. Gyerekkoromban dédnagyanyám sokszor mesélt bibliai történeteket, ezért is áll olyan közel a szívemhez a Jónás könyve - magyarázza Molnár Máté, a Road frontembere. "Mikor a "Sokkal jobb jónak lenni" című dal íródott, úgy éreztem, ha belekerülne ebből a tanító műből egy részlet, az még izgalmasabbá és mélyebbé tenné ezt az amúgy is komoly nótát. Mire eljött a stúdiózás ideje, kiválasztottam a megfelelő részt és feldemóztam, de valahogy úgy tűnt, nem az igazi. Szerettem volna, ha olyasvalaki szavalja, aki ért a beszédművelés tudományához."

Az énekes az interneten keresgélve akadt rá Csuja Imrére, aki az egyik videóban épp Babits művét adja elő. Nagyon meglepődött, mert a színésznek, akiről a legtöbb embernek elsősorban az Üvegtigris című filmben nyújott alakítása jut eszébe, ezt az arcát korábban nem ismerte. Tetszett neki, hogy egy drámai, komolyabb szerepben is mennyire hitelesen helytáll.

"Felhívtam és elmondtam az ötletem, amit nagyon klassznak talált" - folytatja Máté. "A felvétel nagyon jól sikerült, így szinte egyenes út vezetett addig, hogy klipet is forgassunk a dalhoz. Megkértük, hogy szerepeljen a videóban, amit szintén elvállalt - azt mondta, ilyesmiben még nem volt része és tök izgalmasan hangzik. Csuja Imre egyébként egy nagyon barátságos, jópofa, vidám ember, pillanatok alatt megtaláltuk vele a közös hangot. Abszolút alkalmazkodott hozzánk és képes volt a mi fejünkkel gondolkodni. A stúdióban már ez első napon letegeződtünk - ő kérte, hogy így legyen" - meséli az énekes, hozzátéve, később megkérdezték tőle, miért jó neki, és egyáltalán mi szüksége van arra, hogy egy rockzenekarral forgasson, amire a művész annyit mondott: azért, mert érti, amit csinálnak, és tetszik neki, hogy a zenéjüknek tartalma, mélysége, súlya van. Szerette volna kipróbálni magát egy ilyen szerepben is, Babits Mihály Jónás könyvét egyébként is rendszeresen szavalja.

"Az őszi és a téli szezon Csuja Imrének teljes egészében a színházról szólt, így annak is örült, hogy végre a szabadban lehet. Igaz, mocsok hideg volt a forgatások alatt. Szegény úgy fázott - két felvétel között szó szerint üvöltött a fájdalomtól, hogy ilyen nincs, nem igaz, hogy ennyire hideg van, megdöglök! De amint a rendező megszólalt, hogy figyelem, felvétel, azonnal felvette a klipbéli arcát, hihetetlenül megnyugodott és tökéletes átéléssel játszotta a szerepét. Egy idő után már konkrétan lila volt a keze a hidegtől, de akkor is belenyúlt a hóba - ha forgott a kamera, mindig az volt az arcára írva, amit a rendező kért." 

A Road csapata egyébként nem először készített videót profi színésszel - 2011-ben Oroszlán Szonjával is dolgoztak. Az énekes azt mondja, az egészben az volt a legjobb, hogy bármit kért a rendező, azt Csuja Imre elsőre hozta. "Ha valamit újra fel kellett venni, az rendszerint a kameraállás miatt történt, vagy mert én nem voltam olyan, mint kellett volna" - mondja Máté. "Profikkal dolgozni mindig élvezetes és inspiráló. Nagyon sokat lehet tanulni a közös munkából."

A Road április 30-án a BARBA NEGRA TRACK színpadán tartja látványos budapesti lemezbemutató koncertjét, ahol néhány szerencsés rajongó megnyerheti a zenekar által használt hangszereket is, köztük három egyedi festésű Ibanez gitárt és egy komplett TAMA dobcuccot, Meinl cintányérokkal együtt! A játék nagyon egyszerű. A koncertre érvényes belépőjegy ellenében, jár egy perforált sorszámmal ellátott "HANGSZER NYEREMÉNY SZELVÉNY”. Ennek a szelvénynek kell az egyik részét a bejáratnál található négy hangszert jelölő gyűjtődoboz egyikébe dobni! Sorsolás a koncert végén lesz, utána a szerencsések máris távozhatnak a Road zenekar turnéhangszereivel.

További részletek:

www.facebook.com/roadzenekar

www.road.hu

Road promo foto v2

 

Hozzászólások